Korántsem békés napra számíthattak a vár vitézei július 19-én, szombaton. Vásárütéstől, s a vár ostroma alól óvták meg az udvar lakóit. A török csapatok ismét sikertelen támadást könyvelhettek el.
Az egyre csak fokozódó hőség ellenére változatlan számmal vonultak a táborok 10 órakor a fesztiválmegnyitó helyszínére. Kondora István polgármester beszédét követően szakadatlan lendülettel folyt a csata oszmán és magyar vitézek között a vásártéren. Puskák ropogtak, kardok csattogtak, hogy a vár asszonyainak portékái ne kerüljenek idegen kézre. Az ebédidő közeledtével Szőke András és Bede Róbert főzőshow-ja valósággal magával ragadta az érdeklődő vagy épp éhes közönséget. Bepillanthattunk a sütés-főzés humorral fűszerezett oldalába, fény derült a tévhitek mögött rejtőzködő igazságokra, sőt még egy kis kóstoló is szóba jöhetett.
Kora délután a hagyományőrző csapatok szemléjére került sor a vár előtti „viadaltéren”. Az udvarban állomásozó összes tábor bemutatkozott a publikum előtt: Tatától Budapesten, s Kőszegen át egészen Szombathelyig, az ország több pontjáról érkeztek hagyományőrző egyesületek Sárvárra. 14 órától a zene, s a tánc vette át a főszerepet a színpadon, ismerős helyi fellépők adtak műsort Sárvár fesztiválozó népének. Elsőként a Sárvári Pedagógus Női Kar lépett az emelvényre. Őket követte a Kanona Band, akik előző nap már kísérték a sakkfigurává változott magyar tábort Portisch Lajos és Kiss Attila játszmáján. Repertoárjukban a már megszokott módon ismét elhangzott Tom Jones Sex Bomb című dalának feldolgozása. Ezután a Nádasdy Történelmi Fesztivál immár állandó résztvevői: a Mira Orient Art hastáncos lányai varázsoltak keleties hangulatvilágot.
A szervezők – csakúgy mint előző nap – a kisgyermekes családokat sem felejtették el. 15:50-től a Lóca együttes Kanizsára tartó vonatára szállhattak fel a gyermekek: elöl megint csak a masiniszta ült, hátulra pedig a krumplifejű palacsinta maradt. A felvonulással ismét sikerült a főutca lakóit az ablakokba csalogatni, némelyiküket pedig utána a várba. A bámészkodók fiatal lányai itt sem úszhatták meg – ahogy a vár területén sem – a török seregek rabló expedícióit. Egy idő után a vonulók hada szétszakadozott, zenészek és táncosok kisebb bemutatókkal lepték meg a publikumot. Azt hiszem, a felvonulás jó közönségcsalogató. Az ostrom előtti utolsó zenekarként a Paprika Paprika játszott magyar moldvai népzenében gyökerező táncos-tüzes muzsikát.
Némileg enyhébb hőségben vette kezdetét az ostrom, bár így is csak napon, nappal szemben tudtuk végignézni. A magam részéről a legjobb ostromi élményeket idén kaptam, az egykori valóság fantáziaképeit. Új pirotechnikai elemekkel gyarapították a rohamstratégiai palettát. Az ágyúzás során úgy tűnhetett, hogy valóban célba ért egy-egy kiröpített golyó, még a vár falai – persze nem az eredetiek – is elszenvedték a török hadak lövegét. A katonák sorra hullottak el távol, majd közelharcban, az oszmán sereg vajmi kevés eséllyel védekezett a magyarok élelmes lovasaitól. Így most már 6:0 a magyar vitézek javára.
A nagyszínpadi programok egy kis csúszással a Szicíliából érkezett Oi Dipnoi zenekarral folytatódtak. Remek emberek remek zenével és óriási jókedvvel, hamar belopták magukat az emberek szívébe. A Valerio Cairone által gyűjtött – tradicionális szicíliai népzenére épülő, sajátos módon fűszerezett – dalokkal próbálták az ülőket táncra hívni. Közben az egyes bástyában feltárultak a kazamaták titkai. A szellemekkel, rémekkel, ott maradt lelkekkel és ősi átkokkalteli bástyába csak a bátraknak volt érdemes ellátogatni. Szép gesztusként az egri csapatnak – leégett felszereléseik miatt – szerettek volna adományt gyűjteni a szervezők oly módon, hogy önkéntes adományozást hirdettek a szellembirodalomba kíváncsiskodó közönségnek. A cél nemes volt, bár nem tudom, mennyire mondható önkéntesnek az „önkéntes 500 Forintos belépő”.
A belső udvarban közben ismét helyi fellépőket köszönthettünk a Regös Együttes csapatában. A héttagú zenekar külön a fesztivál alkalmára összeállított műsorral, több középkori dallam egyedi átiratával készült. A számunkra ismerős dallamok s a népi hangszerek az előbb említett külföldi vendégeinket oly’ módon elvarázsolták, hogy a koncert meghívással zárult egy őszi szicíliai fesztiválra.
Az Úzgin Űver kecskeméti csapata régi és modern hangszereket, hangzásokat és technikákat felhasználva teljesen egyéni zenei világot hozott magával. Zenéjük instrumentális szövet, amelyben még az emberi hangok is csak mint hangszerek jelennek meg. Csak hogy néhányat említsünk játékeszközeikből: szaxofon, klarinét, sokféle furulya, zurna, kaval, duduk, doromb, duda, hegedű, dobok… és még lehetne sorolni.
Az Ataru Taiko záróműsorára eddig a fesztiválon nem látott hatalmas számú közönség gyűlt össze. Ez félig-meddig a Szelindek érdeme, akik a kőszegi csapat műsora előtt zenével becsábította a vásártéren csatangolókat. Az ütőegyüttes monumentális látványvilágával, fegyelmezett és lendületes koreográfiai elemeivel úgy elbűvölték az embereket, hogy a végén nem akarták leengedi őket a színpadról. Szerencsére volt a tarsolyukban némi ráadásszám.
Szerintem az egyik, ha nem a legeredményesebb fesztivált zárhatták vasárnap a szervezők és fellépők. A levezető napon tetőző hőség miatt már megcsappant ugyan az érdeklődők köre, de a látnivalóké korántsem: solymászbemutató, a Dunántúli Nagy Ringató zenés gyerekfoglalkoztatója, Portisch Lajos bordalai, Kóta Pál és Juhász Balázs középkori énekei, a Batthyány Bandérium lovasbemutatója és a Napfény Dal- és Tánccsoport előadása színesítették a vasárnapot.
Jövőre ugyanitt újra fesztiválba és történelembe burkolózva játszhatjuk letűnt korok török és magyar vitézeit, asszonyait. Addig is 21. századi ruhákban írjuk tovább a magunk történelmét.
