És indulhat a tánc… – Elstartolt a 33. Nemzetközi Folklórnapok

„Hogy is mondják ezt a Szigeten? Nulladik nap!” – köszöntötte Markó Péter fesztiváligazgató augusztus 15-én, a 33. Nemzetközi Folklórnapok nulladik napján az összesereglett nézőközönséget a sárvári Kossuth téren.

NFN_2013_nulladik_2

A „nulladik” napon a szicíliai Herbessus együttese adott műsort a főtéren. Grottából jöttek, nagyon fiatalok, a zenészek és a táncosok között is akadt több 10 év alatti kisgyerek is, akik persze hamar a közönség kegyeltjei lettek. Műsoruk pörgős, lendületes, koreográfiáikban megjelennek a mediterrán élet mindennapjai, beleértve a mezőgazdaságra utaló sarlós, búzakalászos eszköztáncokat, vagy egy másikban a halászatot, ahol a tengert egy hosszú kék drapéria formájában hozták el nekünk.

Ma is lesz főtéri folklórprogram 18 órától: a bolgár és a szerb csoport mutatkozik be ezúttal. A fesztivál hivatalos első napja és ünnepélyes megnyitója pedig 19 órakor kezdődik a Nádasdy-várban, ahol a következő program vár minket:

1) Lengyelország
2) Izrael
3) Néptánckör
4) Bulgária
5) Szlovákia
6) Németország
7) Olaszország (Szicília)
8) Szerbia

NFN_2013_nulladik_1

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára