Lux Antal képzőművész festményeinek kiállítása nyílt meg november 13-án, szerdán a Galeria Arcis kiállítóteremben. A kiállítást – Kondor János, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár intézményvezetőjének köszöntője után – Fábián László író nyitotta meg.
Lux Antal Európa-szerte elismert művész, többször állított ki Amerikában, New Yorkban is. 1956 óta Berlinben él, Stuttgartban végezte képzőművészeti tanulmányait. Sosem szakította meg kapcsolatát szülőországával és a magyar művészeti élettel – osztotta meg a megnyitó közönségével Kondor János. Fábián László köszöntötte ezután az egybegyűlteket, majd a Lux Antal életművéhez való közelítés elősegítéséhez, a Weöres-emlékévre hivatkozva idézett a költőtől: „A modern művészet irracionális, de nem antiracionális. Nem az észt, hanem a tudattalant testesíti meg, nem észellenes, sőt a modern művészet sajátságos paradoxona, hogy irracionális remekmű megalkotásához sokkal csiszoltabb, fegyelmezettebb, önelemzőbb intellektus kell, mint egy ésszerű, érthető remekműhöz. S a másik paradoxon, hogy az irracionális művészet nem irreális, hiszen az emberlélekből újonnan felpörgő elementumok a legforróbb valóságot szólaltatja meg, tehát minden látszat ellenére is realizmus. A modern mű maga a realitás, a mélyről feltörő valóság megtestesülése.”
Fábián László tudatosan használta az életmű kifejezést, annak ellenére, hogy Lux Antal pályája még korántsem zárult le, és természetesen várhatunk akár további meglepetéseket is az alkotótól, mégis kirajzolódni látszik a vonulat, pályaív, és nagyonis illik rá Weöres fent említett, finoman bizarr distinkciója: irracionális, de nem antiracionális. Fábián László szerint részint éppen ez lehet az oka annak, hogy Lux Antal művészete – számos kiállítása ellenére – nincs jelen az „újszerűtől írtózó, merev magyar képzőművészeti kánonban”, holott az európai, mitöbb az egyetemes már jó ideje magáénak tekinti.
Lux művészetét semmiképpen nem észellenesség, inkább kutató szellem, erőteljes emóciók jellemzik, amelyeknek a szó valódi értelmében vett realitását nehéz, de nem is érdemes kétségbe vonni. Úgy tud például tárgyi idézeteket használni (legutóbb ’56-os kiállításán tapasztalhattuk), hogy azok úgyszólván „robbanásra élesített” érzelmi töltetet készítenek elő. Senki által vissza nem vonható szellemi szabadságot képvisel, melyben kizárólag az esztétikai dimenziók meghatározók – mondta el Fábián László, majd szintén idézettel zárta megnyitóját: „Ezt a művészetet is megilleti a szokásos jog, hogy saját kritériumai szerint fogadjuk be, és értékeljük.”
A kiállítás megtekinthető: 2013. december 8-ig, hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig.