Koncertek és Phlenex-music az AZK-Évzárón

Időpont: 2010. december 17. (pé) • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub • belépő: 600,- Ft

evzaro_AZK_UJ

2010. december 17-én elbúcsúzik az évtől az Alternatív Zenei Klub is. Mivel idén anyagi forrás hiányában elmarad az AZK-Artical szilveszteri kiadása is, az évben az utolsó lehetőség a táncra egy jó kis koncertpáros és az azokat követő Phlenex-music. Az évzáró AZK-n fellép az Atakám és a B.A.D. zenekar, a koncertek után pedig hajnalig Phlenex tolja a zenepult mögött.

Atakám (Sárvár)

atakam_610

Az Atakámot láthattuk már többször a Pinceklubban, de adtak tüzes koncertet kiállításmegnyitón és AZK-Szilveszteren is. A 2009-es Vármeeting Nemzetközi Motoros Találkozó és Rockfesztivál rendezvény második napján szintén letették a névjegyüket. A zenekar tagjai más formációkból már ismertek, a gitáros Molnár Sándor és a basszusgitáros Szarka Sándor jelenleg is játszanak a Konkoly együttesben, a dobos Horváth István a Dandiesben és A Gátnálban ütött. A természetesen tiszta hangú énekesnő pedig – aki ha kell, billentyűn is kísér – Szabó Kriszti, neki az első zenekara az Atakám. Az Atakám formáció egyébiránt többnyire Black Sabbath nótákat játszik, elsősorban a Dio-korszakból. A feldolgozások között szerepel a repertoárjukban Steppenwolf, AC/DC, Deep Purple, System of a Down és Jimi Hendrix is.


B.A.D. (Sárvár)

bad_610

A sárvári B.A.D. műsorának zöme valószínűleg a nagy sikert aratott legújabb albumuk, a Fiókok mélyén dalaiból fog állni. A Láthatatlan Sárvár a nyáron adott hírt egy interjú formájában az akkor még csak készülő lemezükről, amelyen a folyton megújulni tudó banda ismét elmélyültebb, kiforrottabb arcát mutatja.

Irtóztatóan mély, döngő riffek húzóerejéhez kapcsolták a lélekben nem kevésbé mély tartalmú szövegeket, az elegyet pedig a kidolgozott vokálokra épített refrének robbantják be teljesen. Új lemezük hangszerelésben és megszólalásban is felveheti a versenyt bármelyik hazai könnyűzenei produkcióval.


Phlenex (Sárvár)

phlen_color

Phlenex március végén debütált az AZK legfrissebb szelektoraként, nagy sikerrel. Akkori bemutatkozásában ezt írta magáról: „Egész fiatal korom óta érdeklődöm a zene iránt. Gyerekkoromban zongorázni, gitározni tanultam, sajnos ezeknek mára már nem vagyok gyakorlott művelője. A 90-es évek elején stagnáló Depeche Mode őrületben ismerkedtem meg az alternatív zenével. Később az underground zene szinte minden válfaja érdekelni kezdett a jazzen át az indrustialon keresztül az elektronikáig. Kisebb-nagyobb bulikban már bemutatkoztam szelektorként, remélem most is minden rendben lesz és nem okozok csalódást.”


Időpont: 2010. december 17. (péntek) kapunyitás: 21.00
Helyszín: a Nádasdy-vár, Pinceklub
Belépődíj: 600,- Ft

Tudjunk egymásról! Jelölje vissza a részvételét a Facebookon itt

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára