December 14-én pénteken elbúcsúzott 2012-től az Alternatív Zenei Klub. Bár az évzáró időpontja a másnapi munkanap miatt nem volt túl szerencsés, és sajnos korántsem volt teltház, három jó koncertet láthatott, aki elment. Felszabadultság, örömzene, műfajok randevúja volt az év utolsó AZK-ján.
Első koncertjét adta a klubban – de Sárváron is – a szentgotthárdi No Para. 2006 óta muzsikálnak, azóta volt néhány tagcseréjük is, a jelen formáció alig egy éves. Első benyomásra (és másodikra is) van valamiféle apriori szerethetőség a zenekarban, láthatóan, de főleg érezhetően a lelkükből adnak a színpadon. A No Para világában nagyon szimpatikus, hogy kizárólag magyarnyelvű, saját számok építik, ha nagyon kellene rokonítani, talán a Pál Utcai Fiúk ugrana be, de a rokonság csak távoli. A dalok kedvesek, hangszerelésük egyszerű, de szépen feldobja az összhatást a szaxi és a trombita. Hangszeres felkészültség tekintetében itt-ott akad azért hiányérzet (főleg a gitárszólók kezelik túlontúl szabadosan a hangnemek mezsgyéit?), de tulajdonképpen olyan sajátos légkör lengi körbe az egész együttest, hogy minden hiba ellenére jó hallgatni, nem is volt hiány táncolókban a szerény létszám ellenére sem.
Hazaiak követték a No Parát: a B.A.D. legénysége dörrentette meg a cuccot nem kis vehemenciával. A két gitár gyönyörűen dorombolt együtt, talán még a megszokottnál is karcosabb, dögösebb hangzással. Fülöp Dani énekhangja nagyon sokszínű. Attól függően, milyen napja van, hallhattuk már visszafogott, megfontolt, máskor laza, imprózós formában, de ilyen szőrőshangú, fékevesztett éneklést, mint amilyet a pénteki koncerten mutatott, csak nagyritkán vág ki magából. Sorjáztak a saját dalok mindkét albumról, de voltak átiratok ezúttal is, a leginkább talán a Stone Temple Pilots Plush-a szakított az este.
Óriásit változott megszólalásában az évzáró harmadik fellépője, a szintén sárvári Stone Age Never Ends. Legutóbbi AZK-s fellépésük sajnos elmaradt, így már valóban régen adták át egyre keményedő muzsikájukat. Egyre keményebb a hangzás is: mélyebbre hangolták a gitárokat, és némi technikai fejlődés is volt SANE-ék házatáján. Takács Rolf pontos, virtuóz szólóihoz, de a ritmusjátékokhoz is sokkal jobban passzol az új gömbölyű, csöves gitárhangzás, mint ahogy egyébként általánosságban az összes nótához. Ha már a nóták: játszottak egy újat is, amely szintén sokkal letisztultabb képet mutat. Nincs feleslegesen túlkomplikált, patchwork-szerű szerkezet, átgondoltabb, tömörebb és főleg szövegileg is fejlettebb a dal. Személy szerint eddigi legjobb koncertjüknek tartom a péntekit, az értékéből semmit nem vett le az sem, hogy a komoly betegségéből lábadozó Gőcze Zsolti ezúttal (érthető okokból) visszafogottabban énekelt, és végre eltűnt a színpadfrontról a kottaállvány is!
Kis közönség, nagy hangulat, jó koncertek? Ahogy az már lenni szokott. Az AZK 2013. év elején erről a jelenségről szeretne majd gondolkodni a megye többi (perifériára szorult műfajokat preferáló) élőzenei klubjával szorosabban együttműködve. Remélhetőleg közös munkával lehet majd tenni valamit érdemben az érdektelenség ellen. Hamarosan hírt adunk az ezzel kapcsolatos tervekről itt a Láthatatlan Sárváron és az azk.hu-n.
