Meghallgattuk, az LS lemezajánlója: Mexacito – Most

A répcelaki illetőségű Mexacito zenekar idén készítette el új lemezét „Most” címmel. A kipróbált tagokból álló együttes eddig megjelent két demójához képest ez a lemez mindenképp jelentős előrelépést jelent, megszólalása csaknem visszaadja a koncertjeiken dolgozó óriási energiákat. Idén végre sikerült élőben is farkasszemet néznem velük, márciusban játszottak Sárváron az AZK-Hazai

ATHRAN – How Much Is Enough (EP, 2008)

dátum: 2008. 10. 10. forrás: http://passzio.hu/ A sárvári zenekar ugyan ismeretlen volt elsőre, de korántsem kezdő zenészek alkotják a tagságot. Példának okáért a dobos Öcsi abban a Confrontation nevű csapatban játszott még gitárosként, amely a ’90-es évek utolsó harmadában a méltán legendás Savaria Colonia Hardcore mozgalomnak is tagja volt, noha

Kaukázus – Amerika nem hazudik (lemezkritika)

Gondolkodtam, de semmi célravezetõbb bevezetés nem jutott eszembe az album kapcsán, minthogy idézzek a Kaukázushonlapjáról egy definíciót, mely szerint: "PRAGMATIZMUS - Amerikai eredetû filozófia, mely nem gondolható el európai gyökerei (pl. Kant) nélkül. Alapítói a tizenkilencedik század gazdaságilag fellendülõ és erõsödõ Amerikájának gondolkodói voltak, akik úgy vélték, az emberiség nagy eszméi