Uatolsó frissítés: 2012. 06. 04. Zenekar neve: Álomlató együttes A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet: Amatőr verséneklő együttesünk 2007 szeptemberében alakult. Elsősorban magyar költők verseit zenésítjük meg és adjuk elő, akusztikus hangszerkísérettel. Közönségünknek igényes szórakozást próbálunk átitatott költeményeket is. Együttesünk az énekeltvers-fesztiválok és -versenyek állandó résztvevője. Fellépéseket vállalunk: nemzeti ünnepeken, hagyományőrző összejöveteleken, kiállítás megnyitókon és egyéb Az
Sárvari Zenei Regiszter – Regös együttes
Utolsó frissítés: 2010. 05. 04. Zenekar neve: Regös együttes A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet: Az 1972-ben, Sárvárott alakult amatőr népzenei együttes táncházi muzsikát, tánckísérő zenei blokkokat, történeti zenét, énekelt verseket játszik. Fennállása alatt volt a szombathelyi UNGARESCA, a körmendi Béri Balog Ádám TÁNCEGYÜTTES, a sárvári NÉPTÁNCKÖR és több ausztriai, francia és belgiumi magyar
Sárvári Zenei Regiszter – A 22-es csapdája
utolsó frissítés: 2010. április 15. Zenekar neve: A 22-es csapdája A zenekar állapota – passzív Zenekartörténet: A Kodály-módszer utódzenekaraként alakult 1997 szeptemberében. Tagjai voltak: Burka "Vizes" Gábor -ének, Kuc Attila -gitár, Németh Péter -basszusgitár, Németh Balázs -dob. (Kiss Péter -vendég gitár) Mivel a négy tagból három ebben a formációban próbálta ki magát először a zenei pályán rájuk inkább
Sárvári Zenei Regiszter – Troi!
Uatolsó frissítés: 2010. 03. 08. Zenekar neve: Troi A zenekar állapota – passziv Zenekartörténet – A zenekar az AkuPunktúra utódja. Sok tag megfordult benne. Fő mondanivalójukat a rasszizmusellenes szövegek jelentették. Az együttes tagjai: Tóth Feri 2005-2009 gitár Burka Gábor (Vizes) 2005-2006 basszusgitár Baranyai Zoltán 2005-2009 dob Mészáros Richard Paul 2005-2009 ének Rédecsi Tibor 2008-2009 basszusgitár Sándor Péter (Iván) 2007-2009 gitár Stílusismertető, zenei jellemzéss – oi punk Diszkográfia – Üresség (2006), Rock and Roll (2007), Ne válts
Sárvári Zenei Regiszter – Pampers
Uatolsó frissítés: 2010. 03. 08. Zenekar neve: Pampers A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet – A zenekar az AkuPunktúra és a TrOI! alapítóinak új formációja. 5 tagot számlál, streetpunkot nyomnak. Fontosnak tartják a rasszizmusellenességet. Az együttes tagjai: Tóth Feri 2009- gitár Hermán Dani 2009- basszusgitár Baranyai Zoltán 2009- ének Simon István 2009- dobok Szabó András 2009- gitár Stílusismertető, zenei jellemzéss – streetpunk Diszkográfia – Fontosabb fellépések – OMK, Sitke, Végállomás Őket hallgatjuk
Sárvári Zenei Regiszter – Kanona Band
Zenekar neve: Kanona Band A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet – A Kanona Band 1998 augusztusában alakult a Sárvár város Fesztivál és Koncertfúvószenekar 8 tagjából, majd hamarosan a létszám kilenc főre emelkedett. A névválasztás is a kilencet szimbolizálja (a nona szó kilencet jelent). A név változatlan azóta is, jól lehet a létszám
Sárvári Zenei Regiszter – Fusion Point
Zenekar neve: Fusion Point A zenekar állapota – passzív Zenekartörténet – A zenekart Molnár Andrea (ének, zongora), Szarka Sándor (basszusgitár), Molnár Sándor (gitár), Zsoldos Tamás (dob), Derdák Sándor (billentyü) alakították 2000-ben, majd 2002-ben a zenekar feloszlott. Stílusismertető, zenei jellemzés – fúziós rock Diszkográfia - Alteregó 2002 Fontosabb fellépések – sok Őket hallgatjuk – Marillion, Dream Theater, Fates
Sárvári Zenei Regiszter – Paul
Utolsó frissítés: 2009. 10. 07. Zenész neve: Pauł A zenész állapota – A zenekar nem tudja hogy van xD De a lejátszókat kedveli :P Zenész története – Csonka Zoltánnak hívnak.. Kb. 2000et írtunk, mikor érdeklődni kezdtem a lemez pörgetés "szakmája" iránt. Több ismerős, barát próbált itt-ott terelgetni az úton, remélhetőleg nem hiába:) Azóta megfordultam pár
Sárvári Zenei Regiszter – Doomsday
Utolsó frissítés: 2009.09.15. Zenekar neve: Doomsday A zenekar állapota – passzív Zenekartörténet – Az Unsolved Problems projectzenekaraként indult el a Doomsday 2001-ben. A zenei tudásunk hézagait a lelkesedéssel próbáltuk kitölteni, s a zenei fejlődés próbáról próbára érzékelhető is volt. A zenekar jó pár koncertet adott főként Sárváron és környékén. Hosszú, témahalmozó számokat írtunk,
Sárvári Zenei Regiszter – Psychorror
Utolsó frissítés: 2009.09. 03. Zenekar neve: Psychorror A zenekar állapota – aktív (évi 2-3 koncert) Zenekartörténet – Zenekarunk valamikor a 2003-as év elején alakult. Valami jó dögöset akartunk akkoriban, élveztük az életet, hajtottuk a nőket, piáztunk ezerrel és nyomtuk a rock and rollt. Nyugat-Dunántúlon rengeteg helyen megfordultunk Barcs, Nagyatád, Keszthely, Szombathely, Sárvár, Veszprém,
Sárvári Zenei Regiszter – „i”
Zenész neve: "i" A zenész állapota – Kicsit gatyáskodik a derekam! amúgy aktív! Zenész története – A zene már születésem óta érdekel, és életem során ez mit sem változott. A zene hatása lenyűgöz, legyen szó bármilyen stílusról. Elképesztő, hogy milyen érzéseket képes kiváltani az emberekből. Én nem tartom magam DJ-nek (mint ahogy
Sárvári Zenei Regiszter – Inspired by Fear
Zenekar neve: Inspired by Fear A zenekar állapota – passzív Zenekartörténet – A Doomsday porain alakult a zenekar 2002 táján, elsősorban a metál vénát megtartva az előd zenei keverékéből. Itt a 2006-os feloszlásig szavatos zenekari biográfia: „Az Inspired By Fear egy sárvári metal-hardcore zenekar, bár jelenleg Ikerváron próbálunk. A gyökerek egészen a középiskoláig nyúlnak
Sárvári Zenei Regiszter – Unsolved Problems
Zenekar neve: Unsolved Problems A zenekar állapota – passzív Zenekartörténet – A zenekar a pőre lelkesedésből és a hardcore illetve metál zene szeretetéből kiindulva alakult meg 2000 táján. Mind gimnáziumba jártunk, igazi garázszenekarnak volt mondható az Unsolved Problems. Zenei előképzettség híján a közlésvágy mentén szerveződött a zenénk. A szövegeket énekesünk (Imre) írta,
Sárvári Zenei Regiszter – Athran
utolsó frissítés: 2009. 08. 19. Zenekar neve: Athran A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet – Tagjaink mindannyian sárváriak. A dobos Szabó Krisztián (Öcsi) 1997 - 2001 között a Confrontation zenekarban gitározott az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő Savaria Colonia Hardcore szintéren, majd később a Spark nevű zenekarban tevékenykedett akkor már dobosként. Gitárosunk Gerencsér Attila
Sárvári Zenei Regiszter – B.A.D.
utolsó frissítés: 2009. 08. 13. Zenekar neve: B.A.D. (Béla a disznó) A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet – A sárvári B.A.D. (Béla a disznó) együttest 1996. májusában alapította három jóbarát: Fülöp Dániel (Dani) – gitár, ének, Bucsin Tamás (Bucska) – basszusgitár, Pándics András (Punky) – dob.A B.A.D. név neveink kezdőbetűiből adódik (Bucska, András, Dani).
Sárvári Zenei Regiszter – Lélekrendész
Utolsó frissítés: 2009. 08. 12. Zenész neve: lélekrendész A zenész állapota – köszöni, jól van, egyébként aktív és nem zenész, csak zaj barát! Zenész története – Szoboszlay Zoltánnak hívnak és 1995-1996 tájékán fertözött meg az elektronikus zene amiből azota sem sikerült felépülnöm. 2004 környékén kezdtem el selectorkodni, és kb ekkor kezdtem el ilyen-olyan
Sárvári Zenei Regiszter – Flóra and the Booogie Boys
Utolsó frissítés: 2009. 08. 04. Zenekar neve: Flóra and the Boogie Boys A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet – A Flóra & the Boogie Boys Magyarország legfiatalabb Rock & Roll zenekara, mely 2008-ban alakult. A Banda klasszikus amerikai rock and roll és rockabilly zenét játszik, az 50-es évek legendás szárjaitól, mint Elvis Presley, Carl
Sárvári Zenei Regiszter – Ablak_Zsiráf
Utolsó frissítés: 2009. 08. 04. Zenekar neve: Ablak_Zsiráf A zenekar állapota – passzív Zenekartörténet – Zenekarunk 2006-ban alakult egy rábasömjéni garázsban. Gegi az érettségi táján úgy érezte, kívülről szemléli a banda életét. Az első Átjáró tehetségkutatót követően dobosváltás történt. Dávid helyett Pepe vette hát a dobos szerepét. Miután mindent elértünk amit el lehet