Budapesti otthonában 67 évesen elhunyt Halmos Béla népzenész, népzenekutató. Az 1971-es táncházmozgalom egyik szülőatyját ezév májusában látta vendégül Gróf István, az Évezrednyitó beszélgetések házigazdája, a sárvári Nádasdy Múzeum dísztermében. Tisztelgésül idézzük most fel a beszélgetésen elhangzottakat… A táncházmozgalom mára a kulturális értelemben vett világörökség része. Halmos Béla, ennek megalkotója és máig egyik
Emlékek az Owlswicktől Memoár – Delly Blaine – 2010
Egyik sárvári látogatásunk alkalmával a buszotok hozott el minket a bécsi reptérről. Ahogy áthaladtunk a magyar határon, Péter így szólt hozzánk: „This is Hungary, and you are welcome to it.” Ezt mindnyájan nagyon szórakoztatónak találtuk, mivel Angliában, ha valami olyasmivel van dolgunk, amit nem akarunk, vagy ami kellemetlen, és ezt
30 éves a fesztivál – a belgák memoárja – 2010
28 évvel ezelőtt, egy tubise-i magyar bevándorló felajánlotta nekünk, hogy töltsünk el néhány napot Magyarországon, a Balaton partján. Érdeklődve minden új felfedezés, hagyomány és történelem iránt, nyugtalanul, de ugyanakkor izgatottan a gondolattól, hogy újra találkozhatunk a korábbi utazásaink során megismert magyar barátainkkal, elfogadtuk az ajánlatát. Útlevéllel, vízummal a zsebben, kora
The beginnings of the International Folklore Festival in the town of Sárvár
At that time – early 1980 – we, the Regös group, already had an established repertoire. We played folk music learned from Feri Sebők (from his book ‘Szól a Síp’) from groups we accompanied, i.e. Ungaresca, the Ádám Béri Balogh group from Körmend, the Néptánckör from Sárvár, from famous coreopgraphers,
A Sárvári Nemzetközi Folklórfesztivál kezdetei – 2010
Akkoriban – az 1980-as évek elejére – már kialakult a Regös együttes sokszínű repertoárja. Ebben a Sebő Feriéktől, a „Szól a síp” kiadványból tanult népzenék, az általunk kísért tánccsoportoktól: az Ungarescától, a körmendiektől, a sárvári Néptánckörtől: a neves koreugráfusoktól: Pesovár Ernőtől, Horváth Jánostól, Antal Lászlótól, Kondora Istvántól tanult néptánckísérő zenék:
A Sárvári Folklórnapok alulnézetből – 2010
Harminc évvel ezelőtt, amikor kollégáim a Regös együttes kezdeményezésére egy kis „nemzetközi fesztivált” szerveztek, nem gondoltam arra, hogy évtizedek múltán erre hivatalosan is emlékeznem kell. Akkoriban még a néptánc mozgalmat is némi idegenkedéssel fogadtam, mert az én kulturális érdeklődésem egészen más irányú volt, másrészt nem néztem jó szemmel, hogy megyeszerte