Állandó kísérőnk, az éjszaka romantikus vándora, molylepkék kedvence, de említhetnénk a vérfarkasok átváltozásának elengedhetetlen kellékeként is. Egy híres énekes szerint sajtból van, de ez nem igaz, meg aztán milyen típusú sajtból lenne?! Nem is beszélve arról, hogy a szaga elárasztaná az univerzumot, tehát a sajtelmélet valószínűleg nem fedi a valóságot, az ott járt asztronauták sem tudták igazolni. A Holdról fogok elárulni titkokat és számunkra hasznos felfedezéseket.
Nem közismert információhalmazokkal szeretném önöket untatni, hanem eltitkolt, kormányok által tagadott, de létező tényeket vonultatok fel. Mint közismert, a naprendszerünk körülbelül 5 milliárd éves, viszont a Hold felszínén 15 milliárd éves kőzeteket találtak. Ez ugye azt jelenti, hogy vagy már jóval a naprendszerünk előtt itt volt, vagy valahonnan utólag idehozták. Felszínét meteorok becsapódásának nyomai tarkítják. Megfigyelhetünk 5–600 km átmérőjű krátereket, viszont ezeknek a mélysége kicsi. Hiába csapódnak a felszínébe a hatalmas kövek az űrből, csak az ott lévő port tudják szétsöpörni. Ez a tapasztalat pedig azt bizonyítja, hogy vagy nagyon kemény anyag rejtőzik a vékonynak mondható kőzettakaró alatt, vagy üreges a belseje, és ezért pattintja le magáról a nagyobb meteorokat. Tudóscsoportok vizsgálatai alapján, a fizika törvényeit figyelembe véve ez utóbbi a valószínűbb.
Azt gyanítják, hogy a holdunk üreges belsejében városok, különleges építmények, de akár ránk nézve veszélyesnek mondható fegyverarzenál is rejtőzhet. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mi emberek, csak az egyik oldalát, a világosabbat látjuk, de vajon mi rejtőzik a sötét oldalon? A kutatók jogosan arra a következtetésre jutottak, hogy az általunk Holdnak nevezett égitest valójában egy szállítóeszköz lehet, amivel gyanútlanul lehet az űrben utazgatni. Egy jól megépített, nagyon jól álcázott jármű a Hold. Olyannyira jól álcázott, hogy emberek is jártak a felszínén, mégsem tudták leleplezni, de az is lehet, hogy igen, csak titkolják. Elképzelhető, hogy maga a „Halálcsillag” igazából nem is Lucas kitalációja, hanem nagyonis itt kering a bolygónk körül, míg mi éjjelenként gyanútlanul, nyugodtan alszunk. Talán elromlott, mikor Földkörüli pályára állt és a benne utazóknak nem volt alkatrészük megjavítani, majd később élelmiszer hiányában kipusztult a legénység.
Nem természetes képződmény a Hold. Gondoljuk át tüzetesen, milyen erős mágneses hatással bír Földünkre. Olyan óriási súlyú víztömeget tud felemelni, hogy az már gyanús! Egy természetes képződménynek nem lenne ekkora kapacitása. Nem véletlenül titkosították a Holdraszállás aktáit, majd az 1969-es fellövés után csak 1978-ban indítottak újabb rakétát. Ez nem véletlen! Mi történik, ha a technika lehetővé teszi, hogy a sötét oldalon lévő bejáratot ki tudják majd nyitni? Világvallások dőlnek meg, hatalmas káosz lesz úrrá az emberiségen, ezért titkolják oly hevesen az egyre nyilvánvalóbb tényt. Valószínűleg már rég felfedezték a nagy titkot, és olyan felszerelést kellett a Holdra juttatniuk, amellyel egy hatalmas ajtót ki lehet feszíteni, ez pedig időigényes feladatnak bizonyult.
Nem meglepő, hogy mindegyik nagyhatalom Holdraszállásra törekszik. Szeretnék ők is kivenni a részüket a technika csodájából. Előrelátóan arra is gondolnak, hogy ha netalántán a bolygónk egyszer lakhatatlanná válik, legyen mivel továbbállnia a kiválasztottaknak egy új, élhető bolygót keresve, amelyet ismételten le lehet lakni. Nem véletlen, hogy telkeket árulnak a Hold felszínén. Ezek valójában helyjegyvásárlások a nagy utazáshoz. Tehát, ha valaki telket ajánlana Önöknek a Hold felszínén, vegyenek bátran, ezzel biztos túlélést biztosítva családjuk és önmaguk számára.