Erősen indul az AZK 2012-es éve a Nádasdy-vár évszázdados falai között. Alig egy hónapja írtunk a jólsikerült AZK-évnyitóról, máris Farsangi mulatságoknak adott otthont a már sokat megélt Pinceklub. Az este 9-re kiírt kezdésre már elég sokan voltak a helyszínen, ebből két tanulságot is levonhattunk: kezdjük megtanulni, hogy időben érkezni érdemes, másfelől úgy tűnik, az idei évben végre visszatérni látszik az érdeklődés az alternatív zenei műfajok iránt.
Ugyan a tavalyi Dolly Rambo fellépéshez képest az idei AZK-Farsang felhozatala valamivel „visszafogottabb” volt, panaszra nem lehetett okunk. Nagyjából 10 óra körül kezdett Sárvár poraiból feltámadt főnixmadara, a Gátnál, majd a ’90-es évek hazai underground zenei életének egyik kulcsfigurája, a Kinopuskin látta el a szórakoztatói tennivalókat. Ekkorra már egy igazi, angyalokból, cowgirlökből, vadászpilótákból, cukrosbácsikból, alkimistákból, bálkirályokból és boszorkányokból álló színes massza gomolygott a színpad előtt.
A Gátnál 1998-ban kezdte pályafutását, reményteljes indulásuk szült is egy albumot, amit „Tilos minket riasztani, ha…” címmel láttak el. Ki tudja, a lelkesedés-e, de később valami alábbhagyott, így vagy 5–6 évre téli álomba merültek. A háttérben azonban nem tétlenkedtek, újraszervezéssel próbálkoztak, dalokat írtak. Úgy néz ki, a munka nem veszett kárba. A jelenlegi felállás nem csak azért jó, mert végre újra színpadképes. Nem csak azért, mert az új számaik jobbak és nem csak azért, mert a régieket is játsszák. És nem is csak Bíbor Kacsa, az új frontember miatt. Egész egyszerűen a két gitár és a harmonika az, ami kiteljesíti a zenei élményt a hallgatónak. Ezt akkor is így mondanám, ha történetesen nem lennék elfogult a zenekarral kapcsolatban.
A Jónás a cetbent követően a nemrég klippremieren átesett Szamártej című szám követte, de szólt a Megfogtam is még régről, az új személyes kedvencem, az Indigó és a múltkor is nagy sikert aratott Rémember és Primus feldolgozás is. Apró, alig észrevehető mellényúlkálások előfordultak ugyan itt-ott, de a szórakozni vágyó közönség ebből semmit nem vett észre, ezeket leszámítva taktpontosan ment minden (valójában ez tűnt fel először). Bár ebben a felállásban nem sok koncertet élt meg a csapat, lerítt a színpadról, hogy összeszokott társaságról van szó, úgyhogy jöttek, láttak, győztek.
Nem kevésbé a Kinopuskin. Az 1987-ben alakult, és pályája eddigi csúcsát a ’90-es években elért együttes hajdanán teljesen egyedi, önálló, friss szellemi (és érzelmi) erőkkel felvértezve indult szembe a zenei kommerszekkel, hogy egy funkyból, rock and rollból, és speciálisan magyar szürreál szövegekből kifőzött eleggyel ott legyen a „föld alatt” a legnagyobbak között. Az évezredforduló előtt nem létezett valamire való underground klubzenei összeállítás (az AZK-t is ideértve) a dalaik nélkül, számtalan kompilációalbum szereplői, köztük a Bahia kiadó nagy válogatásalbumáé. Mostanában keveset hallani róluk. 1998 óta új albummal nem, viszont az „élcsapat tánczenekar” első húsz évét dokumentáló DVD-mellékletes képeskönyvvel, a „Tűzoltókrém 1987-2007”-tel és néhány koncerttel azért előrukkoltak a tagok. Milyen szerencse, hogy a néhány koncerthelyszín közül az egyik épp Sárvár lett!
A Kinopuskin első ízben járt nálunk, és őszintén reméljük, visszatérő vendégek lesznek. Zenéjüket mára – generációs okokból – némiképp már kevesebben ismerik, de nagyon jó érzés volt látni, hogy a magyar könnyűzene történelmének egyik talán legtermékenyebb korszakából érkező zenei delegáció ennek ellenére ugyanúgy hat a mai fiatalabb korosztály tagjaira is, mint régen, – mondhatnánk – az élőzene összemosta a évjáratokat. Persze az első sorokban jócskán akadtak a szövegeket végig Csagabival éneklők is, és a – Lovasi András által csak Ipolyfunk stílusúként definiált – zene válogatás nélkül táncra bírta az embereket, a gomolygó massza egyre gyorsabban pörgött. A ritmusok energiát, Csach Gábor fuvolajátéka pedig mással össze nem téveszthető egyediséget adtak a daloknak. A hangulat az olyan magasztosan búskomor számoknál sem hagyott alább, mint például az Öngyilkosság című, az olyanok, mint a Taxizene pedig egyenesen taroltak. Igazi élmény, kuriózum volt a koncert, de a kedélyeket nem hagyták csillapodni, hiszen a hajnal még messze járt. Addigis twickkk nyomta a levezető talpalávalót lejátszójával a még pörögni vágyó közönségnek.
Bizony, jól indul az év! Az idei eddigi AZK-rendezvények azt mutatják, nagyon is kellemes lesz ez a világvégével fenyegető 2012. A tavalyi, talán negatívabb tendencia mindenesetre most – hála az égnek – megfordulni látszik, és ez mindenképp jó hír. Azt hiszem, a fellépőkön továbbra sem múlik semmi, és ha közönség oldalról is hasonló aktivitással folytatódik a történet, akkor nem lehet okunk panaszra. Egyre inkább emlékeztet a hangulat a klub aranykoraira, amikor AZK-ba járni tartalmas társasági életet jelentett. A következő alkalom pedig rögtön itt is van, február 17-én az AZK Stoner-éj rendezvény kőkemény rockzenével várja a tombolni vágyókat. Addigis, akinek – a francia stoner metalrajongókkal ellentétben – a Human Jail név nem mond semmit, tessék utánajárni, ahogy a vendégzenekar, Burning Full Throttle sem kihagyható!
Végszóként álljon itt a Kinopuskin testvérpárjának néhány sora a koncertről (a szervezőknek küldött levélből ollóztuk ki, talán nem bánják a srácok…):
„Nagyon jól éreztük magunkat, remélem lesz még módunk melegebb időben is lelátogatni, Sárvár bjutiful, előjöttek a 90-es évek rendesen (nekünk az volt az ifjúkor :P ). Hogy a végén odajött egy angyal, egy ördög, meg egy kiskutya (asszem) és a Turistát kérték (basszus azt még sose játszottuk koncerten) és bármelyik kettő volt együtt annyi éves mint én egyedül, na ez szürreál :)” – Csach Gábor (Kinopuskin – ének, gitár, fuvola)
„Köszönjük néked Sárvár! Nagyon remek parti volt, simán a legjobbak közé való. (…) Egy ilyen klassz kis városnak el kell tudnia tartani egy klubot! Ne temessük még az ándergránd kultúrát! Üdítő kis sziget vagytok ebben a nagy dzsungában, ami az igénytelenség táptalaja, médiahalál… Sárváron ennek se híre, se hamva, ez egy nagy adomány, értékelni kell!
‘Tarcsatok’ ki :-) ez minden!” – Csach Gyula (Kinopuskin – gitár)
A Láthatatlan Sárvár fotógalériáját Cooper készítette:
