Nagyon kellemes kis napom volt a szombat. Viszonylag nyugis, de eseménydús. Egy kedves ismerősöm fáradt át hozzám zenélgetni. Nosztalgiaérzésem volt, hisz rég zenéltem már csapatmunkában. De nem veszett el a féltve őrzött ritmus- és zenei érzékem. Közvetlen utána hívott egy jó barátom a várba hogy menjek el vele a tehetségkutatóra. Mindenekelőtt tudni kell, hogy azon potenciális várbajárók közé tartozom, akik nem olvassák rendszeresen a hírleveleket. Így hát a meglepetés erejével ért, de igent mondtam a meghívásra. Bár húztam a számat, hogy 500 magyar ropogós pénzt kell érte kiköhögnöm és zsákbamacska az este kimenetele. De mit is számít, nagyon jól éreztem magam eddig minden egyes alkalommal.
A várudvarba érve furcsa kételyeim támadtak, hisz pop számokat hallottam kiszűrődni a teremből és 5-10 ember kóválygott fel-alá közvetlen a kezdés időpontja előtt. De amint megtudtam, hogy csúszott a kezdés egy órával, mindjárt nyugodtabb is lettem. Végül úgy alakult, hogy nem kell fizetnem a belépésért, de jobb ha evvel inkább nem dicsekszem.
Elsőként Hege lépett a színpadra változatlan stílusával, italakcióival és egyéb marketinges fogásaival. Legalább mosolyt csalt az izguló szülők, barátok és barátnők arcára. Bár én nem vettem olyan viccesre a figurát amikor felhozta, hogy hányadik átjáró ez valójában, és hivatalosan is hányadik ez a tehetségkutató. De nem hagytam elrontani a kedvem, hisz hangoltak már a zsenge Rith zenekar tagjai.
Már a beállásuk és a furcsa gótikus szinti-effektek felkeltették kíváncsiságom és nagyon vártam az összhangzást. Végül belecsaptak a lecsóba és nem kímélve hangszereiket, korukat meghazudtoló módon kezdtek játszani. Annak a műfajnak, amit képviseltek, szerintem teljesen eleget tettek. Ismétlem, az életkoruk és a stílus jegyében. Nem célzok arra, hogy ezt könnyű előadni vagy tálalni, csak annyi, hogy véleményem szerint nagyon nem tud már újat mutatni ez a műfaj. De nem is biztos, hogy ezt szerették volna elérni. Mindenesetre jogos a továbbjutásuk és sikeresen hódoltak kedvenc szombathelyi példaképeiknek. Összhangzásuk jó volt, foglalkoztak a számokkal és az agyoncsépelt Beatles nóta is egész jól sikerült volna, ha az énekes megtanulja a verze szövegét, ami roppant nehéz szerintem is.
A hangulatról és a műsor részéről meg annyit, hogy nem kell az a szóló, jobban áll az énekesnek a szolid alap és a karakteres hangja. A szintis is jobb, ha marad a billentyűk mögött és nem próbál Robbie Williams koncerthangulatot teremteni.
Másodiknak a Sunbird lépett fel, akik egyből a szívembe lopták magukat a gondatlanságból elkövetett Katy Perry számmal. A fiúk lazák, mint a rigalánc. Szétvernek mindent, nagyon egyediek, pszichedelikusak és pontatlanok. A feldolgozást illetően jó választás az Omega, csak épp a jól megszokott katarzis hiányzik a végéből, de sebaj. A szerénység sem az ő asztaluk és nem félnek a pontatlan szólóktól, a ritmuscsúszásoktól, valamint váll fölé dobni a csellót és úgy pengetni.
A hörgést is el lehetne hagyni, de mindezek ellenére ők voltak a kedvenceim. Ugyan egy csöppet felbőszítették zenésztársaikat a szűk 12 perces számukkal, de ez engem egyáltalán nem zavart. Jó volt őket látni és hallgatni. Az egyediségből és stílusból csillagos ötöst értek el, és nálam ők a továbbjutók, azzal a feltétellel, ha alázattal és szerénységgel állnak ahhoz a cifrasághoz amit művelnek.
A következő fellépő, Hege számára kimondhatatlan Anonymouse volt. A felállás 3 lány és 1 fiú. Bár a fiú nagyon nem lógott ki a sorból (nem célzás). Fiúkat megszégyenítő módon játszottak a gyengébbik nem képviselői. Az egyediséget, ami az előző zenekarban jelen volt, itt nem tapasztaltam. Szép szimmetrikusan helyezkedtek el a színpadon és még jól is néztek ki a lányok hangszerrel a kezükben. Amilyen műsort próbált az első kettő elérni, itt egyáltalán nem volt tapasztalható. Klisészerű dallamok és témák. Nem ragadt meg bennem semmi, de meglepően pontosnak és kimértnek tűnt a zenéjük. Itt is, mint máshol, a szólót nem kellene erőltetni. Aranyosak és szépek voltak. Talán ezek a legmegfelelőbb jelzők rájuk.
Végül az est fénypontja következett, a Galeri zenekar, akik nem egy Ossian, nem egy Halor és nem egy Auróra, hanem egy Bikini számmal álltak be. Bárcsak állt volna be az áramszünet az első számuk előtt, akkor talán hallottam volna, mit énekel a rokonszenves Matallica pólós maszkulán alkatú fiatalember. Így csak a szar szó hallatszott ki a refrénből. Nem akarom bántani a fiúkat. Aranyosak voltak a hajrázások és a metálterpeszállások és dicséretükre legyen mondva, nekik volt a legnagyobb rajongótáboruk. Sokat nem szeretnék hozzájuk fűzni, hisz halandónak számítok az ő műfajukban és nem is rendelkezem olyan metálkultúrával mit a Galeri zenekar. Összhangzatra kicsit sántított, de nekem mindenesetre ők tették fel a koronát az estére.
