Az elmúlt hétvégén kétnapos programmal szezont zárt az AZK 2010. tavaszi időszakát nézve. A pénteki est a gitárzene és a rock kedvelőinek kedvezett, míg a szombat a mélységi elektronika és az experimentális, utaztatós zene kedvelőit hivatott szórakoztatni. Az utóbbi programról osztanék meg néhány gondolatot. Bár a zene velünk volt szombaton, ugyanezt az időjárásról nem mondhatjuk el, majd elfújta a fejünk felöl a Nádasdy-várat az orkán erősségű szél. Talán ennek és a szakadó esőnek „köszönhetően” volt igencsak légies a pinceklub.
A kezdőprodukció – az articalos szelektor kísérleti zenei felvezetése – után Amygdala Projects és Rare közös műsora szólt a színpadról, ami műfaját tekintve leginkább az elszállós, experimentális, csak itt-ott ütemcentrikus jelzőkkel írható körül. A hangzás nem kevés delay-jel kísérve és scracth-csel fűszerezve nagyonis ízes főzetet adott. A zenészurak segítségére a színpadon egy kisebb stúdió megépítéséhez elegendő mennyiségű technikai apparátus állt rendelkezésre. A teljesség igénye nélkül: volt lenn sampler, gitár, lemezjátszó (scratch), chaospad, ableton, billentyű, MacBookok és még néhány egyéb kütyü ezeken felül is.
Szép hosszan nyújtott és lassan, kimérten kiteljesedő dallamokra, kellemes gitártémákra és szövevényes pszihedéliára épül kettejük zenéje. A pszichedelikus faktor mértékét jól mutatja, hogy e sorok írója az Amygdala Projects és Rare zenéjének hatására egy nyitott Cadilac-ben érezte magát a sivatagon átszáguldva. Egy VJ munkája hiányzott még talán a teljes élmény eléréséhez, de valójában a hangok önmagukban képeket szültek az ember agyában.
A közös produkciót Amygdala folytatta szolóban méginkább a gitárjára kihegyezve a mondanivalót. Egy kommentben csak drone ambientnek cimkézték a projektet rejtő Néder Lackó muzsikáját, ezzel a jelöléssel különösebben nincs is okom vitatkozni, ebből kiindulva a dallamok között nem kevés Brian Eno, illetve pszihedelikus rock pionír hatást véltem még kihallani észrevenni.
Az Amygdala Projects-et követő Rare (szóló)anyaga újabb irányba állította a már így sem unalmas estét, amely irány talán a triphop vagy headz címkébe skatulyázható leginkább. Samplerfacsarás és kalapálás a javából, kisebb dallamfoszlányok dinamikus scrath-csel ízesítve, itt ott megbolondítva, kifprdítva az ütemet, már csak a mihez tartás végett is. Zenéjében a Mo waxi, és krush-i „hagyományok” egyértelműen tükröződtek. Végül duplázott hiphop ütemre némi dob/basszus kikacsintás következett, kicsit táncosabb vizekre terelve ezzel a hátralevő perceket.
Csekély létszám, de nagy taps jutalmazta az est fellépőinek műsorát. A két kísérletező zenészt követően Lélekrendésznek köszönhetően hajnal hasadtáig folytatodott a ritmusos reszelés némi „dubstepbreakzdrumnbasselectrotechhiphop” egyvelegre, a kis létszámú de annál lelkesebb közönség örömére.
Ahogy a közhely tartja, aki kimaradt, az lemaradt, mert ez tényleg hiánypótló és zeneileg nagyon érdekes, tanulságos éjszaka volt. A tanulság pedig abból szűrhető le, hogy, ha valami a megszokottól eltérő, illetve kísérletezőbb, akkor attól már megijed a nagyérdemű és távol marad. De jóindulatú emberként továbbra is a viharban keresem a távolmaradás okát, aztán majd ha elvonultak a felhők, talán újra lesz experimentális zene a pinceklub falai közt, ahol ezen karakterek írója bizton újra ott lesz.
