Egy nem átlagos szerda délután: Tea, rockabilly, születésnap, és tánc a pinceklubban

A honlapunk jelenlegi formája hamarosan meg fog változni, Tvikk, és Cooper urakkal karöltve most már tényleg csak napok kérdése, hogy befejezzük az utolsó simításokat, és elinduljon a minden eddiginél naprakészebb sárvári kulturális internetes magazin. A megbeszélések, a már kész dolgok átbújása, ötletcserék a tea-szerdákon szoktak megesni, így mint minden alkalommal, fél órás késéssel tegnap is megérkeztem, megbeszéltük a Nádasdy fesztiválos eseményeket, azóta, illetve annak kapcsán az oldallal történteket, majd előkerültek a borok, zene, és Stieber Gábor.

img61

Szóval van ez a Flóra és a Boogie boys nevű formáció, idestova egy éve, kik a Mississippi Rockets nevű -kevésbé idős, mondhatni, még babakorú- zenekarral karöltve egy kisebb közönséggel megünnepelték születésnapjukat. Nem szeretnék hosszas okfejtésbe bonyolódni, elég legyen annyi, hogy a Mississippi Rockets brutális egy gyereknek bizonyult a maga nemében, az első számra már mozogtak a lábaim, ahogy tudtam lányokat rávenni táncra, mentem is. Nagyon erős egy zenekar, biztosan hallani fogunk róluk még.

img12

Aztán a Flóra and the Boogie boys következett, egy igazi szülinapi megakoncerttel, ráadásokkal mintegy két órán át nyomták a talpalávalót. A mi talpunk alá tökéletesen passzolt, én szerintem kilókat veszítettem amúgy sem valami nagy testsúlyomból, A Rock around the clock, és a Rockin’ Robin számok alatt megőrültünk. Ha valakinek ismerősek ezek az előadók, mint például Elvis Presley, Bill Halley, Jerry Lee Lewis, illetve a Stray cats, akkor úgyis tudja, miről van szó, a csapat vérprofi, látványos előadást produkált. Emlékszem, tavaly, mikor először láttam őket -nekik is talán az első fellépésük lehetett, de semmi esetre sem a sokadik-, Flóra arcáról a lámpaláz, szeméből a bizonytalanság köszönt vissza, hangjából pedig ezeknek az elegye. Jók voltak amúgy, kíváncsi is voltam, mi lesz ebből a végén.

img67-1

Nos, azóta sok helyütt találkozhattunk velük, nem kevés koncerten vannak túl, így sokadára látva őket most még jobban lenyűgöztek. A profi show, a közönséggel való kommunikáció, a lendület, és még illethetném őket jelzőkkel, bizony mind-mind sikeres következő évet vetítenek előre, és valljuk be, kívánjuk nekik a legjobbakat!

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára