Az adventi rendezvények tavaly költöztek át a szökőkút mellől a Posta térre, a sárváriak pedig úgy tűnik, megkedvelték a helyszínt, ugyanis már a legelső gyertyagyújtásra rengetegen jöttek el, hogy láthassák a színpadi programokat, és forraltbor mellett a vásárban is szétnézhessenek. Az ünnepi események forgatókönyve hasonló a tavalyihoz. 17 órakor minden adventi vasárnapon egy-egy helyi
Ég a második gyertya – Bronzvasárnap a Posta téren (fotók + videó)
Bár az időjárás nem volt a legvidámabb december 7-én vasárnap, a Posta térre így is sokan kijöttek esernyőkkel, esőkabáttal, hogy megnézzék a második gyertya meggyújtását és a Kávészünet Kvartett műsorát. A Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagjai szép jelmezekben, fáklyákkal vonultak a színpadra, Kóta Pál énekmondó zenés blokkja után Németh Szabolcs osztotta meg
Közös ünnep – Advent első vasárnapja a Posta téren (fotók, videó)
Nagyon sokan jöttek össze november 30-án délután, advent első vasárnapján a város közös gyertyagyújtására. A karácsonyi várakozás eseményei idén kerültek át a Kossuth térről Sárvár legújabb találkozópontjára, a Posta térre. A tér innentől kezdve egészen december 23-ig gyönyörű ünnepi díszítéssel, sziporkázó fényekkel, naponta nyitva tartó vásárral és zenés programokkal vár mindenkit,
Mind a négy gyertya ég… – Boldog karácsonyt!
December 22-én, aranyvasárnap véget ért az adventi programsorozat a Kossuth téren. Az utolsó gyertyát Ördög Tibor, a Szent László Katolikus Általános Iskola igazgatója gyújtotta meg, az iskola diákjai és Juvenis kórusa műsort is adtak. Rajtuk kívül zenés műsort adtak a Weöres Sándor Színház művészei, Korponay Zsófia, Szabó Tibor és Peltzer
Ezüstvasárnap vásárnyitóval, pánsíppal, énekkel
December 15-én egészdélutános műsor várta a családokat az ezüstvasárnapon. Koradélután a Nádasdy-várban zajlottak a gyerekprogramok a "Te Napod" rendezvényen, később a Kossuth tér kínált színes felhozatalt. A harmadik gyertya meggyújtása előtt Kegye János pánsípművész adott koncertet, aztán a Tinódi Gimnázium tanulói énekeltek a színpadon Pernecker Csilla tanárnő vezényletével. A harmadik, rózsaszín gyertyát Hevér
Fellobbant az első gyertyaláng – Advent 2013
A sárvári Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola diákjai és Erdélyi Csilla énekes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Lakatné Mester Éva, a Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek
Sárvári Advent a Kossuth téren – 2013
2011-ben, tavalyelőtt jelentkezett először adventi programokkal a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Kossuth téren. Sárvár város és a Velanira Apartman karácsonyi ajándékaként pedig azóta minden évben nagyszabású ingyenes koncertet tartanak a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában. A hagyomány folytatódik, idén is hasonló a forgatókönyv. 2013. december 1. (va) 16:30 – Advent első
Fellobbant az első gyertyaláng – Advent a Kossuth téren
A sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai és a Kis-Hétrét együttes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Németh Ernő, a Gárdonyi igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek táncoltak is a Kis-Hétrét koncertjén. A
Sárvári Advent a Kossuth téren – 2012
2011-ben, tavaly jelentkezett először adventi programokkal a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Kossuth téren. Ajándékként ráadásul – az önkormányzat és a Velanira Kft. támogatásával – Szekeres Adrien koncertjén is részt vehettek a sárváriak a gimnázium sportcsarnokában. A hagyomány folytatódik, idén is hasonló a forgatókönyv. A részletes program Kattints a nagyobb méretért! Idén
A várparkban gyújtottak gyertyát Csorba Robika emlékére
Az ország több pontján tartottak megemlékezést február 23-án, a három évvel ezelőtti, tatárszentgyötgyi rasszista indítékú gyilkosságsorozat áldozataira emlékezve. A sárvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében 17 órakor, a várparkban, a Holokauszt-emlékműnél gyújtottak gyertyát Csorba Róbert és kisfia, Robika emlékére, akiknek három évvel ezelőtt kellett meghalniuk csupán származásuk miatt. Sztojka István, a CKÖ
Sárvári Advent a Kossuth téren – hagyományteremtő szándékkal
2011-ben először hagyományteremtő szándékkal adventi programsorozatot indít a Sárvár Város Önkormányzata és a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár. A programok november 27-én vasárnap kezdődnek, majd minden jeles vasárnapon, az aranyvasárnap előtti héten pedig minden hétköznapon is folytatódnak. A helyi erők mellett közreműködnek a Weöres Sándor Színház művészei, a Székesegyház kórusa, a