Hiánypótló sorozatot indít Lélekrendész, az Artical Session apukája itt, a Láthatatlan Sárváron. Mivel általánosságban nagy a zűr a fejekben az elektronikus zenei műfajokkal kapcsolatban, mindenképp örvendetes, hogy a négyrészes gyorstalpaló talán sokak számára kitisztítja a képet. Következzen a sorozatgazda előszava:
Számtalanszor elgondolkodva azon, hogy az emberek mit gondolnak az elektronikus zenéről, mint fogalomról, illetve mit tudnak róla, végül arra jutottam, hogy sajnos nem sokat.
Aki nem kimondottan rajongója, vagy művelője az elektronikus műfajoknak, az sekélyes és sokszor téves információhalmazzal rendelkezik a nevezett zenei körről. Így megpróbáltam néhány gondolatban írni a témáról (a teljesség igénye nélkül, inkább amolyan szubjektív szemszögből).
Szerintem az elektronikus zene – a közhiedelemmel ellentétben – nem az elmúlt 20–25 év terméke, vagy a divat hulláma, hanem az emberi kultúra története során a művészetekből (azon belül a zenéből) az utóbbi 100 évben a technológia fejlődésének hatására kialakult új művészeti (a piacgazdaság szempontjából egyben pedig új szolgáltatói) ág. Az elmúlt közel 20 évben pedig gyökeresen megváltoztatta mind a rendezvények (pl.: klubok, fesztiválok), mind a zenei profilú média struktúráját, illetve műsorfelhozatalát ugyanúgy, ahogy a személyes és az intézményes kultúra fogyasztását is kishazánkban és globális szinten egyaránt.
Manapság szinte minden szórakozóhelyen, klubban, illetve a médiában is fellelhető az elektronikus zene, ami nehezen kibogozható összefonódásokba keveredett az audiovizualitással, sőt még a komolyzenével is. Ez az írás a szerteágazó elektronikus zenei világból a kevésbé piacorientált réteg, – más néven underground – vonalat és annak hatásait/hajtásait kívánja bemutatni. A kimondottan piacorientált, illetve a kommersz (kevés egyedi kulturális értéket hordozó) irányzatokkal nem foglalkozom ebben a cikkben, mert az szintén szerteágazó és terjedelmes kérdés. Ez a kommersz, és piaci jellegét tekintve már inkább gazdasági, vagy kereskedelmi és persze ezzel együtt művelődésszociológiai, vagy kultúraelméleti) téma lenne.
Úgy gondolom, ma már egész generációk szocializációjának fontos része az elektronikus zene. Annak első- és másodgenerációs alkotói, szervezői, vezéregyéniségei korban köthetők az irányzat hazai megjelenésének időpontjához. Manapság a fiatal generációk pedig (pl.: az internetnek köszönhetően) már „belenőnek” a zenei kultúra ezen irányába, így céltudatosan keresik ennek a forrásait a szórakozás és talán a művelődés szempontjából egyaránt. Napjainkban a divat fókuszában toporgó „e” irányzatok pedig népszerűségüket tekintve egyre szélesebb rétegeket mozdítanak meg.
Hogy napjainkban jótékony-e az elektronika beszivárgása a teljes popuniverzumba, azt döntse el mindenki maga, bár jómagam nemmel szavazok (a teljes asszimiláció ellen). Marchel Duchamp dadaista, prefuturista festő, képzőművész nyersen fordított szavaival zárva ezt a kissé hosszúra nyílt bevezetőt: „A holnap művészeinek egyetlen esélye, ha a föld alá mennek”. A következő részben az elektronikus zene ősi gyökereit próbálom majd körüljárni.
Terv szerint:
1. bevezető (elektronikus zenéről általában)
2. elektronikus zene az elmúlt 2000 évben
3. elektronikus zene a 20. században
4. elektronikus zene idehaza (ez még nem biztos, idő függvénye lesz)
