„… kap kenyeret, aki éhes, legyen boldog, egészséges!” – így szól a Fláre beás repertoárján szereplő egyik cigány népdal utolsó sora. A Láthatatlan Sárvár stábja jól is lakott azzal a lelkeknek szánt „kenyéradaggal”, amit a devecseri fiúk osztottak bőkezűen az AZK-ban a roma világnap alkalmából rendezett koncerten.
Az AZK negyedszer próbálta meg közelebb hozni törzsközönsége számára Magyarország legnépesebb kisebbségének sajátos értékeit. Kétszer filmvetítéssel és fórumbeszélgetéssel, idén másodszor pedig – profiljának leginkább megfelelően – zenével emlékezett az 1971-es első Roma Világkongresszusra. A rendezvény – jóhiszemű hozzáállása és a közvetíteni próbált üzenet tiszta szándéka ellenére – sajnos idén sem kapott épkézláb beharangozót a környék nyomtatott sajtójában, pedig nem tudunk arról, hogy a megyében az AZK-n kívül bárki műsorral próbálta volna felhívni a figyelmet a világnap jelentőségére (vagy egyáltalán a tényére). Talán ennek is köszönhetően a közönségszám kisebb volt, mint amekkorát érdemelt volna ez az éjszaka, de a négy Fláre-fiú kárpótolt mindenkit, aki eljött, és talán némi tánc okozta izomláz sem hagyta elfelejteni számukra néhány napig a tüzes estét.
A Fláre legénysége 20 óra körül fészkelte be magát a Nádasdy-vár pinceklubjába, hogy egy alapos soundcheck után átadhassák, amit hoztak. Ahogy Orsós Ervin, énekes/gitáros mondta, „egy kis zenét” hoztak, oláh és beás cigánydalokat, de előkerültek az este során magyar népdalok is szép számmal. Az együttes a kilencvenes években alakult, tagjai devecseri beáscigányok. Az előadásuk szinte kézzel fogható varázsát náluk is az a puritán hitelesség adja, amely szinte valamennyi ismertebb cigányfolklór-zenekart jellemez: a színpadon nem elsősorban előadóművészek állnak, hanem sokkal inkább olyan emberek, akiknek az arcára van írva, a kisugárzásukból érezhető, hogy a legkorábbi gyerekkoruktól együttélnek azzal a csodálatos erejű zenével, amelyet – ahogy ők fogalmaztak – hoztak.
Egyébiránt a Fláre tagjai mindannyian erős és szeretnivaló karakterek. Még aki először találkozott velük pénteken, az is azonnal ráérzett a négyes zenészeinek sugárzó természetességére és arcaira. Ervin a zenekari agy, aki szemöldökét ráncolva néz Bubura, a kannás vokálosra, ha egy leheletnyivel feljebb jön a terce. Orsós Tibi is vokálozik, de finom tánca sem utolsó, végül Bogdán Sanyi, a szolid, végigmosolygós kannajátékával. (Kovács Norbert „Cimbi”, erdélyi tartózkodása miatt nem tartott a zenekarral.) A koncerten szinte az összes „kötelező” tüzes cigánydal elhangzott, amelyeket az amatőr romamuzsika-hallgató ismerhet. Volt beáshimnusz Bari Károly szövegével gyorsan is, lassan is, volt szépséges botoló nóta (Sode sheja, sode na), de megropogtatták a hangulatot olyan mindig bejövős pergetőkkel, mint a Muki fia, vagy a Ha bemegyek a kocsmába kezdetű. Nagy sikere volt az általuk csak „Latinként” emlegetett flamenco-beütésű dalnak is, amelyet ők beásul énekeltek (Én ugyanezt oláh nyelven Chacho jilo, vagy Chajorije-shukarije címmel ismerem.) A második blokk végén aztán teljesen elszabadultak az addig is tetőfokra kergetett kedélyek, előbb tánctanítás, aztán össztánc, végül a közönség tagjaival spontán kibővített Fláre tette fel a pontot az i-re.
Az est végetért, a csapat hazament, pár nap alatt az izomláz is gyengül. Valószínűleg, aki eljött a fergeteges koncertre, már alapállapotában nyitottabb az átlagnál és nem csupán a strófaként szajkózott előítéletekre tud asszociálni a magyarországi cigányságot illetően. A zenekar mindent megtett azért, hogy csillapítsa azt a lélekben való éhséget, amelyet ezek az előítéletek okoznak és azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az AZK közönségét jól is lakatták. A koncert egy esetben lehetett volna mégjobb, ha több érdeklődő jön el. Jövőre talán ez is változik, hiszen a jó dolgoknak egy idő után híre megy! Önmaguktól is híre megy, de a megyei nyomtatott sajtóban is biztosan olvashatunk bővebben a zenekarról…, persze csak ha majd Szombathelyen játszanak…
Jácint képgalériája a Liveimg-en »
Harle képgalériája a Vaskarikán »
Kapcsolódó videók:
