Turbó aktivitás – tavaszi zsongás a TrojKaland és a Turbo koncertjén a környék zenerajongói között

Rég nem látott készülődés előzte meg az AZK májusközepi szabadtéri koncertjét. Örvendetes módon az önkéntes összefogás is jelentős szerepet játszott a rendezvény sikerében, ezúttal a klub legaktívabb figurái is nagyban segítettek gerjeszteni az érdeklődést a két nívós fellépő, a TrojKaland és a Turbo felé.

azkturbo26

Már több mint egy hónappal a koncert előtt megindult a beharangozó missziós tevékenység a közösségi oldalakon, sokan a fellépők videóit osztották meg, de jónéhányan vállalták, hogy személyes profiljuk fejlécképét is lecserélik a koncert hirdetésére. Talán a Turbo valóban ritkaság számba menő vidéki önálló fellépése volt az oka, de a helyi és a megyei sajtó is kényeztette az eseményt, több kiemelést, valódi figyelmet kapott a koncert.

azkturbo06

Meg is lett az eredménye – kevéssel a kapunyitás utánra már népes közönség várta a Nádasdy-vár Kamaraudvarán, hogy kezdjen a TrojKaland. A szombathelyi csapat végül fél tíz után, bemosakodva meg is kezdte az “operációt”. Találó volt, hogy műtősköpenyben álltak színpadra – amit az ütemekkel és a dalstruktúrákkal művelnek, valóban felér egy műtéttel. A csapat mintha szánt szándékkal keresné a kerülőutakat, a nehezen járható ösvényeket a zenében – ezek ellenére a TrojKaland mégsem válik nehézkessé. A végletekig tudatosan szerkesztett zenei vázra jóízléssel illesztettek improvizatív hatású elemeket is – helyet kaptak egészen szabad megoldások, a forntember Szarvas Péter meg is jegyezte egyik összekötőszövegében, hogy szívesen kísérleteznek zeneszínházi hatások beemelésével is. A közönség – bár eleinte kissé megszeppenve fogadta a TrojKalandot – nagy tapsokkal értékelte a fiúk egyéni és különc világát.

azkturbo34

Éjfél előtt nem sokkal az ég tiszta és csillagos, lágy tavaszi szellő fújdogál, csak éppenséggel az éjszakai lehűlés teszi próbára sokak hidegtűrését. Akadtak, akik a büfében vértezték fel magukat lélekmelegítő italokkal, akadtak, akik mozgással melegítettek, de mire a Turbo bepengette kezdődaluk, a Shine On első riffjeit, már sokkal felszabadultabb képet mutatott a küzdőtér. Mondhatni, bevetésre kész teltház fogadta a fiúkat, akik aztán ki is fejezték az örömüket a fogadtatás kapcsán – beleadtak apait, anyait! Sorjáztak a fogós dalok, az egyik legismertebb klipes nóta, a Heavyweight Promises alatt már mindenki táncolt, mozgott, headbangelt a színpad előtt. Amit a Turbo képvisel, valóban a minőség egyetemes nyelvén szólal meg. Nem csak profi zenészek profi zenéjéről van szó, ennél sokkal nagyobb szabadságról és mélyebb szellemről árulkodik náluk minden egyes dal kisugárzása és felépítménye. A Turbo Sárváron élőben is igazolta, amit Jero, a basszusgitáros mondott a lapunknak adott interjúban: “Sokféle zenei élményből táplálkozunk és nem vagyunk már húszévesek. Talán az évek során felhalmoztunk annyi tapasztalatot és ízlést, ami képessé tesz minket úgy és azt alkotni, ahogyan és amit.”.

A Turbo alatt már nem foglalkoztunk a hideggel, csak a zene számított. A közönség soraiban az elégedett összenézések, a helyszínen szép számmal megjelent „szintén zenész” érdeklődők mosolygó bólogatásai igazolták vissza a koncert előre beharangozott értékét. Talán a Turbó-srácok is vittek magukkal kedves emlékeket Sárvárról, és lesz kedvük később is visszatérni. Ez a májusi koncert mindenesetre kölcsönösen jól sikerült ismerkedés volt, minden adott ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot megpróbáljuk elmélyíteni a város és a Turbo között. A legszebb pedig az egészben, hogy mindehhez a sikerhez rengeteget tett hozzá az a páratlan összefogás, amellyel az AZK pártolói segítettek a hírverésben önkéntes alapon! Ez a turbóra kapcsolt aktivitás messze beemeli az AZK-t és főleg a közönségét a Nyugat-Dunántúl legígéretesebb élőzenei klubjainak sorába.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára