Átalakulóban a világ, az emberek, majdhogynem minden körülöttünk. Néhány dolog viszont nem változik: szétszóródva itt-ott, ma is találkozhatunk az út szélén álló túrahátizsákos, papírtáblát szorongató stopposokkal. A stoppolás, mint kötetlen életforma ma sem veszett el a mindennapjainkból.
Mindenki más céllal vág bele. Van, aki csak a buszát késte le, más az álmait keresi, vagy épp be akarja utazni a világot, a legpénztárcabarátabb, egyben a legkalandosabb módon. Nemrég figyeltem fel ehhez kapcsolódóan két fiatal lányra, Szincsak Vivienre és Vipler Kisannára, akik vállalták a beszélgetést kergetett álmaikról, világutazós napjaikról.
– Hogy jött az ötlet, hogy nekikezdtek a stoppolásnak?
Régóta foglalkoztatott minket ez a dolog, és mivel anyagilag nem tehetjük meg, hogy veszünk mindenhova egy repjegyet, viszont nagyon el akartunk menni Amszterdamba – és tudtuk hogy valószínűleg élményben is sokkal többet kapunk ha stoppolunk (nyilvánvalóan így is lett) – ígyhát elindultunk tavaly stoppal. Persze végül nem álltunk meg Amszterdamnál.
– Mi alapján választjátok ki az úticéljaitokat?
Mint az előbb említettük, Amszterdam volt az első célállomás, aztán utána úgy éreztük, Párizs sincs messze, de közben tettünk kisebb-nagyobb kitérőket, mert Hollandiából elvittek minket 60 éves hippi szülők Belgiumba egy zenei fesztiválra. Befogadtak minket, mintha a saját gyerekeik lennénk, aztán Párizs után már lementünk meglátogatni egy barátunkat a francia tengerpartra. Szóval ilyen tervezett/tervezetlen az egész, ez a lényeg.
– A család, rokonok mit szóltak ehhez az egészhez?
Viven: Nem igazán kürtöltük szét az ötletet, nyilván a közelebbi hozzátartozók, barátok tudtak róla. Kicsit aggódtak, de tudták hogy tudunk vigyázni magunkra. Kisanna: Anyukámnak két nappal előtte szóltam róla, azt mondta: „Jólvan, persze, csináld!”. Ő is sokat stoppolt fiatalabb korában.
– Mennyi pénzzel, milyen cuccokkal indultatok útnak?
Csak a legszükségesebb dolgokkal, elég fontos, hogy ne legyen sok cuccod, mivel a stoppoláshoz hozzátartozik, hogy elég sokat kell gyalogolni, meg ilyenek. Szóval egy túrahátizsák, amit bedobsz a kocsi csomagtartójába, meg egy vászontáska, amiben benne vannak a fontos dolgok, és magadnál tudod tartani elöl.
– Hogy döntitek el, hogy beszálltok-e egy adott kocsiba, ami megáll nektek?
Ezt csak érzed.
– Mit gondoltok arról, hogy sok vélemény szerint a stoppolás veszélyes?
Ha úgy indulsz el, hogy úgy érzed veszélyes, akkor veszélyes is lesz. Minden attól függ, hogy milyen gondolatokkal indulsz neki, mi nem féltünk és tudtuk, hogy ez lesz a legcsodálatosabb dolog, amit valaha átéltünk, és úgy is lett. Minden attól függ, hogy pozitívan gondolkodsz-e, mert akkor azt kapod. Ennyire egyszerű. Persze ebbe sokan belekötnek, és pont azok az emberek nem fogják sosem átélni azt a biztonságot, amit kaptunk a stoppolás alatt, mert bennük van a félelem. Sok ismerősünk indult el a hatásunkra stoppolni, olyan emberek, akik értették, miről beszélek. És persze, hogy ők is ugyanúgy biztonságban és elképesztő élmények között élték meg az egészet.
– Milyen szálláshelyeken szálltatok meg?
Változó. Ahogy hozza az este. Volt már, hogy idegen embert szólítottunk le, hogy alhatunk-e nála. Nagyon jófej volt egyébkent a csaj, azóta is jóban vagyunk. De általában befogad mindenki, aki felvesz, volt olyan is hogy hotelszobát vettek ki nekünk a francia tengerparton. Talán félreérthető ez az olvasóknak, pedig nem kell, hogy az legyen. Vannak teljesen jószándékú, kedves emberek, akik nem várnak semmit cserébe. Az illető kifizette a szobát, majd elment. Nem akart minket az utcán hagyni, és megtehette anyagilag. Ha utazol, szinte csak ilyen emberek vannak, úgy hívják ezt, hogy önzetlenség.
– Hány országban jártatok?
A stoppolások alatt 11-ben.
– Mi volt a legizgalmasabb, legkülönlegesebb kalandotok?
Túl sok volt, lényegében az egész.
– Mégis melyik lenne az az élmény az utazásaitok során, amelyet kiemelnétek a sok közül?
Amikor Brightonban a tengerparton aludtunk. Csak egy hálózsákunk volt, meg egy takarónk, és bár nyár volt, nagyon hideg volt éjszaka. A vizimentősök fatákolmányán próbáltunk meg aludni, de Vivi annyira fázott éjszaka, hogy végül az én egyszemélyes hálózsákomba préseltük be magunkat ketten. És volt két biztonsági őr, akik a nappal üzemelő tengerparti mozira ügyeltek, és egész éjszaka vigyáztak ránk, minden órában odajöttek, hogy jól vagyunk-e, és szóljuk, ha bármi baj van. Ott is éreztük, hogy otthon vagyunk. Reggel pedig a sirályokkal keltünk, láthattuk azt a csodálatos napfelkeltét… Tökéletes volt.
– Mit tudtok tanácsolni azoknak a fiataloknak, akik hasonló stoppolós világjáró utazásokat terveznek?
Hogy ne kérdezzetek semmit tőlünk, mert nem másokon múlik az egész. Mi sem kérdeztünk senkitől semmit. Egyszerűen elmentünk. Ha félsz, ha nem vagy benne biztos, ne indulj el!
Határtalan szabadságérzet, világlátás, felejthetetlen élmények, életérzés. Stoppolni jó!
Ez azért kissé naív gondolat: „Ha úgy indulsz el, hogy úgy érzed veszélyes, akkor veszélyes is lesz”
Nem hiszem, hogy a megerőszakolt/megvert/megölt nők úgy kelltek fel aznap, hogy ma veszélyes napjuk lesz.
Rengeteg portál van, ahol útitársakat keresnek (igaz ott költsége is van a dolognak, bár nem egy van, aki ingyen is elvisz, csak legyen társasága). Inkább így, mert itt még talán kisebb az esélye, hogy valami gond lesz.