Május 24-én a sárvári Pinceklubban játszik két együttes a 2013-as Átjáró tehetségkutatójának legjobbjai közül. Figyelem, a program korán, már 19 órakor elkezdődik, érdemes időben érkezni, a Stone Desert és az Újvilág Utca is koncertet ad. Stone Desert Dirty sexy rock ’n’ roll-ként határozzák meg saját maguk stílusát, 2006 szeptemberében alakultak, és több-kevesebb
Átjáró másképp Sárváron is – prevenciós nap és fesztivál
Sárvár is helyszíne lesz a Logo Ifjúsági Szolgálat által szervezett prevenciós nap és ifjúsági tehetségkutató roadshow-jának. Az Átjáró nem ismeretlen már nálunk, korábbi változatai is rendszeresen útba ejtették Sárvárt. Május 24-én a tehetségkutató kiemelkedő zenekarai teszik majd tiszteletüket a Nádasdy-várban. Április 26, 18:00 - MMIK Színházterem 18:00 – Hogyan legyünk boldogtalanok? – avagy
Kedves naplóm! Szombaton az Átjáró hármon voltam…
Nagyon kellemes kis napom volt a szombat. Viszonylag nyugis, de eseménydús. Egy kedves ismerősöm fáradt át hozzám zenélgetni. Nosztalgiaérzésem volt, hisz rég zenéltem már csapatmunkában. De nem veszett el a féltve őrzött ritmus- és zenei érzékem. Közvetlen utána hívott egy jó barátom a várba hogy menjek el vele a tehetségkutatóra.
Kik lesznek az Átjáró 3. sárvári fordulójának jelöltjei?
2010. március 13. (szombat), 18:00,Sárvár, Nádasdy-vár, hátsó nagyteremBelépőjegy: 500,- Ft Az Átjáróra jelentkező zenekarok csekély száma miatt idén a körmendi és a kőszegi elődöntőt törölték a szervezők, de jó hír, hogy a sárvárit megtartják. Szombathelyen 2 és fél banda mutatkozott be, nálunk 4 játszik majd. 18 óra a kapunyitás, a hangot
A Gátnál bejutott a PEN tehetségkutatójára – plusz egy interjú
Idén először sárvári zenekar is továbbjutott a PEN 2010-es tehetségkutatójának előzsűri-rostáján. A közel 70 jelentkező együttes közül 24-et válogatott ki a négytagú előzsűri, így ők mutatkozhatnak be élőben is a pécsi Szenes Klubban. A bejutó A Gátnál zenekar néhány hónapja kezdett ébredezni évekig tartó téli álmából, a reuniójuk annyira friss,
ÁTJÁRÓ 3. – Amatőr Ifjúsági Könnyűzenei Tehetségkutató Fesztivál
Az Átjáró Amatőr Ifjúsági Könnyűzenei Fesztivál olyan egyedülálló, hiánypótló, felmenő rendszerű tehetségkutató fesztivál, amely a régióban bemutatkozási, megmérettetési lehetőséget biztosít a megyében élő, működő amatőr ifjúsági zenekarok számára. Nevezhetnek rock, alternatív rock, punkrock, metal, progresszív metal, hardcore, ska, punk, pop együttesek, valamint műfajilag nem tisztán besorolható, egyedi produkciók. A program több,
Átjáró 2 – Sárvári elődöntő hét zenekarral
III. Sárvári Tehetségkutató eredményei
Először is engedjétek meg, hogy mindenkinek megköszönjem a szereplést! Személy szerint, kivétel nélkül mindannyitok műsorát nagyon élveztem, remélem, hogy többeteket vendégül tudom még látni majd az Alternatív Zenei Klub rendezvényein. Néhányotokat mélyebben is a szívembe zártam és örülök, hogy megismertük egymást. A zsűri nem kevés vajúdás után a következő sorrendet állította
Átjáró Tehetségkutató – 2007 prograjma
Átjáró Tehetségkutató koncert fellépők: The Spleen, Proform, The Impact, Say Out, Ultraderm, Ablak Zsiráf, Metal Force, The Flashback helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Nagyterem időpont: 2007. március 24. (szombat) 17 óra belépőjegy: 200,- Ft Say Out (Rock, metal, hardcore) Vági András (dob) Gulyás Gábor (gitár) Sipos László (ének) Takács Krisztián (basszusgitár) 2004 - ben alakult a
I. Sárvári tehetségkutató fesztivál – Amikor igazi a színpad
Ez főleg azért nem a Megasztár, mert ez valódi - villan át a zsűrivé avanzsálódott tudósító fejében többször is a gondolat a tucatnyi zenekar produkciója közben. Az első Sárvári Tehetségkutató Könnyűzenei Fesztivál az egyik legígéretesebb régióbeli kulturális kezdeményezés, amelynek nemcsak a közönség és a zenekarok a nyertesei, de városmarketing szempontjából