Via Sacra – a templomok éjszakája Sárváron is

Via Sacra – a templomok éjszakája Sárváron is – Sárvár, 2012. szeptember 15. (szombat)

„Nem vagyunk az éjszakáé sem a sötétségé.” (1Tessz 5,5)

2012. szeptember 15-én, szombaton hagyományteremtő céllal kerül megrendezésre a „Templomok éjszakája” című program. Sárvár négy templomának bevonásával megvalósuló esti vallási és kulturális zarándoklat csatlakozik az Ars Sacra országos kezdeményezéshez.

Az éjszakai program során egy zarándokút keretében a résztvevők nemcsak lelki emelkedettségben, hanem kulturális élményben is részesülnek. A zarándoklatkezdő szentmisére a sári Szent Miklós Plébánia templomban kerül sor, ahonnan a mise után fáklyás felvonulás indul a Belváros templomaihoz. Mindhárom helyszínen: a Szent László római katolikus, a Református, valamint az Evangélikus templomban, az egyházi vezetők elmélkednek egy téma kapcsán, majd kulturális programra és ájtatosságra kerül sor. A templom körút végeztével a zarándokok a Nádasdy Ferenc Múzeum díszteremében fejezik be a felvonulást, ahol az Ótestamentumi jeleneteket ábrázoló oldalfreskókról hallgatnak meg egy előadást.

A templom nemcsak a hétköznapok minket körülölelő épületek, hanem a lelki megnyugvás helyszíne is. A lelki, de egyben kulturális zarándoklat célja, hogy megmutassa a város polgárainak és vendégeinek azokat a helyszíneket, melyek szolgálják a kihívásokkal és feszültségekkel teli mindennapok lelki és szellemi feloldását.A program szervezője kéri, hogy mindenki hozzon magával gyertyát.

A templomi zarándoklat programja:

18:30 – Zarándoklatkezdő szentmise a Szent Miklós Plébánia templomban (Sári) a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére. A szentmisét Wimmer Roland plébános Úr celebrálja.

19:30 – Fáklyás zarándoklat a Szent László Plébánia templomba20:00−20:30 Elmélkedés a Mindszenthy év kapcsán, Jubilate Kórus műsora, ájtatosság – Orbán István kanonok Úr

20:30−20:45 – Fáklyás zarándoklat a Református templomba

20:45−21:15 – Elmélkedés, Rádli Ramóna – a Liszt Ferenc Zeneakadémia cselló szakosnövendékének előadása, ájtatosság – Szentgyörgyi László lelkész Úr

21:15−21:30 – Fáklyás zarándoklat az Evangélikus templomba

21:30−22:00 – Elmélkedés, orgonakoncert, templomi kórus, ájtatosság – Gyarmati István lelkész Úr

22:00−22:15 – Fáklyás zarándoklat a Nádasdy Ferenc Múzeumba

22:15−23:00 – Mozgalmas képek. A Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermének oldalfreskói – Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató Úr

A programban résztvevő intézmények:

– Szent Miklós Plébániatemplom
– Szent László Plébániatemplom
– Református templom
– Evangélikus templom
– Nádasdy Ferenc Múzeum

A programot kezdeményezte: Máhr Tivadar Sárvár Város Alpolgármestere
A programot összeállította: Máhr Tivadar, Reichardt Gabriella, Takács Zoltán Bálint
A program szervezésében részt vállal a Sárvár Tourist &TDM Nonprofit Kft.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára