Július 16 és 20. között tartották idén az 5. Alterába Fesztivált Körmenden, ahol idén is volt szerencsénk jelen lenni. A 35 fellépő és az ötnapos programterv meghozta az eredményét, a rendezvény apukája, Hegedűs László „Hege” az utolsó napon elárulta: sikerült elérni, hogy mára Magyarország legjobb 10 fesztiválja között tartják számon az Alterábát.
Szerda délelőtt érkeztünk a kempinghez, jóval a kiírt nyitás előtt, de már ekkor szép számmal hangolódtak a startra az érdeklődők. Az első meglepetés itt ért: a sátrazásért a bevezetett idegenforgalmi adó ellenére is baráti árat kértek, felét sem annak, mint amire gondoltam – ez volt az első pirospont. A sátor már állt, a szomszédokkal megismerkedtünk, megittuk a „szia-piát”, ideje volt feltérképezni a helyszínt. Lényeges változás a fesztiválra történő bemenetel terén történt: csak a bárkaház (kemping) felől tudtak bebocsátást nyerni a fesztiválozók, a tavaly még meglévő, túloldali bejáratot idén szabadon kellett hagyni a mentők, tűzoltók ki-behajtására. Ezt az információt a fesztivál facebook oldalán már jóideje megosztották, és természetesen teljes mértékben érthető, arról nem is beszélve, hogy késő este, a koncertek végeztével – amint lehetőség adódott rá – a szervezők azonnal elbontották ezt a kordont.
Este hét órakor kezdett az első banda. A könnyed, fokozatos fesztivállapotra hangolódásra nem állt rendelkezésre túl sok idő, mivel ez az első fellépő történetesen a Firkin volt, pörgős, ír kocsmákat idéző zenéjükkel amire valljuk be nehéz nem táncolni, ugrálni. Szerencsére mostanság sokat lépnek fel a környéken, aki elmulasztotta volna a koncertet, július 25-én Bükfürdőn pótolhatja a „lemaradást”. A Firkint a blues királya, a „legfeketébb hangú fehér” Deák Bill Gyula követte. Valószínűleg neki köszönhető, hogy az első nap átlagéletkora kissé magasabb volt, mint a többié, de jó volt látni, hogy már a huszonéves korosztály is kívülről fújta a klasszikussá vált dalokat (főleg a Kopasz kutya című film kapcsán kiadott albumon szereplő legnépszerűbbeket). Amikor utoljára ellátogattam egy koncertjére, nem épp a legjobb egészségi állapotnak örvendett a legenda, ezért különösen örültem neki, hogy már szemmel láthatóan jobban van, és még mindig hatalmas bulikat tud csinálni. 23:00-kor kezdett az Ismerős Arcok, akik szintén már-már a magyar rockzene ikonjainak számítanak, tökéletes volt a program összeállítása a két fellépő viszonyában. Majd egy kicsit könnyedebb dalszövegekkel dolgozó, bulizósabb zenekar, a Supernem zárta az estét a nagyszínpadon, de bőven maradt energiájuk a fesztiválozóknak ahhoz, hogy végigtombolják a koncertet. A kisszínpadon (idei évben Jameson-színpad) – őrizve a hagyományokat – Johnny gondoskodott az afterpartyról, ami kora reggelig tartott.
Másnap a reggeli/délelőtti rehabilitációra bőven volt idő az első koncertek előtt, így – csak hogy tartsuk a szokást – még meglátogattuk a helyi vendéglátóegységeket (ezúton szeretném megköszönni Gyöngyi néninek, hogy ötödik éve elvisel minket :) ). A nagy színpadon hat óra előtt kezdett a Konyha, majd a Magashegyi Underground következett, akiknek nem volt ismeretlen a Rába-parti fesztivál, és a megszokott színvonalú remek koncerteket hozták. Mire színpadra lépett a Magna Cum Laude, megtelt a sátor. Hatalmas bulit csináltak a srácok, a koncerten az egyik szerencsés hölgy Mező Misitől megkapta azt az ukulelét, amelyen előtte pár perccel még ő játszott. 23 órakor kezdett az Anna and the Barbies. Ha valaki már tavaly is részt vett az Alterábán, garantált, hogy emlékszik Pásztor Annára, aki akkor menyasszonyi ruhában érkezett, és hihetetlen energiával koncertezett. Idén a menyasszonyi dressz elmaradt (de természetesen a ruhakölteménye ezúttal sem volt hétköznapi) Anna pörgése viszont a legkevésbé sem. Idén a fellépők között nagy divat volt a közönség ölelésében való éneklés, ezt Anna próbálta ki először Körmenden, ahol a nézőtér közepén guggolva ugyanúgy énekelt, mint egyik fesztiválozó nyakában.
A pénteki bulit az Ed Philips and the Memphis Patrol nyitotta, akiket szintén ismerhetünk az előző évekből. Ki ne emlékezne a Rock ‘n’ Roll-őrült katonai egyenruhát viselő arcokra?. Nagy kedvelője vagyok a rockabillynek, nagyon örültem, hogy idén is itt voltak, több hasonló zenekar is felléphetne, például az IronCats, akik megyei viszonylatban még kapcsolódó pontok is lennének. Az Ocho Macho idén is egy számomra érthetetlen időpontban – 19:30-kor – kezdett, „csúcsidőben” lett volna a helyük, erre bizonyíték a nézőszám is. Ettől függetlenül a srácok hozták a formájukat, amit láthattunk-hallhattunk, az a tökéletes koncert az én definíciómban. Az utolsó számot követően a publikumnál talán csak az a hölgy lepődött meg jobban, akinek kezét a színpadon, a nagyérdemű előtt kérte meg barátja. Ocho után Péterfy Boriék jöttek. Bori folytatta az idei fellépői trendet, és a közönséggel, a közönségben, a közönségen énekelt, body surf-ölt. A Vad Fruttik is rutinos fellépőnek számít errefelé, koncertjükön az első számtól az utolsóig ment a fáradhatatlan tombolás és a klasszikussá vált számaik éneklése. A napot a HS7 zárta a sátorban, a kisszínpadon pedig Johnny gondoskodott az afterről.
Az egész fesztivál alatt kegyes volt hozzánk az időjárás, főleg az eddigi évekhez viszonyítva. Talán túl kegyes is, miután az árnyék elvonult sátraink fölül (9–10 óra) bőven 40 fok fölött volt bent a hőmérséklet. Nincs más megoldás: menekülés, hideg sör, hangolódás az esti koncertekre. Az Elefánt után a FISH! következett, akiknek koncertjén a nagy meleg ellenére is ott tombolt már a keménymag, Kovács Krisztián (énekes) ezt értékelte is, és ő is a közönséggel guggolva énekelt egyet. A fő attrakció, a 30Y este 9-kor kezdett, természetesen teltházzal – pontosabban telt sátorral. Utánuk egy kicsit keményebb műfajra / zenekarra váltottunk, következett a Depresszió, átment a fesztivál „Metálrábába”. Az én szemszögemből a legjobb koncert volt az övék, a szokásos közönséget megmozgató elemekkel természetesen, legjobb hangulattal. Depresszió után az estet záró Alvin és a Mókusok levezetésnek volt tökéletes.
Elérkeztünk az utolsó naphoz. Reggel még vegyesek voltak az érzéseink – miután ez tudatosult. Részben rossz volt, hogy vége, másrészt viszont akkor már 30 koncert volt mögöttünk, és a minden nap 30 fok fölötti hőmérséklet sokat kivett belőlünk, szívesen mentünk volna már. Emiatt egy picit megkésve érkeztünk a színpadhoz, a Pál Utcai Fiúk játszott már addigra. Utánuk jött a Kiscsillag, amikoris először élesedett be a színpad mögött felállított LED-fal, és amitől még látványosabb, és hangulatosabb lett az egész. A nap legjobban várt bandája, a QUIMBY talán a legnagyobb tömeget vonzotta az 5 nap során és (számomra) tökéletes befejezése volt az Alterábának.
Köszönet a szervezőknek mindenért, jövőre ugyanitt!
Köszi a cikket! Jövőre is örömmel látunk Titeket! Barátság, peace!