Kurtábban is nagyot szólt az AZK-Hazai Pálya #2

Bár úgy tűnik, nem szegődött túl korán a szerencse az AZK-Hazai Pályák minden résztvevője mellé, a kezdeményezés mégis kezdi megtalálni a helyét a sárvári könnyűzenei programok palettáján.

img09

Eddig kettőből kétszer kurtította meg a sors az utolsó pillanatban a tervezett felhozatalt: az első Hazai Pályán Nyul Laci, a Lost Dreams énekese gyengélkedett, ezúttal pedig a Rith mondta vissza a fellépését. A kettes Hazai Pálya ennek ellenére szépen szárba szökkent, kitűnő hangulat és emelkedő nézőszám adtak okot az örömre múlt pénteken a Pinceklubban.

A szombathelyi Stone Desert is mindent megtett, hogy így legyen. Az AZK-ban először játszottak, de hiteles és szimpatikus előadásuk csakhamar a tánctérre vonzotta a közönség nagy részét. Zenéjük érezhetően nem világmegváltásra törekszik, de korrekt módon összerakott és eljátszott r’n’r-anyag, dögös, arányos megszólalással és nagyon szerethető, kedves szövegekkel. Egy olyan lelkes fiatalokból álló csapatnak, mint a Stone Desert nagyon jól áll, hogy egész egyszerűen a zenélés öröméről írnak számot – jókedvük, és pozitív kisugárzásuk úgy ragadt a publikumra, mint a fülbemászó dallamaik a fülekbe…

img10

Átszerelés után a B.A.D. legénysége engedett végre egy hosszan visszatartott levegő utáni mély lélegzetvételt – ideje volt, hiszen már nyolc hónapja, hogy utoljára színpadon álltak! De még régebben láthattuk őket ennyire kirobbanó formában! Mindannyiukról lerítt, hogy rengeteg felgyülemlett zenei energiát hozott a Hazai Pályás koncertre. Lüktető, feszes, hangos, energikus koncertet toltak – Fülöp Dani akkorát énekelt, hogy a kitartott hangokba talán a méteres falak is beleremegtek! Nagyot szólt a Versenyruha, a Te és én, Az ember és a terve és persze a Beton is gyomrozott keményen. Méltó és szükséges visszatérés volt ez a koncert a B.A.D. részéről – sokakban ezen az estén tudatosult, valójában mennyire nagyon hiányoztak az elmúlt hónapokban az AZK-ból. A miénkek, hozzánk tartoznak! Jó, hogy mit sem vesztettek a lendületből a hosszú szünet alatt!

img33

A megyében több könnyűzenei program is zajlott egyidőben az AZK mellett Szombathelyen és Celldömölkön is. Ehhez mérten külön öröm, hogy két amatőr zenekar is összevonzott annyi embert, hogy kellemesen és jókedvűen ülhettük meg másodszor a helyi zenei erők ünnepét! Reméljük, hogy a pechsorozattól is megszabadul a kezdeméyezés, és a következő HP-n, április 21-én, egy nappal az Angry Buddha, az Atakám és a Lost Dreams koncertje után végre mindhárom meghirdetett zenekar zúzni fog! Pedig akkor is nagy visszatérésre készülünk! Sokéves hallgatás után újra színpadra áll a Confrontation, partnereik aznap az Obszidian és a Nero Link.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára