Sárvár – Pénteken öt órakor kezdődött a Tinódi gimnázium öregdiákjainak koncertje a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola nagytermében.
A gimnázium 60. éves évfordulója alkalmából ebben a tanévben ünnepi programsorozatot tartanak. Az ősz folyamán egykori tinódisok adták át tudásukat, tapasztalataikat, élményeiket a maiaknak egy színes előadássorozat során. Ehhez a programhoz kapcsolódott a péntek esti koncert is, hiszen a fellépők, Varga Diána, Frigy Nikoletta és Csikós György is – bár más-más időszakban – a Tinódiban érettségiztek. Mindhármuk életében a zene már gimnazista korukban meghatározó szerepet játszott: fellépéseikkel gazdagították az iskolai műsorokat, versenyeredményeikkel öregbítették iskolánk hírnevét.
A péntek esti koncerten elsőként egy népdalcsokrot hallgathattak meg az érdeklődők Varga Diána és Frigy Nikoletta elődadásban, majd a harsonaművész, Csikós György lépett színpadra. Egymást váltották a jobbnál jobb produkciók, s az előadások között a nézők magukról az előadókról is fontos információkat kaphattak.
Megtudhattuk például, hogy Csikós György Menyhért 2000-ben érettségizett, s hogy többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzésén harsonaművész és tanári diplomát szerzett. Jelenleg a Honvédelmi Minisztérium 25. Klapka György Könnyű lövészdandár zenekarának beosztott zenésze. Alapító tagja és művészeti vezetője a népszerű sárvári Kanona Bandnek.
Varga Diána 2000-ben óvodapedagógusként diplomázott Sopronban, és még ebben az évben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Életét, hivatását és hobbiját egyaránt a zene, az éneklés határozza meg.
Frigy Nikoletta 2010-ben érettségizett, s ebben az évben a Pécsi Tudományegyetem ének-zene szakára nyert felvételt. Az egyetem elvégzése után mindenképpen énekléssel szeretne foglalkozni.
Az esten felhangoztak többek között Adele, Celine Dion és Barbara Straisand dalai, s Tom Ritter George Concertoja is.
forrás: vasnepe.hu, Szerző: Bajdó Bettina