A sárvári Néptánckör táncházsorozatának legutóbbi részét a Simon, Júdás vásár napjának estéjén tartották. Ezalkalommal a Küküllő-mente paraszti tánckultúrájával ismerkedhettek az érdeklődők.
Molnár Péter bevezető-előadásában e vegyes lakosságú terület hagyományos kultúrájáról, az egymás mellett élő magyar, román, cigány emberek táncainak kapcsolatáról is beszélt. Nem csoda, ha a tánctanítás alatt a vidék magyar táncai mellett a szászcsávási cigányság táncaiból is nyújtott ízelítőt a vendégeknek.
A folyamatos tánctanítás mellett, nagyon jól sikerült eleme volt a programnak a daltanítás; de szintén nagy sikert arattak az asztalra került hagyományos parasztételek is. A tánctanításhoz és a mulatsághoz a zenét Horváth Attila és a Jurta zenekar szolgáltatta. A táncházsorozat következő része 2010. november 27-én a gyimesi csángóság tánckultúráját mutatja be.