December 22-én, aranyvasárnap véget ért az adventi programsorozat a Kossuth téren. Az utolsó gyertyát Ördög Tibor, a Szent László Katolikus Általános Iskola igazgatója gyújtotta meg, az iskola diákjai és Juvenis kórusa műsort is adtak. Rajtuk kívül zenés műsort adtak a Weöres Sándor Színház művészei, Korponay Zsófia, Szabó Tibor és Peltzer
Ezüstvasárnap vásárnyitóval, pánsíppal, énekkel
December 15-én egészdélutános műsor várta a családokat az ezüstvasárnapon. Koradélután a Nádasdy-várban zajlottak a gyerekprogramok a "Te Napod" rendezvényen, később a Kossuth tér kínált színes felhozatalt. A harmadik gyertya meggyújtása előtt Kegye János pánsípművész adott koncertet, aztán a Tinódi Gimnázium tanulói énekeltek a színpadon Pernecker Csilla tanárnő vezényletével. A harmadik, rózsaszín gyertyát Hevér
Fellobbant az első gyertyaláng – Advent 2013
A sárvári Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola diákjai és Erdélyi Csilla énekes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Lakatné Mester Éva, a Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek
Sárvári Advent a Kossuth téren – 2013
2011-ben, tavalyelőtt jelentkezett először adventi programokkal a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Kossuth téren. Sárvár város és a Velanira Apartman karácsonyi ajándékaként pedig azóta minden évben nagyszabású ingyenes koncertet tartanak a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában. A hagyomány folytatódik, idén is hasonló a forgatókönyv. 2013. december 1. (va) 16:30 – Advent első
A házigazdák a Főtéren, pántlikafonás, dézsában fürdés a várban
A 33. Nemzetközi Folklórnapok harmadik napján, augusztus 18-án vasárnap a házigazdáké volt a főtér. Kondora István polgármester mint a folklórnapok ranglétrájának valamennyi fokát megjárt fesztiválrajongó köszöntötte a közönséget, valamint a közreműködő Regös együttest és Néptánckört. Mint elmondta, annak idején – több mint 30 éve – a Regös együttes tagjai is részt
Elindult az idei Kossuth téri nyári programsorozat
A héten elindult a Kossuth téri Nyár programsorozat. Mostantól augusztus közepéig minden csütörtökön, pénteken, és szombaton este 20 órakor műsor várja a sárváriakat és az itt vendégeskedőket. – A Kossuth téri Nyár júniusi programja »– A Kossuth téri Nyár júliusi programja »– A Kossuth téri Nyár augusztusi programja » Június 8-án szombaton
A Kossuth téri Nyár 2013-as programja – augusztus
A Kossuth téri Nyár 2013-as programja – július
A Kossuth téri Nyár 2013-as programja – június
2013. június június 6. (cs) | 20:00 – Sárvár Városi Mazsorett Együttesjúnius 7. (p) | 20:00 – Sárvár Városi Mazsorett Együttes június 8. (szo) | 20:00 – Kanona Band június 13. (cs) | 20:00 – Tinódi Gimnázium és a Nádasdy Iskola kórusaijúnius 14. (p) | 20:00 – Álomlátó együttesjúnius 15. (szo) | 20:00
Megnyílt az adventi vásár is az ezüstvasárnapon
December 16-án egészdélutános műsor várta a családokat az ezüstvasárnapon. Koradélután a Nádasdy-várban zajlottak a gyerekprogramok a "Te Napod" rendezvényen, később a Kossuth tér kínált színes felhozatalt. A harmadik gyertya meggyújtása előtt a Várkerületi Óvoda növendékei adtak műsort, aztán a Soltis Lajos Színház új stúdiósai betlehemeztek a színpadon. Végül Martonfalvi Mária, a Szent
Két gyertya lángja ég a koszorún – Főtéri Advent
December 9-én este már két gyertya lángja égett a város adventi koszorúján. A bronzvasárnapon műsort adtak a Petőfi úti óvoda növendékei. Segítséget kaptak Hindi Fatimától is, aki valamikor szintén az intézmény ovisa volt, majd Stieber Józsefné gyújtotta meg a második gyertyát. Fatima szólóban is énekelt aztán, szívhez szóló, érzékeny jazz és
Fellobbant az első gyertyaláng – Advent a Kossuth téren
A sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai és a Kis-Hétrét együttes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Németh Ernő, a Gárdonyi igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek táncoltak is a Kis-Hétrét koncertjén. A
Sárvári Advent a Kossuth téren – 2012
2011-ben, tavaly jelentkezett először adventi programokkal a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Kossuth téren. Ajándékként ráadásul – az önkormányzat és a Velanira Kft. támogatásával – Szekeres Adrien koncertjén is részt vehettek a sárváriak a gimnázium sportcsarnokában. A hagyomány folytatódik, idén is hasonló a forgatókönyv. A részletes program Kattints a nagyobb méretért! Idén
Ég mind a négy gyertya – a december 18-i műsorral zárult a főtéri Advent
A negyedik gyertya meggyújtásával véget ért a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat. A záróprogram a szokásosnál is színesebb volt, bábszínház, kórusének, világslágerek és persze az elmaradhatatlan forraltbor főszereplésével. Először a várban egész délután zajló "Te Napod" karácsonyvárója folytatódott fél öttől a Kossuth tér színpadán a Maszk Bábszínház betlehemes előadásával, majd
A harmadik gyertyaláng nyitotta az adventi vásárt örömvasárnapon – Sárvári Advent 2011
Advent harmadik vasárnapján is csordultig telt Sárvár Kossuth tere az idén indult programsorozat következő állomásán. Az örömvasárnap rózsaszín gyertyáját Máhr Tivadar alpolgármester gyújtotta meg. A színpadon a Vasi Népdalstúdió három énekese működött közre, Németh Tamás míves fúvóskíséretével. Az est folytatásaként a Weöres Sándor Színház színművésznője, Németh Judit énekelt lírai világslágereket Müller
A Mikulás látogatása után meggyúlt a második gyertya a Kossuth téren
December 4-én, advent második vasárnapján délutántól estig ünnepi sokadalom lepte be a sárvári Kossuth teret. Fél négytől a tér színpadára érkezett a Mikulás és segítő csapata, akik bőkezűen osztották az ajándékokat a gyerekeknek. A zenés műsor és az ajándékosztás után ünnepélyesen felgyúlt a második fény a város adventi koszorúján, ezúttal Dr.
Elkezdődött a Sárvári Advent a Kossuth téren programsorozat
November 27-én, a város adventi koszorújának első gyertyájának meggyújtásával elkezdődött a Sárvári Advent a Kossuth téren programsorozat. Karácsonyig minden vasárnap ünnepélyes gyertyagyújtással, kulturális műsorokkal készül a város és a művelődési központ a szeretet ünnepére. Az első lángot Kondora István polgármester gyújtotta a koszorún a szinte teljesen megtelt téren, néhány mondattal a
Kossuth téri nyár – 2009
Programok esténként 8 órától a Kossuth téren. 2009. július 25. (szombat) 20:00 fellép: Kanona Band 2009. július 30. (csütörtök) 20:00 fellép: FM Zer0 világzenei együttes 2009. július 31. (péntek) 20:00 fellép: Néptánckör Sárvár 2009. augusztus 1. (szombat) 20:00 fellép: Regös Együttes 2009. augusztus 6. (csütörtök) 20:00 fellép: Pedagógus Női Kórus 2009. augusztus 7. (péntek) 20:00 fellép: