Elektronikus zene Sárvár zenei palettáján

Nagy örömmel fogadtam Alvwen Wintwex (mire megtanulntam a nevét…) levelét, akit talán a sárvári földalatti elektronikus zene Don Quijotéjeként aposztrofálhatnánk. A levélben hírt adott arról, hogy új felületen, új számokkal van jelen a világhálón, mint eddig, és kérte, hogy pár sorban harangozzuk be a demót a láthatatlan nyilvánosság előtt.

alvwen

Személy szerint elég régen hallottam már munkáját, ezek az újak valamelyest más arcot is mutatnak. Az első benyomás persze az hogy állati zajos zene ez, dehát ez már régóta az Alvwen Wintwex világ egyik kvintesszenciája.

Mind a 4 meghallgatható nótáról (közülük 1 letölthető) elmondható, hogy szépen kidolgozott, részletekben gazdag, arányosan kevert és a (gondolom) szoftveres létrehozásukhoz képest jól megszólaló anyag. Alvwen már eddig is bizonyította, hogy a szoftveres szemplerekkel, filterekkel szinte azt csinál, amit akar, helyenként már tudatosság is felfedezhető, érdemes lenne ismerkednie lassan a vasakkal, mert ezen az úton, amit választott, bizony rengeteget nyom a latba minden egyes hang testessége, „szakítása”.
Ha műfajilag próbáljuk belőni a cuccot, túlságosan nehéz dolgunk nem lesz. Épp ebben a tekintetben érzem, hogy kicsit keveset vállal Wintwex úr. Egyértelmű határok közé szorítják (nálam) a dalokat a nagy öregek: bár kevéssé vagyok járatos az elektronikus műfajok berkeiben, de rögtön beugrott a Squarepusher, az Aphex Twin, vagy Bogdan Razinsky neve. Csak néhány pillanatban éreztem, hogy saját utakat jár a muzsika (azok viszont nagyon ütnek).

Az hogy épp az AI a letölthető nóta, szerintem jó választás. Egyértelműen a legátgondoltabb és legkomplexebb darab. A másik három dal esetében, de főleg a burk 44-nél és a Burk3-nál érzem, hogy a szám véget ér a legizgalmasabb rész előtt egy másodperccel, persze lehet hogy ez is volt a cél, nekem azért még szoknom kell.

Mindent összevetve az anyag jó. Minőségi, igényes és tisztán látszik hogy sok munka van benne. Kritika inkább csak a tartalmat érheti, ami szerintem még kicsit átgondolatlan és ettől az egészben van némi esetleges íz, ami nem áll jól neki. Mindennemű okoskodás nélkül az a véleményem, hogy Alvwen profin tudja hogyan csinálja, de az még nem tisztázott, hogy egészen pontosan mit is. A hangzás, a szintihangok, zörejek eredetiségének és minőségének mélyebb értelemben vett boncolgatását nem vállalom, mert ahhez kevés vagyok, remélhetőleg megteszi majd más és a Láthatatlan Fórumban közreadja a véleményét. Mindenkinek ajánlom az anyagot és rendkívül dícséretes hogy Sárvár zenei palettáján újra van elektronikus próbálkozás… Nem is akármilyen!

Hallgasd Alvwen Wintwexet itt:
http://www.myspace.com/alvwenwintwex

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára