December 8-án este már két gyertya lángja égett a város adventi koszorúján. A bronzvasárnapon műsort adtak a Vasi Népdalstúdió és a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. A második gyertyát Szélesi Attila, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója gyújtotta meg. A közönséget a Spirit Hotel vendégelte meg forralt borral és
Sárvári Vonósok adventi koncertje a Szent László templomban
Fellobbant az első gyertyaláng – Advent 2013
A sárvári Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola diákjai és Erdélyi Csilla énekes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Lakatné Mester Éva, a Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek
Karácsonyi “A Te Napod” 2013 – foglalkozások, bábszínház…
Sárvári Advent a Kossuth téren – 2013
2011-ben, tavalyelőtt jelentkezett először adventi programokkal a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Kossuth téren. Sárvár város és a Velanira Apartman karácsonyi ajándékaként pedig azóta minden évben nagyszabású ingyenes koncertet tartanak a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában. A hagyomány folytatódik, idén is hasonló a forgatókönyv. 2013. december 1. (va) 16:30 – Advent első
Négy gyertya ég – Véget ért az adventi rendezvénysorozat
December 23-án, aranyvasárnap véget ért az adventi programsorozat a Kossuth téren. Az utolsó gyertyát Lakat Attila, a Nádasdy Tamás Általános Iskola igazgatója gyújtotta meg, a suli diákjai műsort is adtak. Rajtuk kívül énekelt a Pedagógus Női Kar és itt volt Rommy is, az Olaszországból hazatért énekes, aki még Frank Sinatrával
Sárvári vonósok adventi koncertje a zeneiskolában
Megnyílt az adventi vásár is az ezüstvasárnapon
December 16-án egészdélutános műsor várta a családokat az ezüstvasárnapon. Koradélután a Nádasdy-várban zajlottak a gyerekprogramok a "Te Napod" rendezvényen, később a Kossuth tér kínált színes felhozatalt. A harmadik gyertya meggyújtása előtt a Várkerületi Óvoda növendékei adtak műsort, aztán a Soltis Lajos Színház új stúdiósai betlehemeztek a színpadon. Végül Martonfalvi Mária, a Szent
Teltház volt Mága Zoltán ajándékkoncertjén
Nagyon sokak fogadták örömmel Mága Zoltán sárvári koncertjét, Sárvár város és a Velanira Apartman karácsonyi ajándékát december 15-én szombaton. A Tinódi Gimnázium tornacsarnokában tartott exkluzív koncerten közreműködők voltak: Szenthelyi Miklós – Kossuth-díjas hegedűművész, Faludi Judit – Liszt-díjas csellóművész, Frankó Tünde – Liszt-díjas énekes, Vadász Dániel – az operettszínház művésze Primarius Szimfonikus Zenekar Budapesti Táncművészeti Stúdió A Vaskarika.hu
Két gyertya lángja ég a koszorún – Főtéri Advent
December 9-én este már két gyertya lángja égett a város adventi koszorúján. A bronzvasárnapon műsort adtak a Petőfi úti óvoda növendékei. Segítséget kaptak Hindi Fatimától is, aki valamikor szintén az intézmény ovisa volt, majd Stieber Józsefné gyújtotta meg a második gyertyát. Fatima szólóban is énekelt aztán, szívhez szóló, érzékeny jazz és
Fellobbant az első gyertyaláng – Advent a Kossuth téren
A sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai és a Kis-Hétrét együttes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Németh Ernő, a Gárdonyi igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek táncoltak is a Kis-Hétrét koncertjén. A
Adventi Jazz Sárváron – Michael Musillami’s Pulse Ensemble (USA)
A veterán amerikai gitáros és zeneszerző Michael Musillami új kvartettje, a Musillami’s Pulse Ensemble ad koncertet november 27-én 19.00 órától a Nádasdy vár dísztermében. A koncertre egy négy országból álló turné első állomásaként kerül sor. Michael Musillami korábbi együttesével nagysikerű koncertet adott már Sárváron 2010 júniusában, és a lelkes közönség
Mága Zoltán koncertje a karácsonyi ajándék idén
Sárvári Advent a Kossuth téren – 2012
2011-ben, tavaly jelentkezett először adventi programokkal a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Kossuth téren. Ajándékként ráadásul – az önkormányzat és a Velanira Kft. támogatásával – Szekeres Adrien koncertjén is részt vehettek a sárváriak a gimnázium sportcsarnokában. A hagyomány folytatódik, idén is hasonló a forgatókönyv. A részletes program Kattints a nagyobb méretért! Idén
Karácsonyi „A Te Napod” a várban – foglalkozások, bábszínház…
Kicsit sárvári büszkeség is… – Szekeres Adrien teltházas adventi koncertje
Papírforma szerinti duzzadó teltház fogadta Szekeres Adrient sárvári adventi koncertjén a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában. A másfélórás koncert kellőképpen meghintette a hó nélküli estét egy kis karácsonyi hangulattal, ez az ünnep – ha csak egy kis időre is – megfosztja pejoratív felhangjától a giccset, ami pedig marad: átszellemült lelki készülődés a
Ég mind a négy gyertya – a december 18-i műsorral zárult a főtéri Advent
A negyedik gyertya meggyújtásával véget ért a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat. A záróprogram a szokásosnál is színesebb volt, bábszínház, kórusének, világslágerek és persze az elmaradhatatlan forraltbor főszereplésével. Először a várban egész délután zajló "Te Napod" karácsonyvárója folytatódott fél öttől a Kossuth tér színpadán a Maszk Bábszínház betlehemes előadásával, majd
Adventi jazz Sárváron a szervező szemével – a Conference Call játszott a vár dísztermében
A koncert reggelén nyugtalanul ébredtem. Amikor átgondoltam a napi teendőimet, szorongás vett erőt rajtam. Ahogy közeledett az esti koncert ideje, szorongásom csak fokozódott. Mint oly' gyakran, most is feltettem magamnak a kérdést, minek is vágok bele ilyen rendezvények szervezésébe? A szerződést böngészve azon morfondíroztam, melyik pontjai a legnehezebben teljesíthetőek? Már azért