2015. július 18. (szombat), 20:00 – Salonski – Örömmel vezetjük be hallójárataikba a Salonski együttes zenekari megszólalását. A Salonski koncepciója kezdektől az volt, hogy ne alakítson ki szoros kötődéseket egyik meghatározott zenei műfajjal sem.
Fauna című debütáló albumuk után visszatértek boszorkánykonyhájukba, hogy a semmiből új lemezt alkossanak. Az eredmény az Eden című anyag lett, amelyet a csodás Garden of Eden ihletett, és amelyet Sárváron is bemutatnak a közönségnek. A történetet – amelyben keveredik az angol rezes világ, az amerikai doo wop, ír birkák kergetőzése, szlovén folk és némi városi utcazaj – az éden teremtésétől a paradicsomból való kiüzetésig meséli a Salonski, és azt remélik, földöntúli kielégülést okoznak a füleknek.
Domen Finzgar (zeneszerző, Brandoni harmonika, concertina, ének), Jana Arlic (hegedű), Jernej Brezovar (ukulele), Larisa Petric (hegedű), Miha Hafner (francia kürt), Ziga Barba (trombon, kanál)