Termékeny pillanatok megragadója – Garas Kálmán fotói a Galériában

Garas Kálmán fotóiból nyílt kiállítás vasárnap a Galeria Arcis kiállítótérben. A tárlatot Salamon Nándor művészettörténész ajánlotta a nézők figyelmébe. Kondor János, a Galeria Arcis házigazdája, mint a sárvári programokat, kiállításokat rendszeresen követő vendéget köszöntötte a kiállító fotóművészt, aki – mint elmondta – azon kevés vasi alkotók egyike, akinek mindezidáig nem volt

Bélyegkiállítás – 2010.

BÉLYEGKIÁLLÍTÁS nyílik Sárváron az Országos Protestáns Napok rendezvénysorozat keretében 2010. október 24-én (vasárnap) a sárvári Evangélikus gyülekezeti teremben Köszöntőt mondanak: Mérei Tamás, a Szombathelyi Szimfonikusok zenei igazgatója és Tóth Csaba Kornél – MABÉOSZ elnök. A kiállítást megnyitja: Szélesi Attila, a sárvári Koncz János Zene- és Művészeti Iskola igazgatója A kiállítás megtekinthető 2010. november

Messiaen – Kvartett az idő végezetére

közreműködnek: Prof. Sebestyén Ernő (hegedű), Mérei Tamás (cselló), Aima Maria Labra-Makk (zongora), Horváth László (klarinét) helyszín: Sárvár, Nádasdy Ferenc Múzeum Díszterme idõpont: 2008. július 23. (szerda), 20 órától belépőjegy: 1500,- Ft Prof. Sebestyén Ernő (hegedű) 1940-ben született Budapesten. Négy éves korában kezdett hegedűn tanulni, majd kilencévesen, mint csodagyereket felvették a