Egyházzenei estet szervez a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár 2016. március 28-án (hétfőn), 17 órakor a Szent László templomban. Szigeti István Erkel Ferenc-díjas zeneszerző összeállítását Kővári Eszter Sára énekes és Nagy László Adrián orgonaművész adják elő. Műsor: Csemiczky Miklós – Da pacem, Domine Madarász Iván – Missa brevis Szigeti István – Egyszerű mise
A Pedagógus Női Kar és szlovén testvékórusának koncertje
A Sárvári Pedagógus Női Kar szeretettel vár minden érdeklődőt 2015. november 7-én a Szent László Templomban tartandó hangversenyére. A hangversenyen vendégük lesz szlovén testvérkórusuk, akikkel már 1988 óta kapcsolatban vannak. Ők is többször jártak már Sárváron, és a Pedagógus Női Kar is többször volt már az ő vendégük Szlovéniában.
Via Sacra – szakrális hét Sárváron 2014. szeptember 20–27.
"A templomok nem csak a hétköznapokon minket körülölelő épületek, hanem a lelki megnyugvás helyszínei is. A sárvári szakrális hét célja, hogy megmutassa a város polgárainak és vendégeinek azokat a helyeket, melyek a kihívásokkal és feszültségekkel teli mindennapok lelki és szellemi feloldását szolgálják. A sárvári programok csatlakoznak a Szakrális Művészetek Hete országos
Álló- és mozgóképek a Ma’mint’Ti karácsonyi ajándékáról
Dallam hátán, szelek szárnyán… címmel adott december 29-én zenés műsort a Ma'mint'Ti Színjátszó Csoport a Szent László katolikus templomban. A repertoárban kórusművek, karácsonyi énekek, ismert dallamok szerepeltek. Az est, a színjátszó csoport karácsonyi ajándéka nagy sikert aratott. Auer Gábor fotógalériája előtt néhány néhány kisvideónk:
Dallam hátán, szelek szárnyán… – A Ma’mint’Ti karácsonyi koncertje
A Ma'mint 'Ti Színjátszó Csoport sok szeretettel meghívja közönségét egy kis lélekmelengető estére a sárvári Szent László Katolikus Templomba december 29-én. A koncert során ismert és meglepetésdalok is felcsendülnek majd. A két ünnep között ezzel a zenés esttel szeretnék barátaikat, ismerőseiket és a kíváncsi érdeklődőket megajándékozni. Helyszín: Sárvár, Szent László Katolikus
Sárvári Vonósok adventi koncertje a Szent László templomban
Via Sacra – a templomok éjszakája Sárváron
Sárváron először a tavalyi évben került megrendezésre a „Templomok éjszakája” című program. Sárvár négy templomának bevonásával megvalósuló esti vallási és kulturális zarándoklat az Ars Sacra országos kezdeményezéshez csatlakozott. Hagyományteremtő céllal idén is megszerveztük a „Templomok Éjszakája” programot, amelyet 2013. szeptember 21-én, szombaton a Szakrális Művészetek Hetében tarunk meg. Az éjszakai
Sokan vettek részt az első Templomok éjszakája rendezvényen
A Kulturális Örökség napjai keretében a hívek szombaton este végigzarándokolták a város templomait. Fél hétkor kezdődött a szentmise a Szent Miklós templomban, majd a mise végeztével fáklyás, gyertyás menet indult a Szent László templomba, ahol a Jubilate kórus adott színvonala műsort. A református templomban Rádli Ramóna gordonázott, az evangélikus templomban Hirschberg
Via Sacra – a templomok éjszakája Sárváron is
Via Sacra – a templomok éjszakája Sárváron is – Sárvár, 2012. szeptember 15. (szombat) „Nem vagyunk az éjszakáé sem a sötétségé.” (1Tessz 5,5) 2012. szeptember 15-én, szombaton hagyományteremtő céllal kerül megrendezésre a „Templomok éjszakája” című program. Sárvár négy templomának bevonásával megvalósuló esti vallási és kulturális zarándoklat csatlakozik az Ars Sacra országos kezdeményezéshez. Az éjszakai