Nem lehetett nem észrevenni – egész hétvégés volt a sportnap

Aki nagyon akarta, az sem nagyon tudta nem észrevenni április utolsó hétvégéjén, hogy a városban sportnap zajlik.

A vár körül idén is 24 órán keresztül futottak a legelszántabb sportolók, az útlezárások miatt talán ez volt a legszembetűnőbb programelem. Idén 12. alkalommal rendezték meg, rangos, nemzetközi szinten számon tartott kvalifikációs verseny, az itt elért eredményeket figyelembe veszik a világ minden pontján, ahol eredményekhez kötik az ultrafutó versenyen való részvételt. Az eredmények felkerülnek a világranglistára, az idén is több nemzetközi B és C minősítésű eredmény született. Mindezek mellett Magyarország egyik legnagyobb ultrafutó versenye, mind létszámban, mind időtartamban. Felmerült már az Ultrafutó Világbajnokság megrendezésének lehetősége is, a csodálatos környezet megfelelő helyszín lehetne egy ilyen versenyhez, de ehhez több kell mint a család, a barátok és néhány vállalkozó támogatása.

A sportnap felhozatalában a futóversenyen kívül több helyszínen, összesen 13 sportágat lehetett kipróbálni. A rendezvényhez a tavalyi évhez hasonlóan kísérőként betársult a tánc világnapja is, amelynek apropójaként ismét volt műsor a főtéren a folklórtól egészen a modern utcai műfajokig.

A szavaknál többet mesélnek a fotók alább, Cooper táncos fotógalériája pedig ide kattintva érhető el »

Kapcsolódó megjelenések

  1. Tisztelt Cikkíró!
    „A vár körül idén is 24 órán keresztül futottak a legfundamentalistább sportolók, az útlezárások miatt talán ez volt a legszembetűnőbb programelem, de mégis csupán egy volt a sok közül.” – ez minden amit a sárvári média közölni tudott a versenyről.
    Néhány gondolattal szeretném kiegészíteni. Ez a verseny, amelyet az idén 12. alkalommal rendeztünk meg, nem csupán egy a sok közül, hanem egy rangos, nemzetközi szinten számon tartott kvalifikációs verseny, az itt elért eredményeket figyelembe veszik a világ minden pontján, ahol eredményekhez kötik az ultrafutó versenyen való részvételt. Az eredmények felkerülnek a világranglistára, az idén is több nemzetközi B és C minősítésű eredmény született. Mindezek mellett Magyarország egyik legnagyobb ultrafutó versenye, mind létszámban, mind időtartamban. Felmerült már az Ultrafutó Világbajnokság megrendezésének lehetősége is, a csodálatos környezet megfelelő helyszín lehetne egy ilyen versenyhez, de ehhez több kell mint a család, a barátok, és néhány vállalkozó támogatása.
    Tisztelt P.A. A fundamentalista kifejezés talán nem ideillő szó, lehet, hogy ezek a sportemberek elszántak, és még egy sor jelzővel lehetne illetni őket,dehogy fundamentalisták lennének…
    http://statistik.d-u-v.org/eventdetail.php?event=17108
    http://iau-ultramarathon.org/agenda.asp?foto=photo0&col007=&col023=&col006=Hungary&col008m=&col008y=2013&x=62&y=9

  2. Kedves Zsuzsanna!

    Köszönjük a hozzászólását! Néhány megjegyzést engedjen meg (elnézést, ha hoszzú leszek): Mi ezen az oldalon csak arról tudunk hírt adni, ami a látókörünkbe kerül, vagy amiről értesítenek minket. A 24 órás futással szemben a legnagyobb tisztelettel közeledtünk (én például naponta több alkalommal is kimentem csodálni a futókat), de csak arról tudtunk hírt adni, amit tapasztaltunk, vagy amivel kapcsolatban kaptunk háttéronformációkat. Ha ezeket az adalékokat, amiket most a hozzászólásában leírt, a verseny előtt kézhez kaptuk volna, természetesen máris sokkal árnyaltabb képet tudtunk volna közölni a szövegben is. Mivel viszont semmilyen tájékoztatást nem kapott a szerkesztőségünk, valóban csak azt írtuk le, amit szemlélődő sárváriként láttunk.

    Pajor András a fotókat készítette a rövdhírünkhöz, a szöveget én (Benkő Gábor) írtam, és ezúton is jelzem, hogy távolról sem volt szándékomban bárkinek az önérzetét sérteni a fundamentalista jelzővel, egyszerűen csak mint egy terület legfanatikusabb képviselőit szerettem volna jelölni vele, talán kicsit laza nyelvvel, de ne felejtse el, hogy a Láthatatlan Sárvár olvasói elsősorban az ifjú korosztályhoz tartoznak.

    És kérem, azt se felejtse el, hogy a Láthatatlan Sárvárt nem professzionális, hivatásszerűen dolgozó újságírók, hanem fiatal, független önkéntesek hozták létre és szerkesztik. Ez nem jelenti azt, hogy ne vállalnánk felelősséget azért, amit leírunk, de azt mindenképp jelenti, hogy nincs kapacitásunk és lehetőségünk mindenütt, a város minden főbb eseményén úgy megjelenni, mint egy hivatásos médium. Természetesen a célunk ennek ellenére az, hogy minél teljesebb képet adjunk a városban történő kulturális eseményekről, és ha végignézi a zenével, kiállításokkal, irodalmi estekkel kapcsolatban publikált megjelenéseinket, láthatja is ezt a teljességre való törekvést. A dologhoz viszont hozzátartozik, hogy közvetlen és szoros kapcsolatban állunk ezeknek a kulturális eseményeknek a szervezőivel, rendszeresen kapunk sajtóanyagot, információkat ahhoz, hogy igényes tudósításokat tudjunk készíteni.

    Tény, hogy a sporteseményekkel kapcsolatban még nem alakult ki ez a szoros együttműködés. Bár több helyen is elmondtuk, hogy célunk nyitni a sportesemények, az egészséges életmód felé is a profilunkat, egyelőre nem kaptunk segítséget ehhez a terület főszereplőitől. Jónéhány futóversenyt beharangoztunk már (többek között Görög Gyula kérésére is), és tettük ezt a legnagyobb örömmel, de ugyanilyen örömmel fogadnánk Önöktől, mint a sárvári sportélet ismerőitől és képviselőitől szakmai segítséget ahhoz, hogy ne hagyjanak kívánnivalót maguk után a sporttal kapcsolatos híreink, tudósításaink, legyen ez a szakmai segítség akár e-mailben, vagy telefonon közölt sajtóanyag, vagy személyes beszélgetés.

    Hozzátenném még, hogy azon a hétvégén, amikor a futóverseny zajlott, a sportnapon kívül négy eseményen voltunk jelen, hogy fényképeket készítsünk, tudósítsunk. Mégegyszer hangsúlyozom, önkéntesként, csak azért, mert fontosnak érezzük ezeket a programokat. Semmi muszáj nincs a dologban, a 24 órás futás is azért szerpel az oldalon, mert fontosnak érezzük. Kérem, hogy ezt is vegye figyelembe, és ne csak a hibákat, a segítő szándékot is lássa meg a munkánkban! Épp azt szeretnénk, hogy hangot adjunk azoknak az értékeknek, amelyekről Ön is írt a hozzászólásában. Ez közös érdek, legalábbis mi a magunkénak érezzük sárváriként. A legtermészetesebb, hogy készek vagyunk korrigálni az írást úgy, hogy senki számára ne hagyjon hátra rossz szájízt, ebben viszont kérjük a segítségüket. Nem csak most, máskor is. Ugyanazért a célért munkálkodunk!

    A hozzászólását mégegyszer köszönjük, bízunk a további közös munkában!
    Benkő Gábor

  3. A hírt utólagos engedelmével kiegészítettem a soraival. Köszönjük, és kérem, hogy máskor is egyeztessünk hasonló sportesemények kapcsán! Tisztelettel: Benkő Gábor

  4. Köszönöm a „kimerítő” :-)) választ.
    Azért éreztem szükségét a megszólalásnak, mert egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottam a Láthatatlan Sárvár létrehozását és működtetését és ezek után ezt a cikket kevésnek éreztem. Sajnálom, hogy már nem igazán tartozom a célközönség korosztályába, de azért továbbra is maradok rendszeres látogatójuk.
    A további sikeres együttműködés reményében üdvözlettel:
    Görögné Berke Zsuzsanna

  5. Kedves Zsuzsanna!

    Én is köszönöm a válaszát és a problémafelvetést is, mert szerintem nagyon fontos ezeket a kérdéseket boncolgatni, és hiszem, hogy előbbre jutunk, ha kommunikálunk és egymást partnernek tekintve összefogva munkálkodunk!
    Azt a bizonyos mondatomat viszont lehet hogy félreértette: a Láthatatlan Sárvár mindenkihez szól, aki szívesen olvassa kortól, nemtől, nemzetiségtől, bőrszíntől… minden egyébtől függetlenül. Én csak azt írtam, hogy az eddigi olvasóközönség zömét ifjak teszik ki (ami egyrészt örvendetes is, hiszen nagyon sok minden ebben a korban dől el…), de mindig örömmel tölt el, ha arról hallunk, hogy eljut a középkorúakhoz, vagy akár nyugdíjas korosztályhoz, mert szerencsére erre is van példa. A jövőben az eddigieknél is jobban fogunk figyelni rá, hogy ne használjunk olyan kifejezést, ami kicsit is félreértésre adhat okot… Mégegyszer köszönjük az építő kritikákat és az együttműködés felajánlását főleg! Benkő Gábor

Hozzászólás a(z) Görögné Berke Zsuzsanna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára