AZK – Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub, 2010. március 26. (péntek), 21:00 • belépő: 500,- Ft
Már-már hagyomány az AZK-ban, hogy minden év tavaszán a B.A.D. legénységének köszönhetően élőzenével emlékezünk meg a felejthetetlen seattle-i zenekarról. A programban helyet kapnak idén is Nirvana coverek, de ezúttal a Tais Toi! is csatlakozik az emlékest felhozatalához, mint vérfrissítés. Szintén újdonságot jelent, hogy ezen az esten fog debütálni az AZK új szelektorjelöltje, Péntek Attila is, aki az átszerelések közben gondoskodik arról, hogy ne maradjunk zene nélkül. Akinek jelentett valamit a Nirvana, jöjjön el idén is, nem fog csalódni!
Kurt Cobain (1967–1994) haláláról
1994 elején az együttes európai körútra indult. A turné vége felé, március 1-jén Münchenben, Cobaint hörghuruttal és torokgyulladással diagnosztizálták, ami miatt a következő esti koncertjüket törölték. Rómában március 4-ének reggelén Courtney Love öntudatlan állapotban találta Cobaint, és sietve bevitette a legközelebbi kórházba. Az orvos, aki megvizsgálta, azt nyilatkozta egy sajtókonferencián, hogy az énekes 50 darab Rohypnol gyógyszert két üveg pezsgővel kombinált. Ezt követően Cobain néhány napig kómában feküdt. A turné további részét törölték.
Március 8-án Cobain és Love hazarepült Seattlebe. Több mint egy héttel később Love felhívta a rendőrséget, azt állítva, hogy a férje bezárkózott az egyik szobába egy fegyverrel, és öngyilkosságra készül. Cobain a kiérkező rendőröknek azt állította, hogy csak magát akarta megvédeni a feleségétől. Később Love is beismerte a rendőrségnek, hogy férje valójában nem fenyegetőzött öngyilkossággal. Március 30-án Cobain legjobb barátjával, Dylan Carlsonnal vásárolt egy fegyvert, ami később a vesztét jelentette.
A következő hetekben Cobain heroinfüggőségén próbált segíteni azzal, hogy elvonókúrára ment. Április 1-jén azonban megszökött az intézetből, és hazarepült Seattle-be. Felesége egy nyomozóval, Tom Granttel kerestette, sikertelenül. 1994. április 5-én Cobain máig tisztázatlan körülmények között seattle-i házának garázspadlásán öngyilkos lett. Állítólag közben az R.E.M. Automatic for the People című albumát hallgatta. A holttestre csak három nappal később talált rá egy villanyszerelõ.
Április 10-én elhamvasztották, majd hamvait a Wishkah folyóba szórták. A temetésen Krist Novoselic és Courtney Love is beszédet mondott. Azóta olyan hírek terjengtek, hogy a halála csak egy kikerülő lépés volt a médiából. Ugyanis felesége csak a vagyonára vágyott; miután Cobain meghalt a vagyonát a feleségére kellett volna hagynia. De ezek után Courtney nem lett boldogabb, sőt egy-két betörést is elkövetett a „drogokért”.
A búcsúlevél:
„Egy naiv alak szavai következnek, aki nyilvánvalóan szívesen panaszkodna elpuhult, hiszékeny ember módjára. Érthetően szeretnék fogalmazni ebben a levélben. Minden figyelmeztetés a punk rock 101 havibajából, mióta először találkoztam közösségetek erkölcsiségével – függetlenséggel átitatott ölelésével – nagyon igaznak bizonyult.
Túl hosszú ideje nem érzem már a zene hallgatásának vagy csinálásának izgalmát. Bűnösnek érzem magam emiatt – túl a szavakon. Például amikor a színpadon vagyunk, a fények kialszanak és elkezdődik a tömeg mániákus örvénylése, ez nem hat már úgy rám, ahogy Freddie Mercury-ra hatott, aki szeretni tűnt és elmerülni a tömeg szeretetében és csodálatában, amit én abszolút csodálok és irigylek.
Az igazság az, hogy nem tudlak bolonddá tenni titeket, senkit. Ez egyszerűen nem fair se veled, se velem. A legszörnyűbb bűn, amit el tudok képzelni az az, hogy ha szétbaszom az embereket a szarral, és úgy teszek, mintha 100%-osan jól érezném magam. Néha, mielőtt kimegyek a színpadra, úgy érzem, mintha egy blokkolónak kellene lennie valahol. Mindent kipróbáltam, már ami erőmből tellett, hogy értékeljem (és csinálom is, istenemre csinálom, de ez nem elég).
Értékelem a tényt, hogy én-mi annyi embert megérintünk és szórakoztatunk. Csak egy narcisztikus fazon képes akkor értékelni a dolgokat, amikor már elmúltak. Túl érzékeny vagyok. Kicsit idiótának kellene lennem, hogy újra érezhessem azt az eufóriát, amit még gyerekként. Az utolsó 3 turnén sokkal jobban elfogadtam az embereket, akiket személyesen ismertem és a rajongóinkat, de még mindig nem vagyok túl a frusztráción, bűntudaton és empátián amit mindenkivel szemben érzek.
Mindünkben van valami jó, és én azt hiszem egyszerűen túlságosan szeretem az embereket, annyira, hogy az már szomorúvá tesz. A kicsi, szomorú, érzékeny, „nem-méltányoló” Jézus. Miért nem élvezed egyszerűen? Nem tudom. Van egy istennő feleségem aki a nagyravágyástól és empátiától szenved, és egy lányom, aki túl sokat emlékeztet arra, ki is voltam régen, tele szerelemmel és kedvvel, mindenkit megcsókolva, akivel találkozik, mert mindenki jó és senki se bántja.
És ez megrémít a legbensőbb szintekig. Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy Frances a nyomorult, önpusztító, halott rocksztár lesz, amivé én lettem. Jól vagyok, nagyon jól vagyok és hálás, de hétéves korom óta gyűlölettel teltem meg az emberek iránt. Csak mert az embereknek úgy tűnik, hogy könnyű empatikusnak lenni. Csak, mert túlságosan szeretem és sajnálom az embereket. Azt hiszem. Az égő, émelygő gyomrom poklából köszönöm mindenkinek a leveleket és az aggódást az elmúlt években.
Túlságosan is szeszélyes, hangulatember vagyok. Nincs már nyugalmam többé és úgy emlékszem jobb kiégni, mint elbújni.
Béke, szeretet, együttérzés.
Kurt Cobain
Frances és Courtney,én ott leszek az oltárotoknál. Courtney, kérlek folytatsd, Frances-ért. Az életéért, ami sokkal boldogabb lesz nélkülem.
SZERETLEK SZERETLEK!”
1994