Csodajó időjárás a nyílzáporhoz – véget ért a Saslövő íjászbajnokság

Az időjárás kegyes volt, valamint a szerencse, a kitartás és az erő is a versenyzőkkel tartott a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület szervezésében zajlott idei Saslövő íjászbajnokságon. A versenyzők jó hangulatban sorakoztak fel a Nádasdy-vár udvarán szombaton délelőtt a megnyitóra, miután alaposan bemelegítettek.

A csoportbeosztások ismertetése és a biztonsági eligazítások után aztán együtt vonultak le a résztvevők a verseny helyszínére, a Nádasdy-vár parkjába, ahol hangulatos és „témábavágó” környezetben csaphatott le – derült égből – a nyílzápor a céltáblákra. Az első napon a pálya körülbelül kétharmada telt meg íjászokkal, akik az ország egész területéről érkeztek, még Szegedről is volt versenyző. A bajnokság szabályazi szerint egy táblán négy (ABCD) versenyző lőtt, A és D versenyző lövés után a csapattal együtt értékelt, külön-külön lapon írták a pontokat, csak a végén egyeztettek. Az adatok további feldolgozása számítógépen történt. Miután mindenki végzett a versenykörével, kellemes közös ebédre invitálták az íjászokat a szervezők, ahol a tányér mellett a különböző egyesületek tagjai ismerkedhettek, cserélhettek tapasztalatokat egymással. A délutáni órákban újabb fordulók következtek, majd az első nap eredményhirdetése.

Vasárnap reggel gyönyörű napsütésben, már a teljes pálya telítettsége mellett folytatódhatott a versengés, ebédutáni sziesztaként pedig a Sárvári Néptánckör fokozta a hangulatot. A délutáni fordulók után 16:30-kor következett az eredményhirdetés, ahol a Saslövő bajnokság történetében először arany minősítést is kiosztottak Molnár Ferencnek (vadászreflex kategóriában) 81,12%-os pontosságú végeredményéért. A megérdemelt medáltrófeák átadása, végül a bajnokság zárása emelkedett hangulatban zajlott, baleset szerencsére nem történt, a szigorú biztonsági előírások mellett külső szakmai és biztonsági ellenőrzés is volt a Magyar Íjász Szövetség részéről, akik mindent rendben találtak a versenyen. A helyszín nem csupán a környezet miatt volt szerencsés. Borítékoljuk, hogy azok közül, akik a parkban sétálva belebotlottak a versenybe, sokan kedvet kaptak, hogy a közeli jövőben kipróbálják az íjászatot.

Végül lássuk az eredményeket, gratulálunk:

Név
Íj típusa
Neme
Vessző
Pontszám
          %
VARGA ZOLTÁN Longbow Férfi Fa 299 30,51
SCHMIDT MIHÁLY Longbow Férfi Fa 202 20,61
KONDRI JÁNOS Longbow Férfi Fa 120 12,24
BUZÁS KÁROLY Pusztai íj Férfi Fa 535 54,59
BOGNÁR IMRE Pusztai íj Férfi Fa 492 50,20
RÉDEI ZOLTÁN Pusztai íj Férfi Fa 489 49,90
SZENDI ZOLTÁN Pusztai íj Férfi Fa 442 45,10
OLÁH LÁSZLÓ Pusztai íj Férfi Fa 401 40,92
NYÁRI ISTVÁN Pusztai íj Férfi Fa 393 40,10
DR. RÁCZ ATTILA Pusztai íj Férfi Fa 352 35,92
NÉMETH RICHÁRD Pusztai íj Férfi Fa 342 34,90
HORVÁTH ISTVÁN Pusztai íj Férfi Fa 341 34,80
KULCSÁR ERNŐ Pusztai íj Férfi Fa 328 33,47
HORVÁTH ZSOLT Pusztai íj Férfi Fa 315 32,14
BALASSA JÁNOS Pusztai íj Férfi Fa 309 31,53
NÉMETH GÁBOR Pusztai íj Férfi Fa 304 31,02
BALOGH CSABA Pusztai íj Férfi Fa 303 30,92
NAGY VIKTOR Pusztai íj Férfi Fa 284 28,98
ADORJÁN TAMÁS Pusztai íj Férfi Fa 274 27,96
VIRÁG CSABA Pusztai íj Férfi Fa 270 27,55
HERCZEG ZSOLT Pusztai íj Férfi Fa 227 23,16
AMBRUS ZOLTÁN Pusztai íj Férfi Fa 221 22,55
KISS JENŐ Pusztai íj Férfi Fa 195 19,90
CSERMÁK ZSOLT Pusztai íj Férfi Fa 194 19,80
MIKÓ GÁBOR Pusztai íj Férfi Fa 183 18,67
MÉSZÁROS SÁNDOR Pusztai íj Férfi Fa 180 18,37
KUZMA ZOLTÁN Pusztai íj Férfi Fa 141 14,39
IFJ. KONDRI JÁNOS Pusztai íj Fiú Fa 149 15,20
SZANISZLÓ ROLAND Pusztai íj Fiú Fa 144 14,69
NÉMETH JÓZSEF ifj. Pusztai íj Fiú Fa 139 14,18
MESKÓ ANDREA Pusztai íj Női Fa 281 28,67
DEZSŐNÉ CSER EDIT Pusztai íj Női Fa 272 27,76
SZABÓ KRISZTINA TÜNDE Pusztai íj Női Fa 261 26,63
HIPSZKI EDIT Pusztai íj Női Fa 245 25,00
WINDISCHMANN MERCÉDESZ Pusztai íj Női Fa 202 20,61
MÉSZÁROS ZSANETT Pusztai íj Női Fa 143 14,59
GERGICS JÓZSEF Pusztai íj Senior Fa 368 37,55
BENEDEK TAMÁS Pusztai íj Senior Fa 344 35,10
DR. KERESZTY GÁBOR Pusztai íj Senior Fa 160 16,33
VENESZ RÓBERT Pusztai íj Senior Fa 141 14,39
BIKÁDI ERIKA Pusztai íj Senior nő Fa 194 19,80
MOLNÁR FERENC (MIDESZ) Vadászreflex Férfi Karbon 795 81,12
MOLNÁR JÓZSEF (DODESZ) Vadászreflex Férfi Karbon 643 65,61
RABOTKA GYÖRGY VIKTOR Vadászreflex Férfi Karbon 621 63,37
FÁBOS LÁSZLÓ Vadászreflex Férfi Karbon 563 57,45
MAKAI JÁNOS Vadászreflex Férfi Karbon 483 49,29
PÉTERFFY GYÖRGY Vadászreflex Férfi Karbon 475 48,47
CSÁKI ALPÁR Vadászreflex Férfi Karbon 397 40,51
DR. GOLDFINGER JENŐ Vadászreflex Férfi Karbon 328 33,47
NÉMETH JÓZSEF Vadászreflex Férfi Karbon 306 31,22
BONIFERT LÁSZLÓ Vadászreflex Férfi Fa 233 23,78
KOLOVÁNYI ATTILA Vadászreflex Férfi Karbon 194 19,80
KALMÁR ATTILA Vadászreflex Férfi Karbon 124 12,65
JÓZSEF RICHÁRD Vadászreflex Fiú Karbon 276 28,16
GYÖRGYNÉ KERESZT PIROSKA Vadászreflex Női Karbon 441 45,00
FILÓ LAJOS Vadászreflex Senior Karbon 461 47,04

A szervező egyesület honlapja »

 

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára