Korábban hírt adtunk már a program folytatásának előkészületeiről, nagy örömmel jelentjük, hogy azóta egy sikeres demóelőadás után a hét elejétől már kezdetét is vette a Zsírzárlat 2. Nem is akárhogy! A csapat elszánt, hatékony és összetartó!
A projekt csapatának 12 fős tagsága nagyrészt a január 15-i demóelőadáson alakult ki. A kiskonferencián a szervezők mellett e sorok írója, mint a Zsírzárlat ötletgazdája és egyik résztvevőprototípusa is köszöntötte az érdeklődőket, majd Kiss Julianna a Sárvárfürdő és Zarowny Kriszta az Oxygen Fitnesz munkatársa mutatta be részletesen a helyszíneket és a projekt folytatásának koncepcióját. Az egészdélutános programot Héder Éva dietetikus kitűnő előadása zárta, majd a helyszínen le lehetett adni a jelentkezéseket is.
Még a múlt héten sor került a friss jelentkezők állapotfelmérésére is. Az indulóadatok rögzítése (testtömeg, testösszetétel, különböző testrészek körfogatai) nem csak a változás nyomon követéséhez voltak szükségesek, a dietetikus is ezekkel az adatokkal dolgozva készítette el az egyénre szabott mintaétrendeket. Ezt követően már hétfőtől elstartolt a kalóriainkvizíció. A résztvevők egy jópofa megoldással, Zsírzárlat-útleveleik segítségével hangolják össze a két helyszín különböző lehetőségeit, és hetente ideálisan négy (helyszínenként 2–2) alkalommal edzenek. Útleveleikben az edzők vezetik a kiosztott kalóriaórák adatait, vízumként pedig pecséteket kapnak minden egyes edzés után. Bizonyos számú pecsét után különböző jutalmak várnak a kitartó zsírzárlatosokra, például Speedfitness-lehetőség az Oxygenben vagy kényeztető masszázs a Fürdőn.
Motivációban egyelőre nincs is hiány! A csapat közös facebook-csoportjában sorra jönnek az élménybeszámolók az első izomlázakról, az étrenddel kapcsolatos észrevételekről, a szépen javuló közérzetről. A csapat legaktívabb tagjai elkezdték vezetni közös blogjukat is, ahol tapasztalataik megosztásával a csapat egészét és jövendőbeli követőiket is szeretnék segíteni. Az élménybeszámolóktól kezdve a fényképeken át a receptekig sokminden megtalálható a felületen, érdemes olykor-olykor bepillantani hozzájuk. A blog itt található »
A program saját képi krónikása Makrai Tamás kollégánk lesz, aki már most több galériányi fényképet és egy kisvideót is készített, és maga is edz, bár – ellenttétben a zsírzárlatosok többségével – ő gyarapodni, testesedni szeretne! Hajrá Zsírzárlat!