A szombathelyi Az Orr zenekar már 8 éves, de valami érthetetlen okból eddig még sosem játszottak Sárváron. Pedig a banda műfaját tekintve nagyon is illeszkedik az AZK műsorstruktúrájába. Egyedi hangú, igényesen hangszerelt zene, méghozzá jó magyar szöveggel.
Az Orr egyik emblémája volt Németh Tamás szaxofonos, tárogatós is, akit leginkább a régi Animából ismernek errefelé, az ő játéka tette azonnal beazonosíthatóvá a régi Orrt – kiváncsian vártuk, milyen képet mutat a felállás nélküle, a csapat sárvári debütálásán, egy nappal március idusa után.
Bár a technika démonai többször is próbára tették Az Orr és a közönség türelmét is, meglehetősen virulens bevezetővel indult a koncert. A Techno, egy majdnem instrumentális, monoton, egyenesütemű szám csalta a színpad elé a közönséget, amely dal akár válasz is lehetne a Colorstar Aalomadalom című slágerére – mind a harmóniamenet, mind a tempó, mind a hangszerelés kísértetiesen hasonló volt, leszámítva Az Orr megfejtésének spanyolnyelvű szövegbetétét. Az ötpontos kezdés után sorjáztak a jobbnál jobb dalok, az Iggy Popra kacsintó Átutazó, az Északon az óceán gyönyörűen szóltak. Végül az Egy este a kibucban című instrumentális darab vezette át a repertoárt a második blokkba, amelyben már az Orr legújabb találása, Alföldi Zsófi is mikrofon mögé állt, és Németh Andrással együtt énekelte, hogy “Nézz rám, te emberállat!”. Zsófi hangszíne nagyon kedves és kellemes, – s bár érezhető, hogy színpadon még bizonytalan, bizony volt hamis hang bőven –, láthatóan helye van a bandában. Élvezi és érzi a dalokat, ez pedig sokszor többet jelent a sterilen pontos vokálkíséretnél.
Az Orr próbálkozott néhány adaptációval is, elhangzott például a Cranberries-től az Animal Instinct, a Depeche-től az Enjoy the Silence, amelyeket én a helyükben simán húznék a repertoárról. Egyrészt szerintem ezerszer jobban állnak nekik a saját dalaik, másrészt a Cranberries és a Depeche Mode is olyan zenét játszik, amelyet könnyen elronthat akár minimális bizonytalan énekhang is, náluk pedig azért akadt ilyen…
A koncert másik gyenge pontja szerintem a keverőpult mellett zakatoló, magányos MacBook volt. A szándék érthető, a srácok szeretnék a hangzást élőben is olyan telten megszólaltatni a számítógépes fillek segítségével, mint ahogy a lemezen szólnak, de egy rideg gép, amit ráadásul az egyik gitáros indít és állít le a dalok között, semiképp nem jelenthet megoldást. Bár Háklár Attilának érezhetően nem volt túl nagy kihívás a gép tempóját lekövetni a dobbal, mégis levegőt vett el a csapattól a kompjúter. Egy élőzenekar igazi varázsa az a szabadság is, amelyet a zenészek kedvétől, hangulatától függő variációk, egyedi koncertváltozatok jelentenek egy-egy dal esetében, szerintem hiba ezt lefojtani, és görcsösen arra figyelni az előadás alatt, nehogy elcsússzunk a taktról, és beelőzzön a sample, vagy épp fordítva… Az Orr – mindent összevetve – nagyszerű első bálozó volt az AZK-ban, szereplésük ismétlésért kiált, több helyi banda neve is felmerült, akiknek a zenei világa közeli rokon az övékkel, remek társai lehetnének egymásnak akár egy turnén is, reméljük, sokal többet hallunk róluk a jövőben Sárváron.
Az átszerelést követően a Sárvárra hűségesen visszajáró Colombre Band következett. Játszottak ők már az AZK-Szilveszteren, a Nyáréj- és a Nádasdy Történelmi Fesztiválon is, akusztikus örömzenéjüket hamar megszerette az itteni közönség. Amit viszont erre a koncertre hoztak, az kicsit mindenkit meglepett. Új zenekari felállás, Kovács Gábor a cajonról dobszerkó mögé ült, Panker Gergő pedig basszusgitárosként csatlakozott. Az eredmény az lett, hogy a Colombre úgy áthúzott funky-ba, hogy szem nem maradt szárazon. Atomóra biztosságú dobgroove-ok, funky-s basszustechnikák villantak, a jólismert dalok pedig kiléptek saját bőrükből. Bár nagyonis komoly erényei vannak az akusztikus felállásnak is, számomra úgy tűnt, Váray Laciék most levették a zárójeleket a zenei mondanivalójuk elől, elengedték a megkötött kutyákat, és végre tomboltak egy jót.
Zúztak a régi slágerek, a Cilinderes balhé, a Marketinges duma, a Tánc az ördöggel, de műsoron volt a vadiúj 7.14 is, amelynek nemrég tartották a keresztelőjét, hiszen a dal címét a közönség adhatta Facebook-ajánlatok segítségével.
A bulifaktor tetőpontra hágott, a színpad előtt mindenki önfeledten ugrált, táncolt, Váray Laci és Deák Gábor felváltva nyomták a szólókat, a nótáknak olyan változatai születtek akkor este az AZK-ban, ahogy még sosem játszották őket. Szomorúan jegyzem meg, hogy a múltheti AZK-Jam nagyszámú ifjú közreműködői közül nem sokan képviseltették magukat a koncerten, pedig itt aztán megértették, megérezhették volna, milyen az igazi jam, amikoris a zenészek teljes mértékben átengedik magukat a pillanatnyi szenvedélyeik sodrásának, és egymással pimaszul feleselve dobálják egymáshoz és a közönséghez az ipmrovizációkat. Igazi zenei élmény volt, ráadásul személy szerint először hallottam funky hangszerként megszólalni mandolint, amelyen később még slide gyűrűvel is játszott Váray Laci. Ízlések és pofonok… egy biztos, nekem életem legjobb Colombre koncertje volt a pénteki, persze az is belefér, ha valaki szívéhez éppenséggel az akusztikus változat áll közelebb…
Hol kopogjuk le gyorsan? A 2012-es év továbbra is bíztató az AZK számára. Bár nem volt teltházas előadás ezúttal sem, de végre újra stabil és lelkes törzsközönsége van a klubnak. Nyitott, érző, zenerajongó és könnyen szeretni tudó törzsközönség ez – olyan, amilyennek lennie kell! Jövő héten indul az AZK-Hazai Pálya is, hajrá! Így tovább, AZK!
