Három sárvári és egy lendvai kórus közreműködésével szerveznek tavaszváró hangversenyt Tinódi Gimnázium dísztermében. 2016. április 22. (péntek), 17:00 Sárvár, Tinódi Gimnázium Medvegy Antal Díszterme A résztvevő kórusok: – Nádasdy Tamás Általános Iskola kórusa – Tinódi Gimnázium kórusa – Pedagógus Női Kar – Lendvai Kéttannyelvű Általános Iskola ifjúsági kórusa A kórusokat és a közönséget köszönti: Haller Ferenc – a
Országos elismerés egy sárvári karnagynak
A sárvári Pedagógus Női Kar rendszeres résztvevője a Pedagógus Kórusok Országos Találkozójának, melyet idén 2015. június 20-án, Ajkán rendeztek. A 22 kórus 700 énekese délután négy helyszínen adott hangversenyt. A sárváriak a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpontban színvonalas műsorral szerepeltek, Händel, Bartók Béla, Bárdos Lajos és Kodály Zoltán egy-egy
„Éneklő Ifjúság” – Kórustalálkozó a Szt. László templomban
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja 2014. április 28-án 9:30-ra, a sárvári Szent László templomba az "Éneklő Ifjúság" kórustalálkozóra. Köszöntőt mond: Hevér Mihályné, a Sárvári Tinódi Gimnázium igazgatójaA Kórustalálkozó résztvevői a sárvári általános és középiskolák, valamint a városkörnyék iskoláinak kórusai.
A Spiritben ad koncertet a Sárvári Oratórikus Kórus
Sárvári iskolák kórusai is tavaszköszöntő koncertet tartanak
Hagyományos Tavaszköszöntő hangversenyünkre invitálnak mindenkit április 25-én pénteken 18 órára a Tinódi Gimnázium dísztermébe a Pedagógus Női Kar, a Tinódi Gimnázium és a Nádasdy Tamás Iskola kórusai. Tavaszköszöntő hangverseny Időpont: 2014. április 25. péntek, 18:00Helyszín: Tinódi Gimnázium díszterme
„Váltsátok meg a világot!” – a Tinódi Gimnázium diákjainak kiállítása
Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója nyitotta meg a Tinódi Gimnázium diákjainak H/arcaink című kiállítását április 9-én a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában. A kiállítás zenei közreműködőjeként a Tinódi Gimnázium kórusa énekelt: Takács Zoltán Bálint közvetlenhangú megnyitójában az alkotás örömére, a profán teendőkből való kiemelő erejére hívta fel a figyelmet. Az alkotó,
Gimnazista diákok h/arcai a Folyosó Galéria kiállításán
A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2014. április 9-én (szerdán) 17 órára a sárvári Nádasdy-vár Folyosó Galériájában H/ARCAINK címmel rendezett kiállításának megnyitójára. A tárlaton a Sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium tanulóinak alkotásai láthatók. A kiállítást megnyitja Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója. Közreműködik
Teltház előtt mutatkozott be a SOK, Sárvár új vegyeskara
Február 22-én zombaton este a Tinódi Gimnázium dísztermében adott bemutatkozó koncertet a Sárvári Oratórikus Kórus. A dr. Szalai Ferencné vezetésével működő együttes Kocsár Miklós (és Nagy László) Adjon az Isten című művével köszöntötte a közönséget. A kórus 2013 augusztusában alakult sárvári és Sárvár környéki zenekedvelő emberekből. Az énekkar alapításának gondolata kilenc
Mind a négy gyertya ég… – Boldog karácsonyt!
December 22-én, aranyvasárnap véget ért az adventi programsorozat a Kossuth téren. Az utolsó gyertyát Ördög Tibor, a Szent László Katolikus Általános Iskola igazgatója gyújtotta meg, az iskola diákjai és Juvenis kórusa műsort is adtak. Rajtuk kívül zenés műsort adtak a Weöres Sándor Színház művészei, Korponay Zsófia, Szabó Tibor és Peltzer
A Sárvári Vonósok és a Calypso kórus koncertje
Közösen tartottak adventi koncertet a sárvári Szent László templomban a Sárvári Vonósok és a marcali Calypso kórus. December 15-én, ezüstvasárnap koradélután kezdődött a hangverseny – ahogy a Sárvári Vonósoktól szinte már megszokhattuk – teltház előtt. Kovács Éva, a vonósok művészeti vezetője volt az esemény háziasszonya, és osztotta meg a közönséggel a
Ezüstvasárnap vásárnyitóval, pánsíppal, énekkel
December 15-én egészdélutános műsor várta a családokat az ezüstvasárnapon. Koradélután a Nádasdy-várban zajlottak a gyerekprogramok a "Te Napod" rendezvényen, később a Kossuth tér kínált színes felhozatalt. A harmadik gyertya meggyújtása előtt Kegye János pánsípművész adott koncertet, aztán a Tinódi Gimnázium tanulói énekeltek a színpadon Pernecker Csilla tanárnő vezényletével. A harmadik, rózsaszín gyertyát Hevér
Sárvári Vonósok adventi koncertje a Szent László templomban
Fellobbant az első gyertyaláng – Advent 2013
A sárvári Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola diákjai és Erdélyi Csilla énekes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Lakatné Mester Éva, a Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek
Sárvári Advent a Kossuth téren – 2013
2011-ben, tavalyelőtt jelentkezett először adventi programokkal a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Kossuth téren. Sárvár város és a Velanira Apartman karácsonyi ajándékaként pedig azóta minden évben nagyszabású ingyenes koncertet tartanak a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában. A hagyomány folytatódik, idén is hasonló a forgatókönyv. 2013. december 1. (va) 16:30 – Advent első
A Jubilate kórus karácsonyi hangversenye
A Jubilate kórus szeretettel vár mindenkit 2012. december 14-én (pénteken) 18 órakor a Kocz János Zene- és Művészeti Iskola hangversenytermébe karácsonyi hangversenyére. Legyen veled Karácsony Angyala,legyen áldás és ünnep az Ünnep,szeretet simítsa lelkedet,mikor a csengők megcsendülnek. (Ara Rauch)
Fellobbant az első gyertyaláng – Advent a Kossuth téren
A sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai és a Kis-Hétrét együttes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Németh Ernő, a Gárdonyi igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek táncoltak is a Kis-Hétrét koncertjén. A
Sárvári Advent a Kossuth téren – 2012
2011-ben, tavaly jelentkezett először adventi programokkal a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Kossuth téren. Ajándékként ráadásul – az önkormányzat és a Velanira Kft. támogatásával – Szekeres Adrien koncertjén is részt vehettek a sárváriak a gimnázium sportcsarnokában. A hagyomány folytatódik, idén is hasonló a forgatókönyv. A részletes program Kattints a nagyobb méretért! Idén
Sokan vettek részt az első Templomok éjszakája rendezvényen
A Kulturális Örökség napjai keretében a hívek szombaton este végigzarándokolták a város templomait. Fél hétkor kezdődött a szentmise a Szent Miklós templomban, majd a mise végeztével fáklyás, gyertyás menet indult a Szent László templomba, ahol a Jubilate kórus adott színvonala műsort. A református templomban Rádli Ramóna gordonázott, az evangélikus templomban Hirschberg