Jó helyre került a Nádasdy-óra (Vas Népe)

Ünnepélyes külsőségek közepette adták át a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumnak azt az órát, amelyet a híres család egyik tagja, Nádasdy Erzsébet grófnő adományozott.

ora_300

A Nádasdy család meghatározó szerepet játszott a Magyar Királyság 16. és 17. századi történelmében – hallottuk az ünnepség során Takács Zoltán Bálint múzeumigazgatótól, aki szerint az intézmény újabb fejlődési szakaszához érkeztek. Az ünnepség méltósággal telt, a Nádasdy család tagjai látható örömmel vették a feléjük áradó szimpátiát. Erzsébet asszony, az adományozó külön is meghatódott, amikor Jankovics Zoltán zeneszerző számára írt darabját adták elő.

A család hírnevének megalapozója, Nádasdy Tamás nemcsak fényes politikai pályát futott be (1555-tól nádor), hanem műveltségével, diplomáciai érzékével, nem utolsósorban hadvezéri tehetségével is kiemelkedett kortársai közül – folytatta az igazgató a rendkívüli történelemórát, amely során az értékes óra körbejárt, mintegy időtlenné vált. – Birtokain korszerű igazgatási rendszert vezetett be. Az 1550-es években megkezdte a vár újjáépítését, amelynek eredményeképpen az a család rezidenciális központjává vált – hallottuk.

ora2_300

Ezt követően a jelenlévők megismerkedhettek a műtárgy történetével is. Nádasdy Ferenc országbírót 1671. április 30-án fejezték le a bécsi városháza nagytermében. Az országbíró halálával a család elveszítette presztízsét.

De az óra megmaradt, és most Rajotte-né Nádasdy Erzsébet a múzeumnak adta. A családi hagyomány szerint a Nádasdyak egykori, Sárváron őrzött műkincsgyűjteményébe tartozott az óra, amely több szempontból is olyan értéket képvisel, amely egyedülállóvá teszi. Az országbíró kivégzése a családi vagyon elkobzását is jelentette, amely az Európában is számontartott Nádasdy-műgyűjtemény szinte teljes megsemmisülésével járt. Eddig nem volt ismert, hogy a Nádasdy család birtokában maradt volna olyan darab, amely részét képezte a kincsesháznak.

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy magyarországi gyűjteményekből jelentős alkotások, műtárgyak kerülnek ki bírósági eljárások során.
E szempontból a Nádasdy-óra önzetlen ajándékozása olyan nemes szándékot takar, amely egyedülálló, példamutató a mai gyakorlatban. Jogos volt tehát az ünneplésük.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára