A hetvenes években Budapestről világhódító útjára induló táncházmozgalom jelentőségét mutatja az a tény is, hogy a tavalyi évben a táncházmódszert az UNESCO a szellemi világörökség részének nyilvánította. A budapesti kezdet után ez az akkor újszerűnek számító szórakozási forma hamar elterjedt vidéken is.
Mint azt Hámori Balázstól megtudtuk: Sárváron a nyolcvanas évek vége óta szerveződnek táncházak, de rendszeresnek a kilencvenes évek közepe óta tekinthetők. A sárvári táncházak sajátos ízét a programok komplexitása és az adja, hogy egy esteegy-egy kistáj vagy falusi közösség kultúrájáról szól. Március 30-án, pénteken szűkebb pátriánk, Vas megye paraszti tánckultúrájával ismerkedhettek meg az érdeklődők, Gerlecz László segítségével. A muzsikát Németh Dénes és barátai szolgáltatták, a vasi parasztételekről Kráner Zoltán gondoskodott.
A szervezők bíznak benne, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan sikerül elnyerniük a Nemzeti Kulturális Alap támogatását, amely nélkül, pusztán a Néptánckör Kulturális Egyesület forrásaira támaszkodva ellehetetlenülne a programsorozat. Az egyre nehezebb gazdasági helyzet ellenére, a sorozat egyelőre biztosan folytatódik.
Április 20-án pénteken Füzék György vezetésével a gömöri tánckultúrával ismerkedhetnek Sárváron.