A Sárvári Koncertfúvószenekar 2015. január 3-án, szombaton 17 órai kezdettel rendezi meg 42. Újévi Koncertjét a Tinódi Gimnáziumban. A zenei program felöleli a fúvósirodalom valamennyi műfaját. A műsor a koncertindulóktól a koncert-fúvószenekari műveken keresztül a könnyed szórakoztató dallamokig ível. A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő rendezvény ezúttal is kellemes és
Újévi hangverseny köszöntötte 2014-et – 40 éves hagyományt követve
1974-ben, pontosan 40 évvel ezelőtt köszöntötte először a Sárvári Fúvószenekar az újévet. Pernecker János és az akkor formálódó együttes kezdeményezéséből végül hagyomány született, ma már elmaradhatatlan az esztendőköszöntő hangverseny január első hétvégéjén. Idén, 2014-ben hagyományosan teltház, a Tinódi Gimnázium csordultig telt sportcsarnokának közönsége előtt játszott a Koncertfúvószenekar. Ezévben a repertoárba sajnos
Újévi koncert – 2014 első koncertje ismét a Koncertfúvószenekaré Sárváron
2014. január 4-én, szombaton 17 órakor a Sárvári Tinódi Gimnázium sportcsarnokában játssza Újévi Hangversenyét a Sárvári Koncertfúvószenekar. Vezényel: Szélesi Attila karnagyKözreműködik: Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház művésze és a Ma’mint’Ti Színjátszó Csoport A zenekar támogató adományaikat köszönettel fogadja!
Megtelt a sportcsarnok a Koncertfúvószenekar újévi koncertjén
Nagysikerű, teltházas újévi koncertet adott a Sárvári Koncertfúvószenekar január 7-én szombaton, a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában. A szervezők számítottak és felkészültek a nagy érdeklődésre, a sportcsarnokban három különböző ponton helyeztek el projektoros kivetítőket, így a hátsó sorokban ülők is hozzájutottak az audiovizuális élmény vizuális részéhez is. A hangverseny repertoárjának egyik különlegessége volt Liszt