Vastapssal ünnepelte a közönség a fúvósokat

A Sárvári Koncert fúvószenekar  2015. évi újévi koncertjét január 3-án rendezték meg, mely eseményre első alkalommal városunkban 1974-ben került sor. Pernecker János és az akkori városi zenekar Sárvár életében meghatározó hagyományt teremtett.

Az elmúlt évtizedben Sárvár fúvószenekarának újévi koncertje színvonalában, szervezettségében, külsőségében is egyre magasabb színvonalú lett, és méltó évkezdő zenei rendezvénye egy ötcsillagos fürdővárosnak, amely várfesztiváljával és fúvószenekari versenyével a magyar fúvószenei élet jelentős központja napjainkban.

A hangverseny nyitányaként Julius Fucik: Attila-koncertindulóját hallhatták. A mű 1907-ben Budapesten született, a Monarchia cseh származású katonakarmesterének Julius Fucik szerzeményeként. Az est folyamán a zenekart Szélesi Attila karnagy vezényelte, az együttes művészeti vezetője, aki 2005-ben, azaz pontosan 10 évvel ezelőtt dirigált először a sárvári újévi koncerten.

Bach Korál és fúga című művével emlékeztek meg két zenekari társukra, mint ahogy felkonferálásban is elhangzott: „az elmúlt esztendőben hagytak itt minket, és az égi páholyokból hallgatják már zenénket. Kedves Csaba és Gergő, Isten veletek, mindig velünk maradtok!”

Felharsant a koncerten Bartók Béla: Este a székelyeknél, Kees Vlak: Shalom Israel, Alfred Reed: El Camino Real – Latin fantázia és Julis Fucik: Kinizsi-induló című műve is. A népi gyökerű fúvószene kedvelőinek szólt a Böhmischer Traum és a Pusztazauber.


A legújabb James Bond film, a Skyfall főcímdalának komponálására az új brit énekes világsztárt Adele-t kérték fel, aki remekül eltalálta a filmhez és a sorozathoz illő hangulatot, és egy igazi méltó James Bond főcím slágert írt. Ezt hallhatta az újévi koncert közönsége egy igazi művészeti együttműködésben, amelyben ének, és tánckoreográfia is szerepet kapott. Szilágyi Krisztina neve, de főképpen hangja a sárváriak számára már biztosan ismerősen cseng, hisz nem első alkalommal lépett fel a Sárvári Koncertfúvószenekarral. Közreműködtek továbbá Novák Tamás és Farkas Daniella táncosok.

Az idei koncerten Máhr Tivadar, a fúvós egyesület társadalmi elnöke Szabó Botond harsonást mutatta be új tagként( tanára: Bagaméri Sándor).

Az est zárószámaiként Kees Vlak: New York Overture, szintén tánckoreográfiával hangsúlyozva a Festival Tropical, és befejező műsorszámként Brahms 5. magyar tánca hangzott el.

A koncerten mondta el új évi köszöntőjét Kondora István polgármester.

Sárvári Koncert fúvószenekar  2015. évi újévi koncertjéről képgalériákat találunk a Sárvár város honlapján és a Vaskarika.hu oldalán.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára