Máris túlvagyunk egy héttel a projekt felezőpontján. Vagyis, sajnos innentől kezdve már kifelé lépegetünk a Zsírzárlatból. Itt az ideje kicsit átnézni az egyes edzésfajták hatékonyságát a kalóriaégetés adatai, illetve a fiúk saját tapasztalatai alapján. Hasznos segítség lehet ez azok számára, akik csak most keresgélik, milyen mozgást kezdjenek el. És igen – a nagy sikerre való tekintettel –, a Zsírharang végén ma is lesz főzős videó! :)
Az életmódváltók heti programját valószínűleg már minden olvasónk ismeri, hiszen nagyon sokszor leírtuk már ezidáig, hogy a hétfőik és csütörtökeik az Oxygen Fitness termeiben, a szerdáik és vasárnapjaik pedig a Sárvárfürdőn telnek edzésekkel. Arról is hírt adtunk, milyen fajta mozgásokat végeznek az egyes helyszíneken, sőt, a kezdeti tapasztalatokról is. Mára viszont elérkezettnek látjuk az időt egy kis számvetésre is. A Zsírzárlat delelőjén túllépve arra kértük Nyuszit és twickkket, értékeljék az egyes edzésformákat a saját bőrükön megtapasztaltak szerint. Előnyöket, hátrányokat ütköztetünk, majd hozzárendeljük az egészhez a mért adatok alapján számolt hatékonysági mutatót is (az elégetett kalóriamennyiség és az eltelt idő alapján számítottuk és átlagoltuk).
Mindennek helye volt…
Mindenekelőtt leszögezzük, hogy egyik edzésmód sem volt, és nem lehet ezután sem felesleges. Mindegyik hozzájárult ahhoz, hogy már az első mérésnél jelentős eredményeket tudtak felmutatni az életmódváltók, ráadásul az egyes mozgásmódok különböző kombinációkban is működnek. A tapasztalati ítéletek így jobbára szubjektívek, hiszen nincs két egyforma ember: van, aki küzdve, izmait maximumon járatva, mások lazán kocogva szeretnek edzeni, ismét mások a vízben érzik jól magukat. A következő értékelőket is ennek ismeretében érdemes olvasni.
Kardiovaszkuláris edzések – hatékonysági index ≈ 15
A szív fokozott munkavégzését, fokozott energiafelhasználást, az edzés idején tartósan magas pulzust jelenti. Az Oxygen Fitnessben és a Sárvárfürdőn is sokféle, jóminőségű gép áll rendelkezésre ehhez. A Zsírzárlat során a legtöbbször a futógépet, az elliptikus trénert, a biciklit és a taposógépet koptatják a srácok, sokszor kombinálva is őket egymással. Használatuk egyszerű, a bonyolultnak tűnő kezelőpanel beállítása is egyértelmű: testtömeget, életkort, nehézségi fokozatot, edzésidőt kell csak megadni, a gépek ráadásul mindenütt tudnak magyarul. A fiúk egy-egy gépen 15–20 percet szoktak eltölteni, a beállításokat úgy variálva, hogy lehetőleg a pulzusórájuk által meghatározott „zsírégető” zónában maradjanak. Ez persze sokszor nem is olyan könnyű. A kardiogyakorlatokat nem igen lehet elhagyni. Jelentőségük nagy, hiszen bármilyen egyéb gyakorlathoz remek bemelegítők is egyben. A tapasztalat alapján – a zónahatárok között maradva – jelentős kalériavendettát lehet végrehajtani. Már félóra „tiszta” biciklizés is 6–800 kalóriát éget, de a sima kocogás hatékonysága is nagyon nagy, 1000–1800 kalória fogy általában óránként. A gépeket használva már néhány perc után megindul a nagyon erős izzadás, nagyon kell vigyázni ezért az időjárással. Fontos pótolni a vízveszteséget is.
Előnyként említik meg zsírzárlatosaink a sokféle nehézségi fokozat állításának lehetőségét, a hatékonyságot, a kényelmet, a rendkívüli élénkítő utóhatást, a hátrányok között leginkább csak a gyakorlatok monotonitása vetődött fel, ezért javasolt időközönként gépet váltani (másrészt az izmok igénybevétele szempontjából sem szerencsés az egyhangúság), vagy eljátszani a pulzushatárokkal, és különböző pulzusintervallumokban váltogatva meghatározott időket eltölteni. Társalogni csak módjával tudnak a srácok, fontos a szabályos légzés is, ezt pedig nehéz tartani beszélgetve. Veszélyei is lehetnek persze ennek is, mint minden mozgásnak: fontos ellenőrizni a pulzusszámot, mert a zónahatárt tartósan túllépve jobb esetben „csak” az elsődlegesen elérhető forrásból, a vérből égnek el az energiák, rosszabb esetben túlhajthatjuk a szivet.
Gépekkel történő edzések – hatékonysági index ≈ 14
Szintén lehetséges mindkét helyszínen speciálisan az emberi test különböző izomcsoportjainak fejlesztésére kialakított gépek használata. Az edzésprogram összeállításában mindenképp fontos kikérni szakember segítségét, ezután már önállóan is végezhetők a gyakorlatok. Ennél az edzésformánál különösen fontos a bemelegítés (biztosított legyen az izmok fokozott véreállátása) és a nyújtás, ezek nélkül nagyon erős izomlázat lehet összeszedni. A zsírzárlatosok a válltól a vádliig szinte minden főbb izomcsoportot mozgatnak. Első körben egy-egy mozdulatsort 10–15 alkalommal ismételnek meg bemelegítésként, majd egy újabb körben annyit soroznak, amennyit maximálisan bírnak (ameddig képesek befejezni a mozdulatsort).
A gépekkel történő edzés előnyei között első helyen áll a változatosság. Sokmindenre kell figyelni, mindig történik valami, nincs túl sok lehetőség unatkozni. A gépek kialakítása védi az izületeket, nincs káros mellékhatás. Motiváló lehet, ha edzésről edzésre fejlődést észlelünk, az izmok épülése önmagában is hamar érzékelhető. Ez az edzésforma sokáig, akár egy egész napig is képes fenntartani a szervezetben a felgyorsult anyagcserét. Nem közvetlen hátrány, de az izomépítő gyakorlatokkal a zsírégetés nem intenzív, a pulzus is hol megemelkedik, hol visszaesik, nincs tartós igénybevétel. Közvetve viszont (épp a felgyorsult anyagcsere miatt) igenis van zsírégetés. Nyuszi és twickkk többször átélte a nem megfelelően „lenyújtott” edzések után a már említett izomlázat is.
TRX – hatékonysági index ≈ 15
A Sárvárfürdőn végezhető. A két hevedert már az első héten bemutattuk. Máig megdöbbentő, mennyire egyszerű, és mennyire hatékony. Ahogy a gépek, ez is képes szinte minden izmot munkára fogni, és egyben fenntartja az emelkedett pulzust is. Könnyen „beállítható” a nehézségi fokozata aszerint, milyen meredekséggel „dőlünk bele” a TRX-be, milyen arányban kell elbírnunk saját súlyunkat. A gyakorlatokhoz tempót adva nagyon kemény edzésformának bizonyul, Nyuszi és twickkk a legkeményebbek és leghatékonyabbak közé sorolják. Szinte csak előnyei vannak, hihetelenül sokoldalú mozgás, elképesztő felfrissülést és fittségérzetet képes adni. Ajánlott csoportosan végezni a gyakorlatokat, nagy inspirálóerő, ha más is szenved mellettünk…
Aquajogging – hatékonysági index ≈ 8
A Sárvárfürdőn végezhető. Mivel elsősorban műtött betegek, nagy túlsúlyt cipelők számára fejlesztették, nem jelent extrém igénybevételt. Nehéz elérni a zsírégető limit alsó határát is egyes mozdulatoknál, de feszítettebb tempó, vagy a bokaellenállás levétele képes segíteni ebben. Előnye a víz közege önmagában. A víz élénkít, a kezdeti esetlenség érzése néhány alkalom után enyhül, a fiúk tapasztalata szerint az egyensúlyérzékre is jó hatással van. Sokoldalú, kellemes mozgás, hátránya éppen hatékonyságának alacsony voltában áll, de tulajdonképpen ez előny is lehet, hiszen akár úszással kiegészítve, akár csak egy „könnyebb” edzésnapként a programba iktatva nagyon is helye van.
Speedfitness
Az Oxygen Fitnessben végezhető. Részletesen leírtuk már a speedfitness, az elektromos rásegítő impulzusokkal történő edzés folyamatát. Áldásos hatásait viszont csak néhány alkalom után érezték egyértelműen a fiúk. Bár az elektromosság miatt órával nem mérték a zsírégetést, egész biztosan jelentős kalóriagyilkos ez a módszer is. Általános a speedfitness után a gyengébb/erősebb izomláz, de emellett elképesztő felfrissítő, stimuláló, aktiváló hatása, már néhány alkalom után feszesebbnek, szikárabbnak érezték egész testüket. Számos előnye közül a legszembeszökőbb minden bizonnyal az időhatékonyság, hiszen 20 percig tartó blokkról van szó csupán. Erős és egyértelmű hatása van, hátránya igazából csak a viszonylag magas költsége, de mindenképp azok között a módszerek között szerepel, amelyeket a zsírzárlatosok a projekt után civilben is szeretnének majd folytatni.
No para!
Remélhetőleg hasznos értékelőket adtunk közre a fentiekben. Végszóként valamennyire érvényes, hogy indokolatlan bárminemű félelem, vagy idegenkedés tőlük. Mindenütt megkülönböztetett figyelemmel fogadják a kezdőket, rengeteg kedvességet és segítőkészséget tapasztaltak az életmódváltók is. Érdemes kisebb csapatokat is alakítani, hiszen tényleg minden könnyebb közösen. A csapatok megszervezéséhez nyugodtan használható akár a Zsírzárlat Facebook-oldala is, tele van olyan olvasóval, akit valószínűleg ugyanúgy érdekel a mozgás, az egészség, sőt lehet, hogy épp ő is csak társra vár a kezdéshez.
Barnarizses rizottó készült
Az ígéret szép szó… Az eheti videóban egy szintén nagyon egészséges és diétabarát ételt készített Nyuszi és twickkk. Barnarizses rizottó volt menün, az elkészítés egyszerű, a videó alapján bárki képes elkövetni:
A Zsírzárlat program fő támogatói az Oxygen Fitness, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő és a NYME-SEK Terhelésélettani laborja.
A Zsírzárlat Facebook-oldala »
nagyon brucewillis a kép a nopara felett.