2013. évben a Nádasdy-várban működő Alternatív Zenei Klub számára is érzékelhető közelségbe került az ifjúság körében egy Európa-szerte megfigyelhető kortünetszerű jelenség: az érdeklődés ingerküszöbének megemelkedése. Az információtechnika mai mindennapjainkban gyökeret vert új eszközrendszere (számos előnye mellett) egyrészt a kortárs, egy-egy szubkultúrához kapcsolható közösségek megbomlását, másrészt a kulturális és/vagy szórakoztató tartalmak
Az AZK-ban három koncerttel zárult le a 2013-as évad
Három fellépő koncertjével búcsúzott az AZK a 2013-as évtől, s egyben eddigi koncepciójától. Jövőre nagy feladat áll a klub előtt: újra kell alkotni, meg kell szilárdítania alapját, a közönségbázist és a kapcsolatot a régió élőzenei klubjaival. Az évzáró AZK tervezett műsorához képest változás is történt. Ahogy hírt adtunk róla, sajnálatos módon
2012 a kulturális kínálat tükrében – A STV interjúja Kondor Jánossal
A sárvári nyári programokról indult a beszélgetés a Sárvári Televízió Mozaik című műsorában 2012. szeptember 14-én, de sok más érdekes irányba is elkanyarította a fonalat Kondor János, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. Szó esett többek között az egészéves programok színvonaláról és gazdagságáról, a művelődési központ műsorszerkesztési elveiről, a közönségszám