Az V. Sárvári Fúvószenekari Versenyt és XIV. Fúvószenei Várfesztivált július 5-e és 6-a között szervezték meg a sárvári fúvósok, ahol az ország legjobb fúvós együttesei mérhették össze tudásukat.
A pénteki megnyitón Dohos László Liszt-díjas karnagy, a zsűri egyik tagja kiemelte, hogy Sárváron 500 éves hagyományra tekint vissza a művészetek ápolása és, hogy ez a jelenkorban is tovább folytatódhat, abban nagy szerepe van a helyi fúvószenekarnak és a városvezetés támogatásának. Kondora István polgármester köszöntőjében Kodály szavait idézte: „legyen a zene mindenkié”, mint mondta legyen valóban mindenkié, ne csak azoké akik művelik, de azoké is, akik hallgatják. A megnyitó után a Készenléti Rendőrség zenekara, a Police Big Band fergeteges sikert aratott a főtéren.
A szombat első része a verseny jegyében telt, ebben az évben Salgótarjánból, Székesfehérvárról, Kiskunlacházáról, Gödöllőről, Kőszegről és Budapestről érkeztek fúvós zenekarok. Öt főből álló szakmai zsűri értékeli a produkciókat, Dohos László Liszt-díjas karnagy, a MAFUMASZ elnöke, nyugalmazott főkarmester, Marosi László karnagy, a Floridai Egyetem Zenekari Tanszékének vezetője, Szabó Ferenc karnagy, a Győri Symphonic Band karmestere, egyetemi tanár, Csikota József karnagy, a Szegedi Egyetem Koncertfúvószenekarának karmestere, egyetemi tanár,a WASBE fúvós világszövetség elnökségi tagja, Neumayer Károly Liszt-díjas karnagy, a Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekar karmestere, egyetemi tanár.
A rendezvény díszvendége Anatoly L. Dudin, a Moszkvai Zenei Egyetem Nemzetközi Tanszékének vezetője és fúvószenekarainak igazgatója, az „Orchestra” magazin főszerkesztője volt, továbbá a fesztivál vendége volt, valamint több alkalommal is láthatták és hallhatták a csehországi Ostrava város fúvószenekarát. Szombaton délután öttől a felvonulással kezdetét vette a fesztivál. Az esti órákra – mire a fanfárok jelezték a fesztivál hivatalos kezdetét – megtelt a vár udvara, és a zenekarok önfeledt hangulatban szórakoztatták a lelkes közönséget. Az együttesek két indulót játszottak el közösen, Pernecker János nyugalmazott karnagy és Szélesi Attila karnagy vezényletével.
A zsűri valamennyi tagja egybehangzóan úgy értékelte, hogy kiválóan szervezett és nagy jövő előtt álló zenekari verseny és fesztivál zajlott Sárváron. Külön kiemelték Sárvár vendégszeretetét, barátságos légkörét és az önkormányzat mecenatúráját. Máhr Tivadar zenekari elnök és Szélesi Attila karnagy kezdeményezésére a várfesztivál 2008 óta bővült ki a magyar fúvószenekarok megmérettetésével. Amint azt a szervezők elmondták, szeretnék a rendezvényt az elkövetkezendő években nemzetközivé tenni, ami ismét újabb lehetőségeket nyithat meg mind a fúvószene, mind a város előtt.