Augusztus 15-én, a tavalyihoz hasonlóan „nulladik” nappal indul a 32. Nemzetközi Folklórnapok. Bár az ünnepélyes fesztiválnyitóra csak 16-án kerül sor a várban, már 15-én rá lehet hangolódni a folklóreseményekre. 18 órától a ciprusi táncegyüttes ad ingyenes műsort a szőkőkút melletti téren, este nyolctól pedig a Tinódi vendéglőben lép fel az angol Stony Steppers és a helyi Regös együttes.
A fesztivál öt napjának szerkezete hasonló az előző évek jól bevált műsorrendjéhez: Minden nap láthatjuk például a Kossuth téren a fesztivál valamelyik résztvevőjének műsorát 18 órától, a Gyógy- és Wellnessfürdő, valamint a Tinódi és a Várkapu vendéglők szintén fontos helyszínei a folklórnapoknak. A fő programok mindemellett továbbra is a Nádasdy-vár szabadtéri nagyszínpadán kapnak helyet, ahol 16-án valamennyi nemzet bemutatkozik, majd a nemzetek táncháza következik. A köztes napok programjai között szerepelnek az egyes nemzetek egészestés nagykoreográfiái, de itt lesz például a Bartók Táncegyüttes is.
A 32. Folklórnapok gálaműsora augusztus 20-án, az államalapítás évfordulóján zárja a fesztivált – idén Albánia, Anglia, Bulgária, Ciprus, Görögország, Macedónia, Szerbia, Szlovákia és természetesen Magyarország szereplésével. A fesztivál a régió egyéb településeire is szállít programokat, így külső helyszínekként partnerként működnek közre idén: Répcelak, Zalalövő, Bük, Vasvár, Zalaszentgrót, Körmend és Gencsapáti.
A néptánc mellett a népművészet más formái is helyet kapnak a fesztiválon: augusztus 16-án, a nyitónapon nyitják meg egyben Sebestyén László Nemzetek, viseletek, táncosok című fotókiállítását a Nádasdy-vár Folyosó Galériáján, a Galeria Arcisban pedig a sárvári Népi Díszítőművészeti Szakkör gazdag kiállítása látható. A gálaműsor ideje alatt idén is kézműves kirakodóvásár kínálatát böngészhetjük.