Keserédes tény, de valóság: meg vannak számlálva a Zsírzárlat projekt hetei. A main kívül még három alkalommal jelentkezik a Zsírharang a heti összefoglalókkal, aztán – mint valamiféle rehabilitáció után – Nyuszi és twickkk megszabadul a hetirend kötöttségeitől és önálló döntéseiken múlik majd, hogyan, milyen formában folytatják… Valójában ez lesz az életmódváltás erejének igazi próbája.
A héten még minden edzés a szokásos menetrend szerint zajlott, de a zsírzárlatosok egymás között egyre többet egyeztetnek már arról, hogyan tervezik a folytatást. Emellett sort kerítettek egy oldottabb délutánra is, amely során átnézték ruhatárukat.
Tudatosítani kell az új testet!
Már sokszor kiemeltük, hogy az egész projektünk nagy hangsúlyt fektet az életmódváltás mentális oldalára. Fontos az is, hogy a testi változások tudatosodjanak. Egy nadrág, vagy póló, amelyből „kifogytunk”, nagyon fontos örömforrás, emellett még fontosabb, hogy ne ragaszkodjunk hozzá, cseréljük le olyanra, ami az új testünknek megfelelő méretű. Persze lehetséges, hogy egy jól megszorított övvel még tudnánk hordani a bő nadrágot, de ezzel egyben azt jeleznénk magunknak tudat alatt, hogy nem bízunk magunkban, még semmi nem biztos, még bármikor visszajöhetnek a leadott kilók… Nyuszi és twickkk közösen válogatták át régi és újabb ruháikat, egy fotó kedvéért pedig felvették a projekt elején még passzos nadrágjaikat. A változás beszédes!
Kicsit visszakanyarodva a bevezetőhöz, de még mindig a dolog mentális vizein evezve, fontos végiggondolni a zsírzárlatosok példáján azt is, mit tehet hozzá egy edzőterem az életmódváltáshoz. Ha valakiben megszületik a döntés a változtatásra, az első dolgai között kell hogy szerepeljen, hogy végiggondolja és megtervezze magának a mozgás lehetőségeit. Néhány Zsírzárlat-tapasztalat a tervezéshez:
1) Fixpontok
Az ember fogékony a szertartásos jellegre és a rendszerességre. Nyuszi és twickkk hetirend alapján, a hét mindig ugyanazon napjain jártak felváltva a Sárvárfürdőbe és az Oxygen Fitness-be. Ez a rendszer biztos pontként épült be mindennapjaikba, a változtatáshoz pedig – mint ahogy Arkhimédész óta a fizikában is tudjuk – a legfontosabbak a fixpontok, a kapaszkodók. Az edzésnapok valódi szertartássá alakultak, amelyeket (talán nem is tudatos) felkészülés előz meg náluk a mai napig. Ez a felkészülés azzal kezdődik, hogy a napi teendőket hozzá kell alakítani az edzés időpontjához. Az idővel való gazdálkodás kulcskérdés! Ha nem kényszerít minket egy fix időponthoz például a terem nyitva tartása, folyamatos engedményeket fogunk tenni magunknak, kompromisszumok sorozatát kötjük majd figyelembe véve olyan banális tényezőket, mint a tévéműsor, egy utolsó simítás a munkán, vagy egy nem várt telefonbeszélgetés. A fitneszterembe érkezés ezzel szemben már alapban egy minizarándoklattal kezdődik, célszerű gyalog és társaságban megtenni az odavezető utat. Majd átöltözéssel, egyfajta formális átváltozással folytatódik, amelynek szintén sokkal nagyobb a jelentősége az utcai ruházatot leváltva, mint egy otthoni, kényelmesebb viseletet.
2) Az inspiráló közösség
A fitnesztermek közösségének ereje külön pontot érdemel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni ugyanis, mennyire lényeges ez a momentum. Az ember – akármit is tesz, akármilyen életet is él – mégiscsak közösségi lény. Ennek megfelelően működik a személyiségünk is. Egy helyen, hasonló céllal összegyűlt emberek akár a találkozásuk első pillanatától kezdve hordozzák a csapat lehetőségét. A másik ember közössége inspiráló. A másik ember hasonló problémája könnyít a miénken. Minden egyes ember viszonyítási pont. Szélsőséges esetben példakép, vagy – épp ellenkezőleg – elrettentő példa. Ideális esetben pedig a saját határainkon túlmutató jelenlét, észlelés, kritikai érzék egyben. Az edzőteremszüzek – köztük a zsírzárlatosokkal a projekt kezdetén – gyakran állítanak fel hamis előítéleteket a termekkel kapcsolatban. Ilyenkor előre elképzelnek egy a testnevelés órák légköréből, magamutogató izompacsirták arroganciájából, vagy még ki tudja, hány negatív töredékből összerakott torz képet, amelyet képtelenek kiverni a fejükből, és amellyel szemben látszólag joggal támaszthatnak ellenérzést, magyarul legitimizálják magukban az edzések mellőzését. Ebből a „védelmi sáncból” elő kell jönni, és kellő kurázsit összeszedni ahhoz, hogy kipróbáljuk, mi a valóság. A legtöbb esetben az első alkalommal szertefoszlanak az előítéletek, és elkezd működni a közösség endorfin-felszabadító hatása.
3) Sokoldalúság
A sokoldalú mozgás fontosságát már megemlítettük az előző Zsírharangban, amikor a platókról beszéltünk. Minél változatosabban, minél több oldalról közelítve mozgatjuk meg az izomzatot, annál jobb eredményt érünk el. A változatos mozgásra nem „kódol rá” a szervezetünk lecsökkentett energiagazdálkodással, és nem válik unalmassá sem. Persze lehetséges edzőtermen kívül is színesen edzeni: lehet kocogni, biciklizni, túrázni például, amelyek mind nagyszerűek, de közel sem érnek fel hatékonyságukban a fitnesztermek kínálatával. Igaz az is, hogy az egyes izomcsoportokat meg lehet mozgatni kizárólag egy háztartásban fellelhető eszközökkel is, sőt divatja is van a puritán edzésformáknak (valószínűleg épp az ingyenességük miatt), de mielőtt ezt választanánk, ne felejtkezzünk meg a következő pontról!
4) Biztonságos és ellenőrzött módszerek
Az izmainknak, izületeinknek törékeny rendszere van, amiben elég könnyű kárt tenni rosszul elosztott terheléssel. Egy edzőterem felszereltségében olyan gépeket találunk, amelyek kifejlesztését nagyon gondos tervezés előzte meg, és anatómiai szempontból valószínűleg a leginkább kockázatmentes mozgásformát jelentik. Nem kell tartani attól, hogy a futópadon tönkretesszük a térdünket, vagy például az evezőpadon hátizomerősítés közben rossz helyzetben dolgoztatjuk a gericoszlopunkat. Mindemellett a fitnesztermek „tartozékai” a tapasztalt, felkészült és segítőkész edzők is, akik korrigálják a helytelenül végzett gyakorlatot, választ adnak az esetlegesen felmerülő miértekre, és egyáltalán ott vannak, jelenlétükkel újabb fixpontot nyújtva.
A fenti pontok csupán a legfontosabbak azok közül, amelyek arra sarkallták Nyuszit és twickkk-et, hogy a Zsírzárlat zárása utáni első dolguk a bérletváltás legyen az edzőtermekbe. Fontos és lehetséges termeken kívül is mozogni, de ezek mellett heti 1–2 alkalmat továbbra is szükségesnek tartanak az új életmód fenntartásához. A bérletárak (Sárvárfürdő-árak itt, Oxygen-árak pedig itt) egyébként mindkét helyen a „földön járnak”, egyáltalán nem csillagászatiak, ráadásul többféle csomag közül lehet választani. Mindkét helyszín külön figyel a társas légkör fontosságára is, és páros bérletkedvezményeket is ajánlanak. A következő lépcsőfok remélhetőleg a csapatépítés lesz, a zsírzárlatosok szeretnének edzőcsapatokat kialakítani az olvasókkal, és januártól közös egyeztetés után együtt mozogni.
A Zsírzárlat program fő támogatói az Oxygen Fitness, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő és a NYME-SEK Terhelésélettani laborja.
A Zsírzárlat Facebook-oldala »