Együtt a biztonságért 2011 – felejthetetlen Gyermeknapi rendezvény Sárváron

Kutyás bemutató, mazsorett show, hastáncos kápráztatás – május 28-án nagyszabású Gyermeknapot tartottak Sárváron. Az egynapos rendezvénynek a Csónakázó-tó környéke adott otthont. Sokak számára még a délelőtti esős időjárás sem jelentett akadályt, és kilátogattak a rendezvényre csemetéjükkel.

c932785d

A Kákics zenekar népzenei koncertjének bevezetője után a sárvári Helen Doron nyelviskola angoltanulói mutatkoztak be a színpadon. Az öt éve működő nyelviskola három csoporttal szerepelt, velük volt kabalaállatuk, Kangi, a kenguru is. A kis kenguru folyamatosan ajándékokat osztogatott a gyerekeknek. Bemutatkoztak a három évesek, a nagy óvódások valamint a kisiskolások is. A tananyaghoz tartozó vidám dalokból állították össze a műsort. A gyermekek számára ezt követően volt bábszínház és az interaktív műsorba is bevonták őket.

A kora délutáni órákban már alábbhagyott az esőzés, kisütött a nap, talán maguk az égiek is megelégelték a könnyes gyermekszemeket. Sok apróság csak ekkor érkezett meg szüleivel a Csónakázó-tóhoz. Vajon nem késtünk el mindenről, anyu? – kérdezte egy riadt kisgyerek, mire az édesanyja azonnal meg is adta a frappáns választ: nem kisfiam, még szól a zene, nem ért véget a búcsú! Valóban érezhető volt egyfajta búcsúkra emlékeztető hangulat, amely nem csak látványban (ringlispíl, dodzsem, szimulátor), hanem a felhangzó zene stílusában is jócskán megmutatkozott.

1413b5cf

A koradélutáni programban felléptek a sárvári mazsorettek is, akik produkciójuk után Sárvár utcáin végigvonulva foglalták el a VIII. Országos Mazsorett Fesztivál helyszínéül szolgáló Nádasdy-vár udvarát.

A szombathelyi Kutyapark Bemutatócsoport vidám előadására sokan összegyűltek a sportpálya szélén. Jókat kacagtunk a kutyusok okosságán, ügyességén, koncepcióban és kivitelezésben is magas színvonalú produkciót láthattunk. Az iskola különlegessége, hogy az úgynevezett Tükör-módszerrel dolgozik. A módszer a gazda és a kutya közötti viszonyításról kapta a nevét: hogyan tükrözi egymást a két lény. A Tükör a tudatos nevelést célozza, a képzésben a delfineknél már jól bevált klikkert használják, amely pozitív megerősítést és munkakedvet ad kedvencünknek. A klikkelést mindig megelőzi a feladat maga, amelynek helyes elvégzését tudatosítjuk kutyánkban „egy kattintással”. Természetesen a jutalomfalat sem maradhat el.

395b0162

A kutyabemutatót követően a Cerah Hastánccsoport lépett a sörsátor színpadára, s a gyönyörű hölgyek szebbnél szebb ruhákkal és izgalmas tánccal varázsolták elénk egy kis időre a mesés Keletet. A délután folyamán a gyerekek számára lehetőség nyílt a parkban állomásozó tűzoltóautó megismerésére, sőt birtokba vételére is. Így beülhettek a vezető fülkébe és felpróbálhatták a tűzoltósisakot is.

Az est folyamán fellépett Csocsesz és Kállay Saunders András.

Köszönet a Nádasdy-vár Művelődési Központnak és Könyvtárnak, a Sárvári Rendőrkapitányságnak és a Tűzoltóságnak a felejthetetlen és színvonalas Gyermeknapért!

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára