Mécsesek, rengeteg füstölő, a lábdob előtt faragott Sziddhárta-szobor köszöntötték a Pinceklubba látogatókat pénteken. Régen várt koncert napja jött el, a svájci Angry Buddha és a Trottel-istálló egyik formációja, a Rupasoff lépett fel az AZK és az Artical Session közös estjén.
Ahogy már a beharangozóban is borítékoltuk, az este valóban az év egyik legmeghökkentőbb és legizgalmasabb koncertje volt, a mindennemű magyarázatot nélkülözően silány érdeklődés ellenére.
A Trottel-jelenség – anélkül, hogy túlmisztifákálnánk – a hazai földalatti zenei kultúra egyik legfontosabb mozgatója a ’80-as évek eleje óta. A Trottel az a zenekar, amelyik ismeri a neveit. A Trottel igazából nem is csupán egy együttes, hanem egy szellemmel, ösztönnel, tudatossággal, tudatalatti tartalmakkal életre hívott teremtmény, aki zenei testet öltve folyamatosan változik, saját sorsa és arca, saját folyamatosan változó útja van. A Rupasoff formáció a zenekar korábbi számait értelmezi át a lehető legmeghökkentőbb módon, duófelállásban. A komplex szerzemények gerincoszlopa jelenik csak meg a Rupasoffban, a dobalap és a basszusgitár, még a chaospad is csak ritkán szól bele a játékba. Rupaszov Tomi azt mondja, a folyamatos kísérletezés nem ideológia, sokkal inkább karakter a Trottelnél. A múlthoz való visszanyúlás, a nosztalgia is csak kísérleti módon történhet meg, a Rupasoffnál épp olyan formában, amire egész biztosan nem sokan számítottak a zenekart ismerők közül. A duó hangzása elsőre hiányérzetet indukál, de nagyon hamar elveszejt. A monoton groove-ok, az elképesztően komplikált ütemszerkezet meglóbálja a hallgatót a feje felett, elszédít és beavat.
Tomi azt mondja, ez a formáció is keresi még az útját, a koncepció még meglehetősen fluid. Amellett, hogy spirituális utazás volt az egész koncert, számomra nagy élményt jelentett a hangzás „befejezetlen” jellege. A hiányérzetet a tudatalatti kompenzálja és a puritán dob-basszus összjátékot minden hallgatáskor más transzcendens kísérettel vonja be. Bár Tamás szerint ez nem szándékolt, nekem mégis épp ez tetszett a leginkább a Rupasoffban.
Az átszerelés után a baseliek egy időre eltűntek a backstage-ben, csak sejteni lehetett hogy valami meglepő fog következni, de ami végül történt, talán több is volt, mint meglepő. Többtucat füstölő és teamécsesek meggyújtása után színpadra robbant az Angry Buddha teljes arculattal. A keleti kaftánokba öltözött, bizarr külsejű zenészek homlokukon bindivel néhány múdra bemutatása után olyan súlyos riffekkel csaptak bele a lecsóba, hogy egy nagy kérdőjellel a feje felett mindenki azonnal felállt a székéről és a színpad elé sereglett. Itt értettem meg, miért használta Rupaszov Tomi a performansz kifejezést, amikor a svájciakat mutatta be néhány sorban a Láthatatlanon. Képtelenség lenne kategórizálni, amit csinálnak. Amit láttunk és hallottunk, annak ugyanannyira van köze a metalhoz, mint a punkhoz, a new-wave-hez, mint a mantrázáshoz. A külsejében valahol Iggy Pop és Ozzy Osbourne közé kalibrálható Mordechai Shouter énekes elképesztően szuggesztív személyisége szinte égetett a színpadról. Képessége van hozzá, hogy vadidegen emberek felszabadultan kommunikáljanak vele mindössze néhány perc után. Hangja néha dühös üvöltés, máskor recitatív kántálás, de képes reptetni is. Még különösebbé tette a színpadi jelenlétét az állandó fricskázás, karikatúraszerűen sorjázta a rockerpózokat, volt villázás, közönségénekeltetés, CD- és pólóbedobálás. Zenei oldalról nézve a gitáros technikai bravúrjaival kiemelkedett a csapatból, félelmetes könnyedséggel pörgette a virgákat. A számok zöme a vér és pacsuli című nagylemezről szólt, szövegtémáikban maximálisan illeszkednek az arculatukhoz, Tibet, Nepál gyakran előkerült, mint ahogy a kínai kormány is. Az egész show valóban egy vizuális és szellemi expedíció volt, mint ahogy a honlapjukon is írják.
Nagyon komoly zenei élményt nyújtott ez az októbervégi est. A zenészek még sokáig beszélgettek, fényképezkedtek koncert után a közönséggel és rengetegszer elmondták, hogy nagyon szeretnének még visszajönni Sárvárra. Ha egy mód van rá, esélyes hogy az AZK-Nyáréjfesztiválon szabadtéren újra mantráznak nálunk. Óriási dolog, az, ahogy a két zenekar hozzáállt Sárvárhoz. A szégyenletesen gyér érdeklődés ellenére és annak ellenére, hogy a jegybevétel még a benzinköltségük fedezésére sem lett elég, a lehető legpozitívabb módon voltak velünk és jól tudták érezni magukat a nyilvánvaló anyagi bukás dacára is. Az ilyen dolgok tesznek egy zenekart igazán naggyá és hitelessé!
Végszóként a magukat zeneszeretőknek érző fiataloknak üzenném, hogy ideje lenne kihúzni a fejeket a homokból! Drámai módon hiányzik a nyitottság! Az AZK és a Nádasdy-vár Művelődési Központ erején felül dolgozik azon, hogy ilyen értékes produkciókat egyáltalán meg tudjon szerezni, a Láthatatlanon minden információ rendelkezésre áll, talán sokan nincsenek tudatában, mekkora értéket utasítanak vissza a tespedő érdektelenséggel.
Újdonsült svájci barátaink ígértek videót a koncertről, amint megkapjuk, feltesszük a Láthatatlanra is!
