Két gyertyaláng a koszorún – Advent 2013

December 8-án este már két gyertya lángja égett a város adventi koszorúján. A bronzvasárnapon műsort adtak a Vasi Népdalstúdió és a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. A második gyertyát Szélesi Attila, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója gyújtotta meg. A közönséget a Spirit Hotel vendégelte meg forralt borral és

A harmadik gyertyaláng nyitotta az adventi vásárt örömvasárnapon – Sárvári Advent 2011

Advent harmadik vasárnapján is csordultig telt Sárvár Kossuth tere az idén indult programsorozat következő állomásán. Az örömvasárnap rózsaszín gyertyáját Máhr Tivadar alpolgármester gyújtotta meg. A színpadon a Vasi Népdalstúdió három énekese működött közre, Németh Tamás míves fúvóskíséretével. Az est folytatásaként a Weöres Sándor Színház színművésznője, Németh Judit énekelt lírai világslágereket Müller

A Vasi Népdalstúdió és a Rohoncz Folkműhely koncertvideói

Vasi Népdalstúdió és a Rohoncz Folkműhely – Magyarország   A folklórnapok második napján nívós koncertet adott a Nádasdy-vár Kamaraudvarán a Vasi Népdalstúdió, majd a jazz/világzenei zenész-klasszisokból álló Rohoncz Folkműhely tagjai álltak színpadra. Az együttes tagjai közül Szokolay Dongó és Bolya Mátyás számos, ma kiemelkedően népszerű világzenei produkció zenészei (Palya Bea, Sebestyén

A Rohoncz Folkműhely és a Vasi Népdalstúdió a 31. Nemzetközi Folklórnapok vendégeként

A koncert időpontja: 2011. augusztus 17. (szerda), 20:00 A koncert helyszíne: Sárvár, Nádasdy-vár, szabadtéri színpada (eső esetén rendezvénysátor az udvaron) Belépődíj: 1000,- Ft   A Rohoncz Folkműhely Trió Moldvai és gyimesi zenét játszik, és a saját darabjaiban is hű marad ezekhez. Szokolay Dongó Balázs duda, furulya, szaxofon Népzenét, valamint népzenei ihletésű improviztív zenét játszik dudán, furulyán és

Vasi Népdalstúdió – Mennyei Király születik

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt 2009. december 18-án, pénteken 18 órára a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermébe, a Vasi Népdalstúdió Mennyei Király születik (Adventi és karácsonyi népdalok és népénekek) című koncertjére. belépődíj: 500,- Ft Mindenkit szeretettel várunk!