Itt a december, az ünnepek; azoknak, akik ebben a hónapban születtek, ráadásul még születésnapjuk is van. Már-már bele sem gondolunk, hogy is van ez a dolog a Télapóval, csak zajlanak az ilyenkor megszokott események: készülődünk a nagy napra, étellel, itallal, vásárlással. Ilyenkor a boltok megtelnek emberekkel, mint egy hangyaboly, mozgásba lendül a város, felpezsdül a vásárlási láz. Mint ahogy írtam, ez már megszokottá vált, és bele sem gondolunk a valóságba. Persze nem is tudnánk belegondolni, ugyanis nagyon kevesen vagyunk, akik tudjuk az igazat. Mostanáig.
Nem szeretném önöket untatni az apróbb részletekkel, mert nem annyira fontosak, de augusztusban találkoztam a Télapóval a Balatonkiliti alsó strandon. Segítettem neki megjavítani az elromlott vizibiciklijét, és hálából – egy sör mellett – elmesélte az Ő igaztörténetét…
Természetesen gyönyörű történetek léteznek a Mikulás működésével kapcsolatban. Az öreg egyik kedvence az északi-sarkos sztori, majd a mostanában divatos lappföldi is, ahol – mondanom sem kell –, egy álmikulás tevékenykedik megélhetési célból. Az emberek szeretnek fantáziálni, történeteket kreálni, megszépíteni a valós eseményeket, és ez érthető is. Ezen felül, az igazi Télapónak jól is jönnek ezek a történetek, mert ezek segítik a rejtőzködésben. Van azért némi valóságalapja a fantázia szülte történeteknek. Régen az Északi-sark szerepelt a köztudatban, mint Télapó-lelőhely. Az igazság viszont az, hogy a telephely valójában a Marianna-árokban volt. A régi időkben valóban egy járművel hordta a Télapó az ajándékokat, de az már tévedés, hogy rénszarvasok húzták, pláne az, hogy még nevük is volt. Valójában repülő vizilovak voltak. Gondoljunk csak bele, milyen légellenállása van egy agancsos állatnak? Azonnal rájövünk, hogy butaság lenne ilyen fizikai tulajdonságú élőlényekkel repkedni olyan óriási sebességgel. Az ősz szakáll igaz, és a piros ruha is, de az vízálló anyagból készült. A szemüveg is csak a szembeszél miatt kellett. Tehát láthatjuk, hogy minden mesének lehet valóságalapja.
Az igazi áttörés viszont 1957 tavaszán következett, amikor a manó-szakszervezet sztrájkot kezdeményezett, majd teljes munkabeszüntetést hirdetett. A Télapó terveiben akkor már régen szerepelt egy újítás, de ez az esemény kényszerhelyzetet jelentett. Az akkori nagyhatalmak között egy – úgymond – versengési lázat hozott létre. Az egyik nagyhatalom segítségével fellőtték az első műholdat, ezt rohamosan követte még kettő, mert egyik állam sem akart lemaradni. Ezzel pedig be is jött a Télapó terve. Három műholddal már le tudta fedni a teljes Földet. Ez azért érdekes, mert létrehozott egy szerkezetet, amit decemberben aktivál. Ez a szerkezet egy olyan sugarat szór a felnőtt egyedek agyába a műholdakon keresztül, amely folyamatosan emlékezteti őket a vásárlás szükségességére. Mi több, amolyan kényszerérzetet teremt a boltokban való bóklászáshoz, és az ottani pénzköltéshez. A Télapó azóta abból tartja fenn magát, hogy a nagyobb játék-, ruha- és édességkereskedésektől cserébe jutalékot kap.
Mondanom sem kell, mekkora áttörést jelentett ez a Télapó életében. Nem kell egész évben kemény munkával a decemberi hajtásra készülődni. Nincs szükség manókra, telephelyre, sem óriási raktárra. Ott volt az is, hogy Télapó és Télanyó már nagyon unták a Marianna-árokkal járó örök sötétség miatti mesterséges fényt, és valljuk be, hogy unalmas is volt ott nekik. Az újítás miatt a Télapónak most csak egy lakókocsira van szüksége, amelyből a műholdakon keresztül bárhonnan tud sugározni a szerkezetével. Olyannyira egyszerű lett a munkája, hogy csak a decemberi hónapban kell dolgoznia és az a munka is olyannyira szerény, hogy közben Télanyó a talpát szokta masszírozni.
Ne feledjük tehát, ma bárhol, bármikor találkozhatunk Télapóval! Mindig máshol nyaral, és soha nem lehet tudni, éppen hol van. Decemberben azért, ha kedve kerekedik, vagy nosztalgia gyötri, visszatér a hagyományos módszerekhez, és vízilovaival szeli a téli égboltot, ajándékot visz az árva gyerekeknek, miközben Télanyó kezeli a műszert. Kellemes Ünnepeket Kívánok!
