A zenei klub vendége, egyben koncertet ad:
Kövi Szabolcs
fuvolista, zeneszerző
A koncert helyszíne:
Sárvár, Nádasdy-vár, zenei könyvtár
A koncert időpontja:
2011. október 5. (szerda), 17:00
„…gyermekkorom óta fuvolázom, kezdetben komolyzenei pályán tanultam, de később, 20 évesen, az egyetemet félbehagyva más útra tértem. Zeneszerzéssel kezdtem foglalkozni, zenémben a főszerepet azonban a fuvola és legközvetlenebb rokon hangszerei játsszák. Munkám során a zene finom erejét kutatom, amit én a megszokott extázis ellenpólusának hívok. Létezik egy olyan állapot, ami finom meditatív, relaxáló hangulatú zenével viszonylag könnyen kiváltható, a nyugalom extázisa. A zene nyelve, az elme és a lélek olyan tartományait szólítja meg, ahol a szavaknak nincs helye és szerepe. Az elmúlt 17 évben 15 CD albumom, illetve 4 DVD lemezem jelent meg, ezekkel tartalmilag némileg átfedésben. Keresem és egyre keresem azokat az új hangzásokat, melyek a lélekben megmozgatják ama rugókat, amik a belső harmónia épülését szolgálják, felemelik kissé az embert és végső soron talán közelebb viszik minden harmónia forrásához…
A következő sorokon a Természetgyógyász Magazin exkluzív interjúja olvasható, Csörgő Zoltán tollából. Ennek az interjúnak talán az „Érdekességek” menüben lenne inkább a helye de a riporter kérdéseivel olyan pozitívan irányított, hogy a cikk szerzői hitvallásom megfogalmazására is alkalmas, így került a nyitó oldalra. Kérem fogadják szeretettel!
Isten keresése zenével
Kövi Szabolcs gyermekkora óta fuvolázik, kezdetben komolyzenei pályára készült, de később, húsz évesen, az egyetemet félbehagyva más útra tért. Zeneszerzéssel kezdett foglalkozni, a zene finom erejét közvetítő, meditatív hangulatú koncertjein a főszerepet a fuvola és legközvetlenebb rokon hangszerei játsszák. Az elmúlt húsz évben tizennégy CD albuma, s négy DVD lemeze jelent meg. Úgy tűnik, régóta a helyén van, ám ő magát keresőnek tartja. Olyan keresőnek, aki kutatja az önkifejezés, a lélek világának új hangzásait. Ám ennél valójában több a célja.
– Szabolcs, muszáj az interjú elején megemlítenem, hogy amikor időpontot egyeztettünk, elmondtam neked, hogy ez egy exkluzív interjú lehet. Mégpedig abban az értelemben, hogy most elmondhatod mindazt, amit akár mindig szerettél volna, de eddig még soha nem kérdezték meg tőled.
– Igen, örültem ennek, ráéreztél, valóban vannak olyan gondolataim, amiket már szívesen megosztottam volna azokkal, akik nyitottak a zeném gyökerei iránt is. Kikívánkozik belőlem, hogy miért is zenélek valójában? Megjegyzem, a feleségem figyelmeztetett, hogy ingoványos talajra lépek, ha az indíttatásom gyökeréről szólok, talán még szenteskedőnek tűnhetek. Tény, hogy spirituális háttere van a muzsikálásomnak, helyesebben szólva az egész életemnek, van egy olyan alapgondolata, vezérfonala, amelynek a lényege, az istenkeresés. Ehhez azonban nem igazán vettem igénybe intézményes segítséget. Mivel nem neveltek vallásosan a családomban, kezdettől magam keresem a válaszokat. A mai napig bizonyos távolságot tartok minden vallástól, nem szándékosan, hanem mintha egy korábbi, a gyerekkoromban megszokott gyakorlatot űznék. Ennek az előnye az, hogy mindből be tudom építeni magamba a tanulságokat, ami természetes módon megtalálja a helyét. Én úgy látom, az ezoterikus új hullámnak hasonló az üzenete, az emberek megpróbálnak nyitott szívvel megismerni vallásokat, alternatív tudományokat, ismereteket és ebből felépítik a saját lelki univerzumukat.
– A hozzád hasonlóan szintén veszprémi és egyébként vallásszociológus Kamarás István szerint a barkácsolt vallások korát éljük…
– Valóban, mostanában sokan vagyunk, akik egyénileg keressük a lelki útunkat, a válaszokat, mintha mindenki a maga papja akarna lenni. Nem tudom egyébként, hogy ez helyes -e, de sajnos időben együtt történik a nagy vallások eróziójával, mindegy, hogy -e téren nyugatra, vagy keletre tekintünk. Ez talán egy új korszak kezdete, amikor életünkben sokkal nagyobb szerepet kap a saját lelkiismeretünk irányítása, vagyis mi magunk próbálunk feleleteket keresni az élet nagy kérdéseire. Én is valami ilyesmit teszek. A lelki univerzumom legnagyobb része a kereszténységen alapul, de a világképemet a hindu-vaisnava gondolkodás termékenyítette meg, és lelkileg a buddhizmus tűnik olyannak, mint a családban egy kedves rokon, akire példaképként tekintek, de sajnos nem sokat tudok róla.
– Most házasodtál. Nem merült fel benned az egyházi esküvő gondolata?
– De igen, csakhogy melyik egyházhoz tartoznék? Leginkább református lennék a nagymamám nyomán, aki a leginkább követhető erkölcsi mintát is adta nekem. De tudom, hogy annyira nyitott a szívem, hogy nem tudnám lezárni egyik vallás előtt sem. Soha nem fogom a gyermekemre sem ráerőltetni a magam világképét, hagyom, hogy megkeresse majd, amit akar, saját egyéniség legyen, aki képes fiatalon is nehéz döntéseket hozni. Ha majd azt látom, hogy a gyermekem lerakja a voksát valamilyen út mellett, abban fogom támogatni. Számomra a lényeg az istenkeresés és azt gondolom, hogy mindig is keresni fogom a harmónia forrását. Soha nem ülhetek le egy magaslatra és nem mondhatom azt, hogy most már megtaláltam. Ez azért fontos, mert erről szól a zeném is, ami így nem is vallási zene, mert ugyanolyan tisztelettel fordulok az emberek sokféle lelki meggyőződéséhez, mint a saját magaméhoz, hiszen nem zártam le és nem is fogom lezárni az útkeresésemet. Annyit azonban már most biztosan állíthatok, hogy az emberi élet irányát már látom: olyanok vagyunk, mint a Nap felé törekvő virágok, napraforgók, célunk a lelki harmónia elérése.
– Ha egy zenész erről akar zenét írni, hogyan fog hozzá?
– A szüleim zenésznek neveltek, és bár fiatalon író szerettem volna lenni, mostanra már úgy látom, jobb, hogy zenész lettem, mert szavakkal nehezebben tudnám kifejezni, amit szeretnék. A szavak földhözragadttá tennék a gondolatokat, amiket a zenével közvetíteni akarok. Ha Istent keressük, akkor azok a legfontosabb kérdések, hogy hol van, hogy néz ki, milyen a jelleme, hogyan tudnék képet alkotni róla? Ezekre a kérdésekre azok a válaszok adhatók, hogy Isten mindenhol van, s ha megpróbáljuk bemutatni, érzésekkel tudjuk leginkább: jelen van, amikor harmóniát, emelkedett szeretetet, örömöt, szabadságot érzünk. Hogy néz ki? Szerintem a természet szépségeivel lehet a legjobb képet alkotni róla. A természetben, az isteni alkotóerőt csodálom, elámulok a hatalmas terektől, a csodálatos harmóniát sugárzó tájaktól, kicsinek érzem magam tőlük, de mégis egy nagy egész részének. Ez lehet az az érzés, amivel lefesthetjük Isten arcát, úgy ismerhetjük meg, mint egy nagy művészt, nem látjuk őt magát, csak a művét, de mégis el tudjuk képzelni.
– A zenédet hallgatva gyakran megesik, hogy tájak idéződnek fel…
– Amikor zenét szerzek legtöbbször valamilyen szép helyre képzelem el magamat, egy erdőbe, egy tó mellé, a tengerpartra, gondolatban madárrá válok, repkedek a Föld felett… Elgondolom milyen zenét játszana egy pásztor, aki a domboldalon furulyázva kíséri a nyájat, vagy milyen lenne a zenéje egy régi kor nálam sokkal természetközelibb életet élő emberének. A természet hangjai, a madarak éneke, a szél zaja, a tenger moraja ráadásul nagyon megihlet, ezeket fel is használom a zenémben, mert beindítják az ember fantáziáját. Ezért is kezdtünk el kollegáimmal relaxációs filmeket készíteni, amelyek csak a természet szépségeit mutatják be, mert amikor látunk egy csodás tájat, s alatta egy emelkedett hangulatú zene szól, az kifejezi a nagy betűs HARMÓNIÁT. A harmónia pedig szerintem Isten közelségét jelenti.
– Hogyan tapasztalod meg Istent az alkotás során? Az ihletben jelenik meg?
– Ez nagyon egyszerű. A hangszeres játék olyan, mint egy fonál, ami összeköti az embert egy emelkedett szellemi működéssel, állapottal. Ez a folyamat nagyon hasonlít a meditációhoz, hiszen nem tudunk gondolkodni közben, mert egy elvont cselekedet lefoglalja az elménket. Ha pedig tudatosan átadjuk magunkat ennek az állapotnak, akkor az maga a kapcsolódás a harmónia forrásához. Én vagyok a telefon, a SIM-kártya a lelkem és abban a pillanatban, hogy megnyomom a hívás gombot, vagyis játszom a hangszeren, megjelenik a kapcsolat, felhívom a harmónia forrását. Nincs ebben semmi misztikus.
– Ez mindig ilyen gombnyomásszerűen működik számodra?
– Része ennek a jó értelemben vett rutin, vagyis amikor a zenész már nem fél a hangszertől. Amikor 30 éve játszik az ember egy hangszeren akkor az már a barátja, nem kell annyira arra koncentrálni, hogy mit játsszon, inkább arra, hogyan. Az ihletről sokat gondolkodtam, azután rájöttem, hogy ezt sem érdemes misztifikálni, olyan ez, mint életünk bármely területe. Vajon mindig van elég ihletünk, hogy elég kedvesek legyünk a gyermekünkkel, társunkkal? Nyilván nincs, de mindig megpróbálhatunk abba az állapotba jutni, hogy így legyen és jó döntéseket hozzunk. Ez azt jelenti, az ihlet hasonlatra lefordítva, hogy éreznünk kell, melyik az az ötlet, út, amit követnünk, fejlesztenünk kell, mert megvalósítja azt a célt, hogy a harmóniát megidézze. Az ihlet mindig és mindenhol magától értetődően jelen van, csak nekem kell olyan állapotba kerülnöm, hogy rácsatlakozhassam a forrására… Életünk egy küzdelem, melyben néha eltávolodunk a harmónia és a béke forrásáról, néha pedig megtaláljuk. Amennyiben létezik olyan művészet, zene, ami akár csak időlegesen a hamónia útjára vezet minket, akkor az az, amit én művelni szeretnék.
– Ezért hat, gyógyít a zene? Visszavezet minket az elveszett édenbe?
– Pontosan! Mivel a zene a harmóniát próbálja lefesteni, a harmónia forrásává is válhat. Időről-időre ezért válhat a zene bármiféle terápia segédeszközévé. A kollektív tudattalan szimbólumai nagyon hasonló hatást váltanak ki az emberek kilencvenkilenc százalékában. Így van ez a hangokkal is: ha madárcsicsergést és lágy szellősusogást hallunk és ezt finom zene kíséri, mindenki önkéntelenül ellazul. Széles a felhasználhatósága az ilyen zenének, már csak azért is, mert nincs benne szöveg, ami elvonná a figyelmünket, s nagyon alkalmas mélyebb relaxáció kiváltásához gyógymasszázs vagy bármely természetgyógyászati terápia során, de ugyanígy a gyermekek altatásához, nyugtatásához is jó. Van arról tapasztalat, hogy a zeneterápia alkalmas klinikai körülmények között a fájdalomcsillapításra is. Erről nekem is vannak visszajelzéseim, kismamák írtak leveleket, akik a vajúdás hosszú időszakában a zenéimmel próbálták enyhíteni a szülési folyamat nehézségeit. Vannak olyan fogorvosok, körzeti orvosok is, akiknél ez szól kezelés alatt, sőt arról is hallottam, hogy egy orvos a műtétek alatt saját magát hozza a zenémmel relaxált és egyben összeszedett állapotba, mert az ilyen zene segíti a koncentrációt is. Nagyon hasznos a tanulás során, sőt kapok olyan visszajelzést is, hogy művészek, festők, szobrászok használják alkotás közben. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ehhez az is kell, hogy a hallgatóban legyen egy elszánás, hogy harmonikusabb állapotba szeretne jutni a zene által. A zene nem egy fájdalomcsillapító tabletta, ami mindenkire egyformán hat, hanem nagyon sok függ a hallgató ízlésétől, hangulatától. Ezért van az, hogy az egyik emberre nagy hatással van, a másikra pedig semmilyennel, mert vagy nincs rá szüksége, vagy nem fogékony rá.
– Te miben keresed most a nagyobb harmóniát? Mik a terveid?
– Szeretnék kilépni a magányos zenélésből. Ebbe az irányba már tettem lépéseket, hiszen a legutóbbi albumom, a Varázslat is már olyan hangszerelést kapott, hogy megvalósíthassam az álmom, be lehessen mutatni zenekarral, színháztermi koncerteket adhassunk. Ezek nagyszabású tervek, megvannak a zenésztársak is már, de nagyon fontos, hogy az alkotási fázisban reálisan gondolkodjam az ilyen tervekről, hiszen a jelenlegi magyar körülmények között kevés olyan hely van, ahol egy ilyen zenekar felléphet.
– Viszont éppen azért, mert a zenédnek nincsenek nyelvi korlátai, nyitva állna előtted a nagyvilág…
– Gondoltam arra, hogy nyissak külföld felé, hiszen egyetemes a zeném, de nincs értelme például egy Loreena McKennitt utánérzést megvalósítani (ő a kedvencem), hanem valami eredetit kell kitalálni. Nem mondom, hogy az én zenémben nincsenek egyéni vonások, de itt egy komplex színpadi produkció kitalálásáról van szó. Ha ez itthon működik és beválik, akkor lehet azon gondolkodni, hogy akár külföldön is előadható.
– Nagy válságokról regélnek a ránk váró években mind a környezeti válságot, mind a szellemi világot kutatók. Te mit gondolsz, milyen lesz az életed mondjuk húsz év múlva?
– Csak a saját utamról, remélt fejlődésemről beszélhetek. Úgy gondolom, ugyanígy zenélni fogok, s bízom abban, hogy még több hangszeren fogok játszani, mint most. Remélem, hogy családi boldogság vesz majd körül és a természet közelségében fogok élni egy kis településen. Istenkeresésemben most harmóniát érzek magamban, de ha az ember idősebb, sokkal jobban próbára teszi az egészsége, a környezete. Ezért én most azt kérem Istentől, hogy adjon nekem elég erőt és hitet, hogy fejlődjek a spirituális utamon, hogy minden kihívásra kellő módon reagáljak. Kérjetek és megadatik, áll a Bibliában, remélem, így lesz. Nem hiszem, hogy meg tudom határozni, milyen lesz a lelkem húsz év múlva, csak abban reménykedhetem, hogy rajtam tartja majd a Jóisten a szemét.
– Csörgő Zoltán –
Facebook-esemény itt »
